Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Minden arra utal, hogy politikai okokból záratják be az Aurórát

Ez a cikk több mint 6 éves.

Június 28-án szerdán délután 4 körül a Pestisrácok nevű Fidesz-közeli lap megírta, hogy az Auróra nevű józsefvárosi helyet be fogja zárni a Kocsis Máté vezette önkormányzat. Nem sokkal 5 óra előtt pedig három, a beszámolók szerint megszeppent önkormányzati dolgozó kézbesítette is a bezárásról szóló határozatot. A közösségi ház, ami a pénteken induló Budapest Pride szervezőinek, illetve a két hét múlva induló Bánkitó szervezőinek is helyet ad, bezár. Vagyis bezár a vendéglátóipari rész, ami nélkül a hely se tudja magát fenntartani. Persze ez a történet nem itt kezdődött. aurora-kozossegi-ter-2017-4.jpg

kép: kiallitoterkep.hu

Az Aurórában olyan szervezetek működtetik irodájukat, mint a Budapest Pride, a roma közösség ügyeit a nyilvánosságban képviselő Roma Sajtóközpont, az állampolgári oktatással és elnyomott csoportok érdekvédelmi képzésével foglalkozó Közélet Iskolája, vagy a hajléktalan emberek lakhatásával foglalkozó Utcáról Lakásba Egyesület. Csupa a Fidesz ízlésének megfelelő szervezet.

Az elmúlt hónapokban az Aurórát a szélsőjobboldaltól a Fideszig tartó politikai szervezetek vették össztűz alá. Márciusban a pozsonyi csata évfordulóján mozgalmat indító Identitesz nevű szervezet által rendezett Stop Soros nevű konferencián támadt a helynek Nick Griffin, az orosz titkosszolgálattal hírbe hozott, ma már Magyarországról kitiltott politikus, a Brit Nemzeti Párt korábbi vezetője.

Később a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistái fújták fel a Stop Soros feliratot a hely elé. De ez még mind semmi ahhoz képest, amibe a Fidesz kezdett júniusban.

Június 10-én este rendőrök szállták meg a nyolcadik kerület Auróra 11. szám alatt található Auróra nevű vendéglátóegységet, és közösségi helyet. Egy razzia sajnos nem szokatlan egy kocsmaként is működő hely életében, de itt mégis több különös eset történt.

szazalek-banner-anim2.gif

Iratkozz fel hírlevelünkre:

Kövess minket Facebookon:

Az elvileg lakossági panaszra érkező 30 rendőrt civil társaik előzték meg, akik már délután fotókat készítettek a vendégekről. A rendőrökkel tartott a katasztrófavédelem, és megjelentek a helyi önkormányzat emberei is. Az is szokatlan, hogy a rendőrök végül 14 órán át maradtak a helyszínen, másnap délig.

Az eset kapcsán 15 embert állítottak elő, a rendőrség tablettákról és marihuánáról beszélt az előállítások kapcsán, de információnk szerint csupán 2 gramm füvet találtak, 2 embernél. Drogfogyasztáson pedig senkit sem értek, így ez alapján nem éppen megalapozott „drogtanyának” titulálni az Aurórát. Mégis, a 15 őrizetbe vett személy majd mindegyikénél házkutatást is tartott a rendőrség. A 444 cikke szerint az egyik elfogott férfi gyógyíthatatlan betegsége tüneteinek enyhítésére használt marihuánát.

A helyen egy, a kender ipari hasznosításával foglalkozó fesztivált tartottak aznap délután és este, ennek folyománya lehet, hogy a rendőrség a 2 gramm fű mellett lefoglalt nagy mennyiségű, pszichoaktív anyagot nem tartalmazó ipari kendert is. Azt persze hozzá kell tennünk, nem csak a kender ipari hasznosítása volt terítéken aznap délután, szó volt például a marihuána orvosi legalizációjáról is. Tehát nem volt mentes az este a kábitószerhasználat témájától, de a kábítószerhasználatról, vagy kábítószerlegalizációról beszélni nem is bűncselekmény.

Az Auróra kommunikációs munkacsoportjának vezetője, Lukács Áron szerint túlzás lenne azt állítani hogy az ellenőrzés politikai akció lett volna. Mi se tudjuk ezt biztosan állítani, de egyre valószínűbbnek tűnik.

Ugyanis a razzia óta eltelt időben a Fidesz kommunikációs gépezete és holdudvara több helyen is foglalkozott a klubbal és a közösségi hellyel.

Először a Józsefvárosi Magdolna Negyed Egyesület foglalkozott az Aurórával. Az a civil szervezet, ami erősen együttműködik a Fidesszel a kerületben. A szervezet a razzia után nem sokkal nyílt levelet intézett a kerület vezetéséhez, hogy a lakók nevében azt kérje, zárják be a helyet.

Ez csupán azért furcsa, mert az Auróra közösségi ház nem a Magdolna, hanem a Csarnok negyedben található, így ha tényleg Magdolna negyedbeli lakókat képvisel a szervezet, nehezen zavarhatja őket a Magdolna negyed szélétől másfél utcára lévő Auróra. A cikket számos, a Fidesz média körébe tartozó lap lehozta, a Magyar Hírlap például egy hét elteltével tartotta fontosnak napirendre venni a témát.

A helyszínnel valójában kapcsolatban nem lévő JOMA közleményével több olyan állítás is szemben áll, amiket helyi lakók a különböző közösségi oldalakon tettek meg arról, hogy nem az Auróra az igazi probléma az utcában, hanem az utca végén lévő üvegvisszaváltó hely, ahol rendszeresen hangoskodnak az ott italozó arcok. 

De nem csupán a Fidesz-média ismert tagjai emlékezett meg az Auróráról az elmúlt három hétben. Június 16-án, története harmadik posztjában a Ferenc József blog is írt az Auróráról. A blog leírása szerint „Ferenc József a VIII. és IX. kerületben élők mindennapi problémáira fordít nagyobb figyelmet, elsődlegesen azért, hogy tényszerűen, a konkrétumokat előtérbe helyezve világítson rá egyes kérdésekre.”

Ez az Auróra kapcsán sikerült is. A bejegyzés felsorol egy sor, a kormány által ellenségkét kezelt szervezetet (444, ellenzéki pártok, sőt még mi is előkerülünk) mint akik az Auróra „drogelosztó” szövetségesei.

A 2017-es nyolcadik kerületi önkormányzati kampányban az Aurórában tartotta kampányrendezvényeit az egyik ellenzéki jelölt, a független Bolba Márta is, akinek a kampánya nagyon szúrta Kocsis Máté szemét.

Ha ezeket az információkat összerakjuk, nem tűnik vad állításnak, hogy az Auróra bezáratása politikai akció volt, ami szépen illeszkedik a Soros György elleni kampányhoz, és építi Kocsis Máté rendpárti politikai karakterét.

Az Auróra sajtótájékoztatója néhány órával a hely bezárásáról szóló határozat kézhez kapása után:

 

 A cikk szerzője maga is gyakran megfordul az Aurórában, és barátai között tudhatja a hely több dolgozóját. Illetve a Kettős Mérce is gyakran tart rendezvényeket a közösségi helyen, az egyik ilyen rendezvényünkön maga Sára Botond kerületi alpolgármester is részt vett.

Ez a cikk a Ti támogatásotok nélkül nem készült volna el.

A Kettős Mércét nem segítik oligarchák, pártok, nincs reklámbevétele nagy cégektől, a ti támogatásotoknak köszönhetően működik! Ez biztosítja a Mérce függetlenségét.

Kattints és támogasd havi 2000, 5000 vagy 10 000 forinttal a Mércét, és támogatásoddal erősítsd meg a független médiát Magyarországon!

Támogass minket egyszerűen bankkártyával:

Támogatom!

Más támogatási lehetőségekért és több infóért kattints ide.

Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.