Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Többezres tömeg tüntetett a Kossuth téren a rabszolgatörvény elfogadása ellen – a szerdai nap percről percre

Ez a cikk több mint 5 éves.

Ellenzéki tiltakozásokkal indult a szerdai nap, mivel az Országgyűlés kormánypárti többsége ma akarja elfogadni a Munka Törvénykönyvének rabszolgatörvényként elhíresült módosítását.

  • Az MSZP, Párbeszéd és DK képviselői lezárták a parlamenti pulpitus feljáróit
  • A Jobbik frakció „Rabszolgák éve” feliratú molinót feszített ki, az LMP rabszolgatörvény ellenes cetlikkel szórta tele az üléstermet.
  • A kormánypárti képviselők szabályellenes módon a patkóból nyitották meg az ülést, majd futószalagon elindították a szavazást, amely az ellenzéki képviselők szerint több pontos is megsérti a házszabályt, ezért érvénytelen
  • Az ellenzéki képviselők végig sípoltak, majd egy szirénázó hangosbeszélőt és mobil hangosítást is bevittek a terembe.
  • A kormánypárti többség megszavazta mind a rabszolgatörvényt, mind a közigazgatási bíróság létrehozásáról szóló törvényt. Az ellenzék kivonult a parlamentből.
  • A Kossuth téren tüntetők gyűltek össze, a Jobbik a Sándor palotánál járt.
  • Este fél 6 környékén a Kossuth téri tüntetők lezárták a Margit-hidat.
  • A Margit-hídról előbb a Fidesz-székházhoz, onnan a Lánchídhoz, majd a Kossuth térre vonultak a tüntetők.
  • A Kossuth téren dulakodás alakult ki a rendőrök és a tüntetők között, előbbiek paprikasprayt vetettek be.

Élő közvetítésünk folyamatosan frissül.

Élő közvetítés
Közvetítés
i
Az élő közvetítés véget ért.

A maradék, bekerített tüntetők igazoltatása zajlik még, de érdemi fejlemények már nem várhatók.

Köszönjük az egész napos, kitartó figyelmet, reméljük, hogy holnap (azaz ma) újra találkozunk!

A rendőrök egy kisebb csoport tüntető útját állta el a Dob utca és a Klauzál tér sarkán, akik közül néhányat igazoltatnak.

Több tüntetőcsoport a téren újfent összetalálkozott, a Deák tér felé tartanak

A rendőrök több kis utcába kergette szét a tüntetőket. Zúg a „Mocskos Fidesz!”

A rendőrök nem annyira értékelték, rohamban szorították be a tüntetőket a térre, így a nagy tűz mögéjük került.

mögöttük is ég pár kuka, amit a tüntetők felgyújtottak. A paprikasprés palackok ismét előkerültek, így tehát minden bizonnyal folytatódik a „módszeres rombolás” jellemző leginkább.

 

A tüntetők által a Kossuth tér és a Vértanúk tere között gyújtott, nagyobb tüzet már nem a rendőrök, hanem ők oltják el. A tömeg közben a Nádor utca magasságában lézeng.

Videónk a tüntetők hátrébb szorításáról és eloltásáról:

A rohamrendőrök szép lassan kiszorították a tömeget a Kossuth térről, most úgy néz ki, a tüntetők egy része elindul a Deák tér felé.

Csütörtökre (azaz már mára) is meghirdettek tüntetést a rabszolgatörvény ellen. A tüntetést a Szabad Egyetem diákcsoport szervezi, „Tüntetés a rabszolgatörvény ellen / Diák-Munkás szolidaritás” címmel hirdették meg.

Mint írják,

„Holnap visszamegyünk a Kossuth térre és békésen tüntetünk a rabszolgatörvény elfogadása ellen. Hozz magaddal enni- és innivalót, meleg ruhát, és készülj fel, hogy több órát maradunk.”

A tüntetés délután öt órakor kezdődik a Kossuth Lajos téren.

Az első tüzet a rendőrség elfoglalta és eloltotta, ezt követően a dühös tüntetők már egy újabb padot gyújtottak fel. A tömeg fokozatosan a tér széle felé szorul, egyre kijebb araszolnak a rendőrség nyomására.

Eközben az „AVH” és a „Tartsunk ki!” rigmusokat skandálják.

 

 

Néhányan ezekbe egy padot is beleborítottak, hogy így legyen nagyobb.

 

A tömeg néha karácsonyi dalokat, néha egyesek pedig mozgalmi dalokat is énekelnek.

Egyre messzebb kerülnek a karácsonyfától.

Fontos, hogy hivatalos felszólítás, tehát formális oszlatás még mindig nincs, de a rohamrendőrség néha paprikasprével de folyamatosan nyomja ki a demonstrálókat az Alkotmány utca és a Vértanúk tere irányába.

Ezt skandálják a tüntetők. Közben a Parlament világítását lekapcsolták, a tér még az eddiginél is nagyobb sötétségbe borult.

Így nézett ki, amikor a rendőrök rohamra indultak a tüntetőkkel szemben:

A szánkó felgyújtása után a rendőrök rohamra indultak a tüntetőkkel szemben, eloltották a tüzet és paprikasprével, gumibottal hátrébb szorították a tömeget.

A szánkót is eloltották, a hangulatot viszont felpaprikázták.

Többen őket kérik, ne provokálják a békésen tüntetőket.

