Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hadházy: évi 70 millió forintból plagizál cikkeket a közmédia egyik honlapja

Ez a cikk több mint 5 éves.

Hadházy Ákos független képviselő ma újra ellátogatott az MTVA-székházba, hogy  ott tartsa meg mai Korrupcióinfóját. Szinte már természetesnek mondható, hogy a székházból decemberben kidobott Hadházy csak az előtérig jutott, a bejáratot most is biztonsági őrök állták el, és most is a köztévé operatőre rögzítette a képviselő élő Facebook-bejelentkezését.

Hadházynak újabb kérdései lennének Papp Dániel vezérigazgatóhoz, akivel legutóbb január elején sikerült írásban kommunikálnia, érdemleges válaszok azonban akkor sem születtek a képviselő által feltett, a közmédia kiegyensúlyozottságát, pártatlanságát firtató kérdésekre.

Hadházy ma arról számolt be, hogy létezik egy körülbelül 1 milliárdos forgalmú ÚJ MÉDIA és TELETEXT Szolgáltató Kft. nevet viselő cég, amely az MTVA tulajdonában áll, felügyelőbizottságának pedig tagja volt Papp Dániel.

Az Állami Számvevőszék tavaly decemberben közölte, befejeződött a cég 2013-2016-os működését érintő vizsgálata, mely során több szabálytalanságot is találtak. Hadházy az erről szóló jelentést átolvasva észrevette, az ÁSZ szerint a felügyelőbizottsági tagok javadalmazása nincs jól szabályozva (ezt követően Papp Dániel lemondott a felügyelőbizottsági tagságáról).

„A Társaság nem tett eleget a Taktv. 2. § (1) bekezdésében meghatározott, a közérdekből nyilvános adatok – a vezető tisztségviselő részére nyújtott pénzbeli juttatások, a végkielégítése mértéke és időtartama valamint a felmondási ideje időtartama, a felügyelőbizottsági tagok megbízási díja és ezen felüli járandósága valamint jogviszonyuk megszűnése esetén részükre járó pénzbeli juttatás – közzétételére vonatkozó kötelezettségének.”

„A 2013-2016. években a Társaság működésének szabályozottsága, beszámolóinak összeállítása nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, éves beszámolói mérlegtételeit leltárral nem támasztotta alá. Továbbá közzétételi és évközi adatszolgáltatási kötelezettségének a Társaság nem tett eleget. A Társaság gazdálkodása a szabályozási hiányosságok, valamint a bevételek és ráfordítások elszámolási hiányosságai, vagyongazdálkodása a szabályozás, a vagyonnyilvántartás hiányosságai miatt nem volt szabályszerű 2013-ban, illetve 2016-ban.”

– fogalmaz az ÁSZ.

Nem ez az egyetlen érdekesség azonban: 2019. elején a Kft.-t végelszámolással megszüntetik, a kérdés az, miért.

A Kft. ráadásul évi 70 millió forintért megbízott egy másik céget egy honlap üzemeltetésével, ahol Hadházy álláspontja szerint egyértelműen plagizált cikkek jelennek meg, a szövegeknél ugyanis sem a szerző neve, sem forrásmegjelölés nem szerepel.

Hadházy mindezek fényében megkérdezné Papp Dánielt, hogy:

  • Miért távozott a felügyelőbizottsági tagságából?
  • Ez összefüggésben áll-e az ÁSZ jelentésével, illetve a Kft. végelszámolással történő megszüntetésével?
  • Felügyelőbizottsági tagként részesült-e fizetésben, és ki állapította meg ennek az összegét?
  • Mi az oka a cég létezésének, és mi indokolta a Kft. évi egymilliárd forint körüli kiadásait, illetve milyen bevételei voltak a cégnek?
  • Lesz-e következménye annak, hogy az említett honlap más oldalak cikkeit teszi közzé?
  • Miért nem tartja magát Papp Dániel ahhoz a törvényhez, amely előírja, hogy a közmédiának kiegyensúlyozottan kell beszámolnia az ellenzéki és a kormányoldali véleményekről is, és miért nem volt hajlandó szóba állni a képviselőkkel decemberben?

A képviselő megpróbálja ismét írásban továbbítani kérdéseit a vezérigazgatónak, de természetesen annak örülne legjobban, ha személyesen válaszolna neki.

Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán