Amikor Budapest lett a második Sztálingrád – 74 éve zárult be a szovjet ostromgyűrű a magyar főváros körül

Éppen 74 éve, 1944. december 25-e körül zárult be a náci németek és magyar csatlósaik által védett, és Adolf Hitler, a Führer által erődnek nyilvánított magyar főváros körül az ostromgyűrű. Hitler döntése, amely sok korábbi városhoz hasonlóan Budapestet is „erőddé” nyilvánította 1944 decemberében egyet jelentett: a német hadsereg központi parancsnoksága (OkW) és az SS parancsnoksága az utolsó emberig való védelemet rendelt el a városban, attól függetlenül, hogy van-e esély az ostrom elhárítására.

Az addig a háború közvetlen pusztítását jórészt igen súlyos bombázásokban érzékelő Magyarország 1944 őszén megtapasztalhatta a totális háborút, és az átvonuló hadseregek nyomán az ország teljes rombadőlését is.

Szovjet híradós tiszt a Mai vértanúk terén a parlament mellett a harcok alatt, elötte Gömbös Gyula késöbb elbontott emlékmüve 1945 január / Fotó: Fortepan

A 2. és 3. Ukrán Front szeptember végére áttörte az Észak-Erdélyben húzódó Árpád-vonalat, és az ottani védművek, hídfőállások elpusztítása után olyan gyorsan vonult előre az Alföldön, hogy 1944 októberében Horthy Miklós kormányzó vezérkarával elkezdte ún. „kiugrását” a német oldalról. Ez végül egyes magyar tábornokok és Teleki Pál fiának, Gézának moszkvai követjárása ellenére sem sikerült, Edmund Veesenmayer, Magyarország náci megszállásának vezetője pedig október 15-én Szálasi Ferenc nyilasvezért és a Nyilaskeresztesek vezető politikusait teszi meg az ország uraivá. Ez nemcsak a budapesti zsidóság „halálmeneteit” és tömeges legyilkolását hozza magával, hanem a kifejezetten fagyos 1944-45-ös télen a Budapestet védő magyar katonáknak is a végsőkig kellett harcolni a reménytelenség ellenére, német oldalon.

Utcai harcok budapest külvárosában, 1944 december, 1945 január  Fotó: Fortepan

Adolf Hitler ugyanis decemberi hadparancsban nyilvánította „erőddé” Budapestet (Festung Budapest), ez pedig azt jelentette, hogy az azt védő 92,000 német és magyar katona úgy nézett szembe nagyjából 176,000 szovjet katonával, hogy a városban rekedt mintegy egymillió civilt is „katonai célra” felhasználhatóként határozta meg a hadvezetés.

A szovjetek december 20-án kezdték meg Budapest körbezárását. A 2. Ukrán Front Fjodor Ivanovics Tolbuhin marsall vezérletével már október 29-én megpróbálkozott az ostrommal dél-délkeleti irányból, az azonban kifulladt. Így a karácsonyi ostromgyűrűhöz Sztálin parancsára már a 4. és 3. Ukrán Front erőinek és az átállt román hadosztályok átcsoportosításával egy jóval nagyobb tüzérséggel, tűzerővel és legénységi állománnyal bíró szövetséges ostromló haderő láthatott hozzá. Őket Tolbuhin marsall és Rogyion Jakovlevics Malinovszkij, Sztálingrád veterán marsallja vezette.

Szétlőtt német harckocsik és löveg a Krisztina körúton, 1945 február / Fotó: Fortepan

A 2. Ukrán Front ugyan önerőből már elvégezte a főváros bekerítését a pesti oldalról, de a budai oldalhoz csak az év végén láthattak hozzá. December 23-án így Székesfehérvárt vették be, a pesti oldalon eközben áttörték a Rákospalotát, Kőbányát és Kispestet védő Attila I. vonalat, és betörtek magára Kelet-Pestre. Szenteste az első szovjet egységek átlépték Budakeszi határát is, így a körülzárt város sorsa megpecsételődött. December 26-án, Esztergom bevételével vált teljessé a körgyűrű, amely ezek után egyre csak szorult a lassan minden élelmiszertartalékából kifogyó város körül.