A fából épült szánkókkal egyébként a Kossuth téri betlehemest vették körbe, innen szerzett valaki egyet.

A tér felét egyébként bevették a rohamrendőrök, de soraik előtt ismét felgyülemlett a tömeg.

A téren szétterült a tüntető tömeg, a rendőrök pedig kisebb csoportokat kerítenek körbe. Helyszíni tudósítónk szerint már sokkal több a rendőr a téren, mint tüntető, valószínűleg megkezdik a tér kiürítését.

A rohamrendőrök gumibottal a kézben sorakoztak fel a tüntetőkkel szemben, majd újabb adag paprikasprével kényszerítették hátrébb a tüntetőket. Tudósítónk szerint ebből az adagból maguk a rendőrök is kaptak.

A tüntetők időnként „Égjen a fa!” felkiáltást skandálnak.

Közben több petárda is nagy durranással ér földet a rendőrsorfal mögött ezt a tömeg lelkes éljenzése kíséri.

A tüntetők azonban nem igazán tágítanak a rendőröktől, úgy tűnik, ez már nem elég, még mindig több ezren vannak a Kossuth téren

De a rendőrök megakadályozták, hogy kidöntsék, az akció során pár tüntetőt a földre vittek, a Mérce tudósítóját pedig arcon fújták paprikasprével.

A rendőrök pedig sorfalat alkotnak az 1-es kaputól a főlépcsőig.

Közben az egyik kukán kisebb tűzön gyújtanak rá néhányan.

Egy tüntetőt arcon talált a rendőrség paprikasprével, őt kitámogatták a tömegből. Közben a tüntetők folyamatosan petárdákkal dobálják a rendőröket.

Sokan már a Parlament épületét körbevevől, térdmagasságban kifeszített láncokon is átléptek a rendőrök közvetlen közelébe álltak, újabb adagot kaptak, de sokan már megszokták, szinte azonnal visszaálltak a rendőrök elé.

Videónk az esetről:

A tüntetők sípolnak, szálót lengetnek, ide-oda járkálnak a rendőrsorfal előtt az Andrássy Gyula szobor környékén.

Ezzel együtt a déli kapu előtt is jókora tömeg áll szemben a rendőrsorfallal.

A kisebb csoport tüntetővel szemben, akik a Parlament egyik kapualjába ültek be, intézkednek a rendőrök.

A tömeg hátrébb húzódott, de közben tojásokkal, szeméttel dobálta a rendőröket. A parlament elől újabb rendőri egységek érkeztek a déli kapu elé.

Néhány tüntető beült a kapu elé, ők külön rendőri őrizetet kaptak.

Valaki egy szánkót szerzett és azt dobta a rendőrök felé, mások ledöntötték a közeli, kisebb építési terület kordonjait, és onnan kezdtek viszonylagos fedezékből dobálni.

Helyszíni tudósítóinktól arról is értesültünk, hogy a tüntetők kivásárolták a közeli Spar teljes tojáskészletét…

A rohamrendőrség spontán, hevenyészett sorfalat próbált felállítani, ez azonban nem akadályozta meg a tömeget, többen üvegeket, petárdákat, különböző tárgyakat dobálnak a rendőrökre, akik ettől egyre jobban megzavarodnak.

úgy vélik, ott bejuthatnak, és a Kossuth téren álló tömeget is arra biztatják, kövesse őket.

Helyszíni tudósítóink is bőségesen kaptak abból a paprikaspréből, amit a rendőrök bevetetettek a Kossuth téri tüntetőkkel szemben. A beszámolók szerint az erős gáz hatására a tömeg feloszlott a lépcsőnél, a tolakodásnak egyelőre vége szakadt.

A tömegben szódabikarbónát osztogatnak egymásnak a tüntetőt, és azzal gargalizálnak, hogy csillapítsák a paprikaspré okozta tüneteket.

Az alábbi felvételeken látható a paprikaspré bevetésének pillanata és a tömeg szétrebbenése:

Helyszíni tudósítóink szerint az egyszerű készenléti rendőröket szép lassan rohamrendőrök váltják fel (ennek folyományaként felharsant a klasszikus „Sün, sün!” skandálás). A tüntetők és a rendőrök között folyamatos a tolakodás. Becsléseink szerint 2-3 ezer tüntető lehet a téren, a de az Országház kapujánál a tüntetők vannak túlerőben.

A tüntetők egy füstgránátot is a rendőrök közé hajítottak, valamint egyéb apró tárgyak is repültek a sorfal felé.

A tömeg nyomására a rendőrsorfal kissé hátrébb húzódott a Parlament lépcsőjén.

Helyszíni tudósítónk szerint egy tüntetőt ki is emeltek a rendőrök a tömegből, és egyre több rendőr érkezik erősítésképpen az Országház lépcsőjéhez.

„Természetesen minden ellenzéki rendbontóval szemben eljárok, és kérni fogom a Ház hozzájárulását ahhoz, hogy a lehető legfájdalmasabb szankciókat alkalmazzuk számukra, ami a képviselői díj jelentős megvonását jelentheti”

– mondta az Echo TV-nek adott interjújában Kövér László házelnök.

Kövér puccskísérletnek nevezte a ma a parlamentben történteket, arra az ellenzéki kritikára pedig, hogy csalás történt, mert a szerdai szavazásokhoz nem volt szükség a képviselői kártyára, úgy reagált, hogy „gyakrabban és figyelmesebben kellene olvasnia az ellenzéknek a házszabályt”.

(via 444)

Mostanra a város különböző pontjai vonuló tüntetők egyesültek a Kossuth téren lévőkkel, így már egy nagyobb, több ezres tömeg skandálja a parlament épülete előtt, hogy „Orbán, takarodj!”

Rendőrből sincs hiány, ők az Országház előtt és annak lépcsőjén állnak.

A Lánchidat korábban elfoglaló csoport már épp levonult a hídról, amikor a Lendvay utcától vonuló tömeg odaért. Ekkor a tüntetők versenyt futottak a rendőrökkel a hídért, amit végül sikerült újra elfoglalniuk.

A mai botrányos parlamenti ülés után a túlóratörvényt benyújtó Kósa Lajos „hazai pályáján” is spontán tüntetés szerveződött 17 órától. Információink szerint mintegy 150-en vettek részt a demonstráción, ahol az LMP, Momentum, a Jobbik ifjúsági tagozata és civilek is képviseltetették magukat és mondtak beszédeket:

Fotó: Mi vagyunk Debrecen! csoport

Fotó: Mi vagyunk Debrecen! csoport

Fotó: Mi vagyunk Debrecen! csoport

 

Az esemény végén – ahogyan az alábbi képen is látható – az iroda ajtaját is feldíszítették a tüntetők, majd elénekelték a himnuszt.

Fotó: Mi vagyunk Debrecen! csoport

A másik csoport is érkezik.

A legnagyobb csoport, kb 600 ember az Andrássy úton vonul, az Opera környékén tartanak. Egy kisebb csoport a Lánchídon, egy másik csoport pedig a Kossuth téren van.

Most már ők is az Andrássy úton vonulnak „Miénk az utca, miénk az ország” és „Mi vagyunk a nép” skandálások közepette. Még nem világos, hogy mi lesz a végcél, jelenleg csak annyit döntöttek el, hogy nem maradnak az Oktogonon.

Egy másik részük továbbra is a székháznál van, a rendkívüli magas létszámú rendőri erőkkel néznek farkasszemet.

Két tüntető felmászott a Fidesz-székház erkélyére, ahonnan egy kis zászlólengetést követően biztonságban le is másztak.

fotó: mérce

…illetve a Fidesz székházától is megpróbálják távolabb tolni a kb. ezres tömeget. Emiatt időnként tülekedés alakul ki a tömegben.

A demonstrálók „Értetek is tüntetők”, „A rendőr is dolgozó” és „Bűnözőket védtek” skandálásokkal reagálnak.

„Konzultálni jöttünk”, „Viktátor”, „Orbán egy g*ci”, „Boldog karácsonyt!”, „Munkás, diák, egy az irány” – ezeket skandálják a tüntetők a Fidesz Lendvay utcai székházánál.

A kormánypárt Lendvay utcai székházánál vannak a tüntetők.

Sok rendőr védi a székházat.

Ehelyett egyenesen vonulnak tovább az Andrássy úton a Fidesz Lendvay utcai székházához. Ez már egy jól bejáratott célpontja a kormányellenes tüntetéseknek, legutóbb az október 23-i nemzeti ünnepen gyűltek itt össze a demonstrálók.

A Margit híd után az Oktogonra indult a tüntető tömeg, „gyertek velünk” kántálással buzdítva a járókelőket a csatlakozásra. A tüntetők egy része még a Kossuth téren van, onnan ők is az Oktogonra készülnek. A Nagykörúton jelenleg 400-500 ember vonul az Oktogon felé.

fotó: mérce

A Szabad Pécs információi szerint ma este 6-tól a pécsi Kossuth téren is lesz tüntetés a rabszolgatörvény elfogadása miatt.

Szabó Szabolcs független ellenzéki képviselő posztolta a mai plenáris ülésről készült videófelvételnek azt a részletét, amelyen a túlóratörvény elfogadása előtti pillanatok láthatók. Miközben az ellenzék épp a Himnusz éneklésével tiltakozott a szabálytalan szavazás ellen, Orbán Viktor Latrocai János levezető elnököt sürgette, hogy bocsássa végszavazásra az indítványt, aki erre nem volt hajlandó addig, amíg a Himnusz szólt:

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője is felszólalt a Kossuth téren: szerinte az ellenállás most, az utcán kezdődik, ezért arra kér mindenkit, sétáljanak át a Margit hídra, tüntessenek erőszakmentesen és mondják el minden járókelőnek, mi az a rabszolgatörvény. Így hát el is indult a tömeg, út közben zúg a „mocskos Fidesz” és az „Orbán takarodj!”.

fotó: mérce

A Mércének és az ATV-nek nyilatkozó Párbeszéd-képviselő, aki ma egész nap élő videóközvetítésben tudósított a parlamenti eseményekről, újra megismételte, hogy szerinte és ellenzéki kollégái szerint szabálytalan volt a mai szavazás. Elmondása szerint mivel a fideszes honatyák úgy használták a szavazógépeket, hogy azokban nem is volt képviselői igazolvány beszúrva, nem lehet lekövetni, valóban ki is szavazott.

Akár Orbán Viktor testőre is megnyomhatta volna a gombot egy ellenzéki padban – mondta Tordai.

