Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A bíróság szerint ismét jogszerűtlenül akarták bezáratni az Aurórát

Józsefváros önkormányzata hosszú ideje igyekszik különböző indokokkal bezáratni az Auróra és Bérkocsis utca sarkán található Auróra nevű közösségi házat és szórakozóhelyet. Ismét megpróbálták, azonban ahogy korábban, az Auróra perre vitte az ügyet, és a bíróság ezúttal is nekik adott igazat –

az Aurórát továbbra sem tudják bezáratni.

Az önkormányzat az évek során változatos módokon próbált fellépni a hely ellen; hoztak rendeletet, tettek már ajánlatot a hely által bérelt ingatlan megvásárlására, hergeltek a hely ellen a kerületi lapban kamu bezáratási rendelettel – és soha nem felejtik el hangsúlyozni hogy a közösségi ház rettentően zavarja a helyiek nyugalmát.

Fontos eleme az önkormányzat narratívájának hogy az Auróra tulajdonképpen egy narkóstanya, amit részben arra alapoznak hogy a közösségi ház adott helyt a Kék Pont programjának a kábítószerfüggőket segítő civil szervezet józsefvárosi irodáinak bezáratása után, részben arra, hogy egy ipari kender használatával kapcsolatos rendezvényen tartott razzia során a rendőrségnek sikerült lefoglalnia nem egészen két gramm füvetettől a mennyiségtől akár két ember is rendesen elszállhat.

A kormányzat klasszikus módszere, hogy a vele szembeszegülő fiatalokat drogos csürheként aposztrofálja, az Auróra pedig nagyjából Szodomát és Gomorát szimbolizálja kommunikációjukban, arról azonban rendszeresen elfelejtenek megemlékezni, milyen

fontos társadalmi munkát végez a kormány és a kerületi önkormányzat helyett a közösségi ház irodáiban működő nyolc civil szervezet.

A helyet a legutóbbi etapban egy adminisztratív hibára hivatkozva igyekezett az önkormányzat bezáratni, mondván a bérleti szerződést négy nappal korábban kötötte a bérlő cég, minthogy megalapították volna – ezt a bakit azonban már tavaly is elővették, és akkor sem záratták be emiatt az Aurórát.

Ahogy az Auróra nyáron is kifejtette egy közleményben,

„Egyrészt a szerződés érvénytelenségére hivatkozni eleve abszurd, az Auróra 4 éve teljesen jogszerű megállapodással tartózkodik az ingatlanban. Másrészt, ha az Önkormányzat szabályosan akart volna eljárni, először fel kellett volna szólítania bennünket, hogy pótoljuk a hiányosságot.

Jogszerűen csak akkor zárathatnának be bennünket, ha nem tudjuk bemutatni az érvényes szerződést, vagy valami más indokolná a tevékenységünk felfüggesztését. Ilyesmiről viszont szó sincs.”

A mostani esetben az Auróra perelte be az önkormányzatot, mivel az jogszerűtlenül akarta bezáratni őket. Az Auróra facebook posztja szerint a bíróság – ahogy az várható volt – megsemmisítette a hely bezárásáról szóló határozatot, és az önkormányzatot új eljárás lefolytatására kötelezte. Magyarán az önkormányzat próbálkozhat tovább, addig is,

az Auróra működik.

Olvass tovább!