Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nem hagyta a Fidesz, hogy napirendre tűzzék a rabszolgatörvény vitáját a miskolci közgyűlésben

Ez a cikk több mint 5 éves.

Az utóbbi hetekben több város vezetése is úgy döntött, az önkormányzat tulajdonában álló cégek nem alkalmazzák a 400 órás túlórakeretet biztosító rabszolgatörvényt. Ám Szeged, Szombathely, Budapest XV. kerülete, Dombóvár és Salgótarján pozitív példája után akadnak sikertelen próbálkozások is: Újpest fidesz többségű önkormányzata elkaszálta a rabszolgatörvény elleni javaslatot, Hódmezővásárhelyen pedig ugyan nem mondott egyértelműen nemet, de az időt húzza a helyi Fidesz.

Miskolcon Badány Lajos, jobbikos képvsielő nyújtott be határozati javaslatot a rabszolgatörvény alkalmazása ellen, az emiatt összehívott ma reggeli rendkívüli közgyűlés azonban csupán öt percig tartott, mivel a megjelent 25 képviselőből 10-en szavaztak a javaslat napirendre vétele mellett, 15-en pedig ellene, így tehát még csak napirendre sem tűzték a témát – írja a Borsod online.

Badány szerint

„félő, hogy a törvényben olyannyira kihangsúlyozott, a túlórák vállalásaival kapcsolatos önkéntesség a valóságban nem érvényesülhetne, hiszen a megfélemlített munkavállaló nem meri majd kockáztatni az állását és igen mond a kikényszerített túlórára. A 400 óra túlóra pedig ötven nap plusz munkát jelentene éves szinten.”

A képviselő egyébként nemcsak az önkormányzati cégeknek, hanem a Miskolc egész területén működő gazdasági társaságoknak javasolja, hogy ne alakalmazzák a törvényt.

Dr. Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere azonban már tegnap megírta közleményében, az utóbbi időben megvizsgálta, hogy mennyire aktuális a túlórakérdés Miskolc Megyejogú Város Önkormányzatánál és tagvállalatainál. A közlemény szerint 2018-ban az önkormányzati cégeknél dolgozó 2924 munkavállaló közül mintegy 1770 munkavállaló volt érintett túlórával. Az átlagos, egy főre jutó túlórák száma 105 óra/fő volt, a legmagasabb, átlagos, egy főre eső túlórák száma 193 óra/fő volt.

A munkavállalók tehát még a korábbi, 250 órás túlórakeret lehetőségét sem használták ki, viszont jelentős túlórapénzt vihettek haza. A polgármester ezért úgy gondolja, mindennek úgy kell maradnia, ahogy eddig.

Badány az igencsak rövid közgyűlést követő sajtótájékoztatón azt mondta, a Jobbik álláspontja szerint a helyi munkaerőhiányt nem a még Miskolcon maradt munkavállalók rabszolgasorba taszításával kell kezelni, hanem az európai bérszínvonalhoz való közelítéssel és a külföldön dolgozó munkavállalók hazatérésének ösztönzésével. A képvsielő felszólította Miskolc fideszes országgyűlési képviselőit, hogy az Országgyűlés következő ülésén kezdeményezzék a törvény visszavonását.

Dr. Simon Gábor, a javaslatot támogató MSZP-s politikus szerint a  mai közgyűlés arra világított rá, hogy Kriza Ákos alkalmatlan a város vezetésére, ugyanis egy városi közgyűlés arról szól, hogy azok a képvsielők, akiket megválasztottak, egy adott kérdés ügyében összegyűlnek és megvitatják álláspontjaikat. A mai  rabszolgatörvényről szóló vita azonban a fideszes képviselők miatt nem jöhetett létre. A polgármester közleménye szerint a miskolci munkavállalók nyugodtan túlórázhatnak, ha több pénzt szeretnének keresni,

„mi pedig azt szeretnénk, hogy túlóra nélkül is több pénzt keressenek”

– mondta a képvsielő.

Szerinte ha igaz, hogy a 250 óra túlórakeretet sem lépték át a munkavállalók, akkor semmi nem akadályozta volna meg a fideszes képviselőket abban, hogy egy vitát vállalva, álláspontjukat kifejtve nyugodtan megszavazzák az előterjesztést. Szerinte Kriza közleménye valótlanságokat tartalmaz,

mert ha igazak lettek volna a túlórával kapcsolatos állításai, akkor a fideszes képviselők nyugodtan vállalhatták volna a véleményüket.

Jakab Péter, a Jobbik országgyűlési képviselője is részt vett a rendkívüli közgyűlésen, illetve azt is jelezte, hogy szeretne a napirend előtt felszólalni, az ülést vezető dr. Kiss János alpolgármester nem adott erre lehetőséget.

„Miközben Orbán Viktor azt mondta az Európai Parlamentben, hogy nem vetemednének ők arra, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek velük egyet, úgy tűnik, hogy ez a valóságban egészen mást jelent, itt ellenzéki képvsielő nem mondhatja el a véleményét például arról, hogy a miskolciak fizetését kellett volna emelni az elmúlt években.”

– mondta Jakab.

A Jobbik számtalan javaslatot tett az utóbbi években, amit a Fidesz rendre elutasít, a lakáskassza kivéreztetését, a kafetéria szétverését és a rabszolgatörvényt viszont támogatja. Szerinte ezzel azt üzenik a miskolci lakosoknak, hogy

„ha nem tudnak megélni az alamizsnából, akkor hagyják el a várost, nem probléma, majd hoznka helyettük olcsó ukrán vendégmunkásokat”

A teljes sajtótájékoztató itt tekinthető meg:

A hétvégén Miskolcon körülbelül ezren tüntettek a rabszolgatörvény ellen a Városháza előtt, ahol többen felszólaltak az ápolók, a szociális munkások és az ipari dolgozók képviseletében is, de mesélt az embertelen túlórákról egy buszvezető és egy szennyvízaknákban dolgozó munkás is.

Címlapkép: Álljon le az ország! - Miskolc / Facebook