A képviselő abbéli reményének adott hangot, hogy a következő napokban útlezárásokra és sztrájkokra is sor kerül. Szerinte ma a parlamenti ellenzék megtette, amit tudott, a fáklyát a szakszervezeteknek kell átvenniük,

„az ellenzéki pártoknak pedig kutyakötelességük őket támogatni.”

Tordai arról is beszélt, hogy szükség lenne egy ellenzéki kerekasztal összehívására, amelyen részt venne minden olyan társadalmi szervezet és mozgalom, amely mer érdemben fellépni a kormány ellen. Ezen a kerekasztalon kellene összehangolni a különböző stratégiákat, hogy a maga eszközeivel mindenki ugyanazért a célért harcoljon.

A Kossuth téri tüntetésen, ahol kb. 900-1000 tüntető tiltakozik a rabszolgatörvény és a közigazgatási bírósági törvény elfogadása ellen, felszólalt Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja is. Berg elmondta: nem szabad engedni, hogy polgártársainkat rabláncra verjék, ezért ő is mindenkit arra buzdított, hogy maradjanak a Kossuth téren, ameddig csak tudnak.

A tüntetők már korábban eldöntötték, hogy letáboroznak az Országház előtt, és legalább holnap este hatig folyamatosan ott maradnak.

A rabszolgatörvény megszavazásásval kapcsolatban megszólalt több szakszervezet is: többek közt felszólalt Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke is, aki szerint Magyarországon szükség van a szociális párbeszédre, a munka világát szabályozó törvények ugyanis jelentősen rontják a munkavállalók pozícióját.

Az MKKSZ, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége, a Belügyi, Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete és a Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezete egy nemzeti munkaügyi kerekasztal felállítását kezdeményezték, melynek célja, hogy újratárgyalják a munka világát érintő törvényeket. A kerekasztal felállítása érdekében az MKKSZ levélben fogja keresni az érintetteket, így többek között minden pártot, frakciót, civil szervezetet, önkormányzati szövetséget és a munkaadói szövetségeket is.

„A szakszervezetek nem az utcán akarnak érdeket védeni, hanem a tárgyaló asztalnál, de ha muszáj, készek vagyunk a harcra is”

– jelentette ki Boros Péterné, aki egyúttal arra buzdította azokat a munkavállalókat, akiket a szerdán és csütörtökön tárgyalt törvények hátrányosan érintenek,

hogy csütörtökre vegyenek ki szabadságot, maradjanak távol a munkahelyüktől.

A kezdeményezés célja, hogy a munkáltató érezze meg, milyen lesz ha a dolgozók sztrájkba lépnek és nem lesz termelés – fogalmazott az MKKSZ elnöke.

A rabszolgatörvény közszolgálati dolgozókra vonatkozó változata a kormányzati igazgatásról szóló törvény, amelyről Taskovics István, a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetének (TBDSZ) elnöke elmondta, az új szabályozás értelmében a munkaközi szünetek nem számítanak bele a munkaidőbe, ami Taskovics István szerint a normál munkarendben dolgozóknál éves szinten körülbelül 120 óra többlet munkát eredményez majd, illetve a kormány tisztviselők alapszabadsága is csökken 20 százalékkal, a csökkentés pedig az egy és a két gyermeket nevelőkre is vonatkozik majd.

 

A Jobbik elfoglalja a Lánchidat a rabszolgatörvény parlamenti szavazása után 2018. december 12-én. / Markoszov Szergej, Mérce

A Kossuth térről vonult a szimpatizánsokkal együtt Jobbik-frakció a Sándor palotához, hogy meggyőzzék Áder Jánost, ne írja alá a rabszolgatörvényt. A menet útba ejtette a Lánchidat, amit rövid időre teljes szélességében le is zártak. A menetben felszólaló jobbikosok szerint „ilyen mocskokkal” – mármint a rabszolgatörvényt megszavazókkal – nincs közös haza. Elmondásuk szerint a Fidesz ki akarja árusítani a kétkezi munkásokat a multiknak.

A Sándor palotánál petíciót adtak át a köztársasági elnöki hivatalnak. A villámtüntetés lezárulta után Sneider Tamás Jobbik-elnök arra buzdította a jelenlévőket, csatlakozzanak a Kossuth téri tüntetésekhez.

A Kossuth téren körülbelül 150-200 ember van jelenleg, akik között megindult a szervezkedés: hoznak sátrakat, ételt,  forró teát, és maradnak a téren. Délután 4-re a Momentum is tüntetést szervez a Kossuth térre, így várhatóan többen is kint lesznek a délutáni-esti órákban.

fotó: mérce

Orbán Viktor szerint az önkéntes túlmunka szabályozásáról szóló törvény jót fog tenni a munkavállalóknak –írja az MTI.

Fontos és jó törvényt alkottunk – nyilatkozta újságíróknak Orbán Viktor miniszterelnök az Országházban, miután a képviselők megszavazták a túlóratörvényt.

„Mindenkire figyelek, a szakszervezetekre különösen, követem a véleményüket, tisztelem is a vélemény-nyilvánítás szabadságát, és megfontolom mindig a fölvetett érveket. Ez esetben szerintem a fölvetett érvek súlya jóval csekélyebb, mint maga a törvényjavaslat súlya, ez jó törvény és jót fog tenni a munkavállalóknak” – mondta el Orbán Viktor lényegében ugyanazt, mint tegnap az atv.hu- nak is.