Budapest ostroma ezzel együtt a második világháború egyik leghosszabb csatájává vált, egészen 1945 február elejéig tartott, így a hadtörténelembe Sztálingrád mellé vonult be. A rombolás elképesztő méreteket öltött, és ennek csak a német-magyar seregek budavári kitörése vetett véget 1945 február 11-én. Itt 40,000 német Waffen-SS katona és magyar honvéd vesztette életét, de eredményeképpen 1945 február 12-ére Budapest fölött szovjet zászló lengett.

Rögtönzött német katonasírok a jobbára sikertelen budavári kitörési kísérlet után, 1945 február / Fotó: Fortepan

A szélsőjobboldali legendárium Budapest hősies védelméhez köti az elhúzódó ostromot. A valósághoz azonban közelebb áll, ha kiemeljük, hogy a németek háromszor is felmentő támadást intéztek az ostromgyűrű ellen a Konrad-hadművelet keretében január-február során. Ugyan ezeket a szovjet csapatok visszaverték, de ehhez sok harcoló egységet kellett átdobni Budapestről, levegővételnyi időhöz juttatva ezzel a védőket.

Fotó: Fortepan

A veszteségek mind emeberéletben, mind pedig épületkárokban hatalmasak voltak. A főváros akkor álló, közel 40,000 épületéből másfélezer megsemmisült és 9,100 súlyosan sérültté, 18,600 pedig sérültté vált, ezzel szinte egyetlen ép ház sem maradt a főváros belső kerületeiben, a Várnegyed pedig teljesen elpusztult.

Az ostromnak mintegy 38,000 civil is áldozatul esett.

Még sokkolóbb adat az, hogy a felmentő hadműveletek és a kitörési kísérlet ellenére

Budapest szinte összes védője vagy meghalt, vagy fogságba esett. Egyedül 6-700 német kitörő katona érte el saját vonalait. A német Wehrmacht és Waffen SS összes páncélos erejének mintegy egynegyede is itt semmisült meg.

Gyakorlatilag senki sem maradt, a németek pedig januártól már napi 3000 katonát vesztettek, amely az ekkori, nyugati fronton elszenvedett heti veszteségek háromszorosa volt.

A szovjetek azonban maguk is súlyosan megszenvedték a győzelmet:

Budapest ostromában a felszabadításig homályosabb becslések szerint mintegy 95-100,000 szovjet katona adta az életét.

Szovjet katonák a felrobbantoTt Erzsébet hídnál, 1945 február /Fotó: Fortepan

Az ostromért Malinovszkij marsall, aki viszonylag gyengén felszerelt egységeket szervezett halálos erővé a Waffen SS és a maradék magyar hadsereg ellen, az ostrom után megkapta a „Győzelem Rendet”, majd a háború végén a „Szovjetunió Hőse” lett.

De Budapestnél már a szovjet katonák oldalán harcolt a Budai Önkénetes Ezred is, amely szovjet hadifogságba esett, önként harcra jelentkező magyar honvédekből és tisztekből állt. A sapkán és hajtókán vörös szalagot, és fehér vagy vörös karpaszományt viselő, magyar egyenruhás önkéntesek a budai vár ostrománál 600 embert vesztettek el, február 15-én pedig Variházy Oszkár alezredes parancsnoksága alatt rendes szovjet hadi ezreddé szervezték őket.

Budapesten a németek és magyar csatlósaik ellen csekélyebb mértékű fegyveres ellenállás is kibontakozott, így november 7-től a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága megszervezte a Táncsics- és a Görgey-zászlóaljakat is, főleg addig katonai szolgálat alól mentesített, de németellenes érzelmű egyetemi hallgatókból, hivatalos egyetemista hadiegységek (pl. a Prónay-különítmény) fedésében. Az elsőt Várhelyi József végzős orvostanhallgató, a másodikat pedig Csohány Endre tartalékos főhadnagy vezette. Emellett a városban tevékenykedett a cionista ellenállás is Komoly Ottó vezényletével már 1944 őszétől, ahogyan számos kommunista ellenálló egység is (Weisshaus-csoport, Demény-Ratkó csoport). Ők összesen 6-700 főt számláltak, és több tucat emberük halt hősi halált a harcokban.


Források:

Budapest ostroma – információs honlap

Ellenállás Magyarországon in: A Magyar Királyi Honvédség a XX. századi világháborúban 1914-1945.

Képek: Fortepan
Címlapkép: Fortepan