Bízzuk ezt a történészekre – ezt a arra a kérdésre felelte felelte a kormányfő, hogy belefért-e az ellenzék parlamenti tiltakozásának formája a demokratikus keretekbe. Arra  a kérdésre pedig, hogy hogyan élte meg, hogy egy ellenzéki képviselő közelről az arcába fütyült, Orbán Viktor azt válaszolta:

„a Fideszben ezt úgy hívjuk, hogy nemzetszolgálat”.

 

Miközben a Jobbik képviselői és szimpatizánsai a Sándor palotához vonul, a baloldali ellenzék képviselői a Kossuth téren maradtak az ott összegyűlt több mint száz tüntetővel.

Kunhalmi Ágnes elmondta, a Fidesz mindent el akar venni a magyar dolgozóktól és ki akarja szolgáltatni őket a kapitalistáknak. A téren egymás mellett zúg a „Nem hagyjuk!” és a „Folytatjuk!” skandálása.

A Jobbik képviselői és aktivistái – köztük Sneider Tamás pártelnök, Gyöngyösi Márton és Rig Lajos képviselők – elindultak a Kossuth térről a Sándor palota felé. A Kossuth téren is sok tiltakozó és ellenzéki képviselő maradt. A Momentum „Foglaljuk el a Kossuth teret” címmel maga is tüntetést hirdetett 15 órára.

A 444.hu összefoglalta, hogyan ütközik a Házszabályba az, ahogy a kormánypárti képviselők és ülésvezetők szavazzák a javaslatokat.

„Ha az Országgyűlés ülésén olyan rendzavarás történik, amely a tanácskozás folytatását lehetetlenné teszi, az ülést vezető elnök az ülést határozott időre felfüggesztheti vagy berekesztheti. Az ülés berekesztése esetén a házelnök új ülést hív össze. Ha az ülést vezető elnök határozatát nem tudja kihirdetni, elhagyja az elnöki széket, amellyel az ülés megszakad. Az ülés megszakadása esetén az ülés csak akkor folytatódhat, ha a házelnök újból összehívja azt.” – szerepel a Házszabályban.

Ehelyett Kövér László a padsorokban tartózkodó Latorcai János ülésvezetőnek adta a mikrofont, hogy onnan vezesse le az ülést.

A Házszabály szerint:

„Az Országgyűlés ülésén – a házelnök által meghatározott sorrendben – egyidejűleg két jegyző teljesít szolgálatot, akik közül lehetőleg egy kormánypárti országgyűlési képviselőcsoporthoz, illetve egy ellenzéki országgyűlési képviselőcsoporthoz tartozik. (3) Ha a jegyzők az Országgyűlés ülésén nem állnak kellő számban rendelkezésre, az ülést vezető elnök más képviselőt kér fel a jegyzői feladatok ellátására.”

Azt, hogy jelölt-e ki jegyzőt Latorcai nem lehetett a hangzavarban hallani, de ellenzékit biztosan nem.

És ahogy Tordai Bence az élő közvetítésben, valamint Csárdi Antal videóban is bemutatta, a képviselők a képviselői kártyájuk szavazógépbe helyezése nélkül is szavazhatnak, annak ellenére, hogy név szerinti szavazásokról van szó.

Amikor a Párbeszéd képviselője Kövér Lászlót és Orbán Viktort próbálta kérdezni minderről, Kövér tagadással, Orbán viccelődéssel hárított. Ezután Tordai az ülésvezetőt próbálta interjúvolni, Latorcai azonban csak darálta tovább az ülésvezetést, Rogán Antal pedig a közvetítő telefont próbálta eltakarni egy papírral.

Élő közvetítésünket itt nézhetitek:

Az ellenzék a szavazás után sajtótájékoztatót tartott, ahol több képviselő is ismertette a közös ellenzéki álláspontot.

Az ellenzéki pártok minden eszközt bevetettek, hogy megakadályozzák a rabszolgatörvény megszavazását, ennek ellenére törvénytelenül megszületett a törvény – mondta Tóth Bertalan, az MSZP elnöke.

A Fidesz még a saját törvényeit sem tartja be, a mai szavazás teljesen törvény- és házszabályellenes volt, mivel a képviselői kártyák nélkül lehetett szavazni, a levezető elnök pedig nem pulpitusról, hanem a padsorok közül vezette le a szavazást – mondta Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnökhelyettese.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke szerint elképesztő visszaélésekre adhat lehetőséget, hogy képvsielői kártyák nélkül zajlott a szavazás, bárki szavazhatott a képviselők helyett. Orbán Viktor mai lépésével szembe fordult a saját országával, szerinte „ordas nagy hazugság” az önkéntes túlóra, hiszen például az egyedülálló anyák különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak, nem mernek majd nemet mondani a munkáltatóiknak, mert félő, hogy kirúgás járna érte.

Szabó szerint a mai szavazáson nem voltak pártok, hanem egy egységes ellenzék volt és van is a rabszolgatörvénnyel kapcsolatban.

Szél Bernadett, független képviselő szerint idegen emberek és fegyveres őrök is tartózkodtak az ülésteremben, amiért magyarázattal tartoznak az ellenzéknek.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP képviselője a Mérce kérdésére elmondta, reméli, hogy sokáig kitart az ellnzék összefogása, ő személy szerint bárkivel összefog azért, hogy a Fidesz megbukjon.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd képviselője kérdésünkre azt mondta, ha büntetést kapnak az ellenzéki képviselők a mai szavazás akadályozásáért, jogi lépéseket fognak tenni, biztos benne, hogy Strasbourgban pert fognak nyerni.

Az ellenzék képviselői a sajtótájékozató után elindultak a Kossuth térre, ahol már gyülekeznek az emberek.

Ugyancsak szabálytalan körülmények között, az ellenzék hangos tiltakozása közepette a fideszes képviselők megszavazták a rabszolgatörvényt, amely az első számú oka volt annak, hogy az ellenzék ma elfoglalta az elnöki pulpitust.

Az ellenzéki politikusok azonosító kártyájukat a szabálytalan szavazás ellen tiltakozva egy emberként felemelve, majd a Himnuszt énekelve demonstráltak a szavazás ellen.

Végül 130 igen, 52 nem, 1 tartózkodás mellett a Munka Törvénykönyve módosítását elfogadták, amelynek körülményei már ismertek, a lényege pedig:

400 óra (heti még egy nap) túlóra, amit a cégek ráérnek három éves kereten belül kifizetni. A kormányzati álláspont szerint a munkások érdekeit szolgálja a törvénymódosítás: aki többet akar dolgozni, hadd tegye, és egyébként is a munkavállaló beleegyezéséhez kötik a túlórák növelését. A törvény beterjesztését övező felháborodás és vita folyamán ugyanakkor egyszer sem magyarázták meg azt, hogy a munkavállaló hogyan tudná egyenlőtlen hatalmi helyzetében az érdekeit érvényesíteni.

A törvényről Palkovics László egy mai interjúban mondta azt, hogy „gazdasági szereplők” kérték a túlmunka határainak kiterjesztését.

Az óriási port kavaró törvényről szóló cikkeinket ide kattintva olvashatjátok.

 

A köztársasági elnök is megérkezett a parlamenti páholyba, az ellenzéki képviselők őt is síp- és szirénahanggal vették körbe. Tordai Bence azt szerette volna megtudni, mit szól Áder ahhoz, hogy az ellenzék véleménye szerint szabálytalanul zajlik a szavazás a Házban. Áder nem mondott semmit, inkább felállt és kisétált a páholyából.

A távozó államfőt tudósítónk is elkapta a parlament folyosóján, a köztársasági elnök nem árulta el, hogy alá fogja-e írni a rabszolgatörvényt. Csak nyugodt készülődést és áldott karácsonyt kívánt.

A Kossuth téren gyülekező tüntetők között tartózkodik Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke is, aki a Mércének elmondta: nyílt levélben fognak Áder János köztársasági elnökhöz fordulni, hogy ne írja alá a rabszolgatörvényt. A szakszervezeti vezető szerint elfogadhatatlan mind a törvény tartalma, mind az a mód, ahogy a Fidesz át akarja erőltetni a parlamenten a jogszabályt.

Kordás azt is elmondta, egyeztetést fog kezdeményezni a különböző szakszervezetek között, hogy összehangolják tiltakozási stratégiáikat. Emlékeztetett: eddig is több javaslat került már az asztalra, teljes pályás útlezárástól általános sztrájkig, ezeket kellene összehangolni. Azt tartaná kívánatosnak, ha a különböző tiltakozási formák mind egyszerre lennének időzítve.

A parlamenti botrányról élő közvetítést adó Tordai Bence a nagy gombnyomogatás közepette odament Kósa Lajoshoz, hogy rákérdezzen a túlóratörvény beterjesztőjénél, van-e összefüggés a javaslat benyújtás, illetve a Debrecenben létesülő BMW-gyár között.

Kósa Lajos erre annyit mondott:

„Kutyaharapást szőrével!”

Majd Tordai kamerájába kezdte el stroboszkópszerűen villogtatni saját telefonja vakuját:

Forrás: Tordai Bence Facebook

 

Folyamatosan érkeznek a tüntetők. Élő közvetítésünk a térről itt nézhető:

A DK-s Varju László arról próbálta meggyőzni Orbán Viktort, hogy állítsa le a házszabály-ellenesen zajló parlamenti szavazást, és ne fogadják el a dolgozók túlórakereteit drasztikusan emelő rabszolgatörvényt. A kormányfő azzal vádolta meg Varjut és kollégáit, hogy nem tudják, miről beszélnek, nem is olvasták a törvénytervezetet.

Varju erre azzal válaszolt, ők jelen voltak a törvény vitáján, ellentétben a fideszes képviselők többségével. De ha már Orbán úgy gondolja, az ellenzék nem olvasta a rabszolgatörvény tervezetét, akkor rendeljen már el „olvasási szünetet”.

Kossuth téri „sétára” hívja az embereket Facebookján Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MSZSZ) elnöke aki maga már kint van a Parlament előtt, miközben odabent folyamatosan nyomogatják a gombokat a fideszes képviselők.

Eközben a Kossuth térre már szállingóznak a törvénytelen törvénykezés ellen tiltakozók, íme fotónk a helyszínről:

Fotó: Mérce

A háromnegyed 10 körül indult ellenzéki parlamenti akció egyre több eszközzel bővül. Az MSZP, Párbeszéd és DK képviselői előbb lezárták a parlamenti pulpitus feljáróit, a Jobbik frakció molinót feszített ki, az LMP rabszolgatörvény ellenes cetlikkel szórta tele az üléstermet.

Bár a kormánypárti képviselők szabályellenes módon a patkóból nyitották meg az ülést, majd futószalagon elindították a szavazást. Az ellenzéki képviselők végig sípoltak, majd egy szirénázó hangosbeszélőt és mobil hangosítást is bevittek a terembe.

Több magyar és EU-s zászló is megjelent a parlamenti patkóban.

Bár sípszó közepette, azonosító kártyák nélküli szavazással, de átnyomta a kormány a parlamenten a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt – írja az Index.

A közigazgatási bíróságokról szóló jogszabály egy olyan új bírói kart hoz majd létre, amelynek tagjait a Fidesz választhatja ki, és amely a legfontosabb az állami eljárásokkal kapcsolatos perekben dönt majd. Az új bíróság fog dönteni majd például az adóhivatallal, a rendőrséggel, az önkormányzattal vagy a választási bizottsággal kapcsolatos ügyekben, de hozzá tartozik majd többek között a közérdekű adatkérések, közbeszerzések, tüntetések és sztrájkok jogosságának elbíráslása is.

Ide kattintva találjátok korábbi írásainkat a közigazgatási bíróságokról.

A Parlamentben tartózkodó tudósítónk rövid interjút készített az LMP-s Csárdi Antallal, aki arról beszélt, ha ma az ellenzéki akció ellenére is átnyomják mások mellett a túlóratörvényt és a közigazgatási bíróságokról szóló törvényt, az Alkotmánybírósághoz fordulnak, valamint Áder Jánost is megpróbálják meggyőzni arról, hogy ne írja alá a kártya nélküli szavazással átvitt törvényeket.

Csárdi szerint ha a társadalom igazán markánsan nyomást helyez a döntéshozókra, a Fidesz visszakozni fog.

Íme az interjúról készült videó:

Miközben ellenzéki képviselők a parlamentben próbálják megakadályozni, hogy a kétharmad elfogadja a rabszolgatörvényt, a délre a Kossuth térre civilek hirdettek tüntetést. A szervezők szerint a tüntetéshez a nap folyamán folyamatosan lehet csatlakozn. A tüntetés Facebook-eseménye ide kattintva érhető el.

Helyszíni tudósítóink szerint pár tüntető már megjelent a Kossuth téren.

Az Egyesült Államok legnagyobb és legrégebbi hírügynökségétől, az Associated Press-től vette át a hírt az újság.

Eközben a közmédia honlapján is megjelent egy hír, miszerint „Felborult a rend az Országgyűlésben”, ám a kártya nélküli szavazásról nem esik szó, valamint a „rabszolgatörvény” kifejezést sem található a cikkben.

Mindeközben sem az ellenzék pulpitusfoglalásáról, sem csalással felérő, kártya nélküli név szerinti szavazásról nem értesülnek a kormánybarát médiumok olvasói, nézői – írja a HVG.

Mint a percről percre tudósításunkban az előbb már írtuk, a kormánytöbbség elkezdte a parlamentben a szavazást, annak ellenére, hogy az ellenzék lezárta a pulpitust. Latorcai János a parlamenti patkóból vezeti az ülést, a kormánypárti képviselők pedig szavaznak. Ez már önmagában házszabályellenes, hiszen ülést csak a pulpitusról, jegyző jelenlétében lehet levezetni.

Tordai Bence hívta fel rá a figyelmet, hogy a fideszesek a szavazógépekkel is csalnak. Név szerinti szavazásnál ugyanis csak a képviselői kártyák szavazógépbe való behelyezésével lehet szavazni, ez azonban nem így történik: az ellenzéki padsorokban kipróbálták, hogy kártya behelyezése nélkül is lehet szavazni a szavazógépekkel, tehát technikailag ez most megoldható, Tordai ebből vonja le, hogy törvénytelenül szavaznak.

Csárdi Antal videóban magyarázza el, hogyan is történik a csalás:

1000 főt kérdezett meg telefonon a Republikon Intézet arról, hogy hallottak-e, illetve mit gondolnak a rabszolgatörvényről két héttel annak benyújtása után. Az eredmények alapján e rövid idő alatt a lakosság kiemelkedő arányához, 63%-ához jutott el a javaslat híre. Ezen belül a baloldali, liberális szavazóknak 83%-a, míg a fideszeseknek csak 53%-a hallott a törvénymódosításról.

A felmérés a törvény megítélésére is kitért: a teljese lakosság körében 83%-os a rabszolgatörvény elutasítottsága, de még a kormánypárti szavazók 63%-a sem ért egyet a javaslattal. Míg a teljes lakosság körében 11%, a fideszesek között kiugró, 23% a törvénymódosítással kapcsolatban bizonytalanok aránya, és csak 14% támogatja azt.

Forrás: Republikon Intézet

…aztán hamar vissza is adta. A jobbikos képviselő néhány percre leült Orbán Viktor helyére, majd miután a miniszterelnök szépen kérte, visszaadta neki azt.

Ez a kép már a „visszafoglalás” utáni állapotot ábrázolja:

Forrás: Tordai Bence Facebook

A Mérce facebook oldalán közvetített élő videón jól látszik, hogy Kövér László házelnök, improvizált mikrofonnal próbálta meg levezetni az ülést a parlamenti patkóból. Szavait azonban nem lehet hallani a folyamatos ellenzéki sípolástól.

Kövér átadta a mikrofont Latorcai Jánosnak, aki eredetileg az ülést levezette volna, ő a patkóból próbálja levezetni az ülést. Az ellenzékiek arra figyelmeztetik, hogy ez szembemegy a házszabállyal, mert ülést csak a pulpitusról szabadna vezetni. És a szabályos levezetéshez jegyzőre és jegyzőkönyvre is szükség van, ezek most szintén hiányoznak.

A fideszes képviselők követik Latorcai szavát, és sorra szavazzák meg a napirenden szereplő javaslatokat.

Miután Kövér László házelnök szólásra emelkedett, újraindult az élő videós közvetítés.

A parlament.hu-n úgy tűnik, leállították az eddig élő videós közvetítést. Így az ország nyilvánossága hivatalos csatornán nem láthatja, ahogyan az ellenzék lezárja az elnöki pulpitust a Parlament üléstermében.

Tordai Bence és Szabó Tímea, a Párbeszéd országgyűlési képviselői is meginterjúvolták Orbán Viktor miniszterelnököt, aki a teljes Fidesz-frakcióval együtt fegyelmezetten ül a parlamenti padban, a szavazás kezdetére várva.

A kormányfő semmi érdemit nem mondott a két képviselőnek, csak annyit, hogy tanulmányozzák alaposan a jogszabályokat. Kényszeredett nevetgélés közben Orbán azt is elmondta, ha kérnek tőle interjút, akkor szívesen ad máskor interjút, de nem most. A villáminterjút végül Kocsis Máté frakcióvezető szakította félbe, felmentve Orbánt.

Még a parlamenti pulpitus elfoglalása előtt rövid sajtótájékoztatót tartott szerdán délelőtt Vadai Ágnes, a DK, alelnöke. A párt álláspontja szerint Kövér László házelnök törvénytelenül készíttette elő a képviselők kivezetését azzal, hogy felsorakoztatta a parlamenti őrséget, mivel ez az intézkedés a DK szerint – Vadai a házszabályra hivatkozott – csak akkor foganatosítható, ha valamelyik politikus erőszakkal fenyegetően lép.

„Ezzel szemben egyedül Kövér lépett fel fenyegetően”

– mondta.

A sajtótájékoztatóról készült videofelvétel itt tekinthető meg:

Az Országházban tartózkodó tudósítónk értesített: a parlamenti őrség felfüggesztette az épületbe való beléptetést. Ma már nem adnak ki több napi belépőt és sajtóbelépőt sem. Sőt a már kiadott, de még át nem vett belépőket sem fogják átadni az igénylőknek.

A miniszterelnök is bevonult az ülésterembe, az ellenzéki pártok sípszóval fogadták. A Jobbik pedig a „Rabszolgák éve” feliratú molinójukat feszítették ki a miniszterelnökkel szemben.

A parlamenti élő közvetítésen is jól látszik a pulpitus ellenzéki lezárása, a képviselők a két feljárót zárták le, így a negyed órával ezelőttre tervezett ülés még mindig nem tudott elkezdődni:

Jakab Péter országgyűlési képviselő vezetésével néhány jobbikos lezárta a Pénzügyminisztérium ajtaját, tiltakozva a mai végszavazás előtt a rabszolgatörvény ellen. A „Rabszolgák éve 2018 – Köszönjük, Fidesz” feliratú molinóval a párt aktivistái eltorlaszolták a bejáratot és nem engedtek senki bemenni.

„Eljött az a nap, amikor a Fidesz egy egész nemzetet akar rabszolgasorsba taszítani. Eljött az a nap, amikor a Fidesz családokat akar szétszakítani” – mondta el Jakab Péter.

A képviselő szerint azért is a pénzügyi tárca előtt tiltakoznak, mert a rabszolgatörvény beterjesztője, Kósa Lajos szerinte csak egy stróman, a koncepciót Varga Mihály minisztériumában dolgozták ki.

Negyed órával a lezárás kezdete után kiderült, az intézmény egyik pincelejáratát megnyitották és ott kezdték beengedni a minisztériumban dolgozókat, hogy kikerüljék a tiltakozó jobbikosokat. Ezzel az tiltakozóakció okafogyottá vált, de Jakab Péter elmondta: a parlamentben is folytatják tovább a küzdelmet a dolgozók túlórakereteit drasztikusan növelő jogszabály ellen.

A rabszolgatörvény sorsáról a ma 10.15 perckor kezdődő ülésen végszavaz az Országgyűlés.

Így nem juthatnak fel a házelnök és a parlamenti ülést sem lehet elindítani, amelyen megszavaznák a rabszolgatörvényt. Az ülés a napirend szerint 10.15-kor kezdődnek, a kormánypárti képviselők is gyülekeznek a teremben, de az ellenzék teljesen elfoglalta az elnöki pulpitust. Az akcióban minden ellenzéki frakció részt vesz, kivéve persze Toroczkai László Mi Hazánk Mozgalmának négy képviselőjét.

{{pp_author_avatar}}
{{pp_author}}
{{pp_time}}
{{pp_content}}