Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„A bűne az volt, amit én most épp teszek. Itt ült a cuccain.”

Ez a cikk több mint 2 éves.

A hajléktalan emberek életvitelszerű utcán tartózkodását kriminalizáló törvény életbe lépése óta sorra érkeznek a fontos és bátor kiállások, tiltakozások. Miközben a bíróságokon már az első pereket is lefolytatták, ügyvédek, orvosok, társadalomtudósok álltak már össze az elmúlt napokban, hogy kifejezzék nemtetszésüket az embertelen törvénnyel kapcsolatban.

És ahogy azt a minap Nagy Zsófia is megírta a Mércén, heti publicisztikájában: fontos, hogy mi magunk se menjünk el szó nélkül a kegyetlenség mellett, menjünk közelebb, merjünk kérdéseket feltenni, merjünk cselekedni, hiszen mindannyiunkat érintő kérdésről van szó, amelyben az egyik legnagyobb erő a társadalmi szolidaritás lehet.

Épp ezért érdemes elolvasni Barabás Eszter Facebookra kitett posztját is, amelyben felvillan ez az erő, az egyéni kiállás fontossága:

Kép forrása: Facebook/Barabás Eszter

„A múltkor szerettem volna meginterjúvolni Gábor urat, de bevitték a szállóra, így született a Nem interjú interjú. Ma reggel a rabosított Zoltán helyén gondoltam egyedül tiltakozni, az élet azonban most is közbeszólt: nem maradtam egyedül, Zoltán ugyanis szerencsésen visszatért, egyelőre kiengedték a fogdáról az utcára.

A táblán ez áll: „Erről a helyről vitte el a lakók, járókelők fellépése ellenére rabosítani Zoltánt három rendőr három rendőrautóval. A bűne az volt, amit én most épp teszek. Itt ült a cuccain”

Zolin állapota, hajléktalansága büntetésével a következő dolgokat kérjük számon: a lakosság elszegényedését, a kialakult szenvedélybetegséget kezelni nem képes intézményeket, az indokolatlanul sok kilakoltatást, az elszegényedett rétegnek szóló lakhatási támogatások hiányát, a megtartani képtelen szociális hálót, a korszerűtlen szociális ellátórendszert. A gyenge gyermekvédelmet is rajta kérjük számon, ahogyan a gyakorlatilag nem létező szociális bérlakások hiányát, a végletekig leépült veszélyes szállókat, a korszerűtlen szállórendszert, a nem bővített szállóhelyeket, a mindent nehezítő abszurd bürokráciát, a kutyával és párkapcsolattal költözhető menhelyek hiányát. Na ezeket most mind-mind Zolin kérjük számon.

Az összes, az állampolgárokat a bajban magukra nem hagyó, és a végletes elszegényedés ellen ható állami mulasztást rajta kérjük épp számon.

Felmerül, hogy ez nagyon nincs így rendjén. Hogyan kerülhetett hát ez mégis bele egyenesen az Alkotmányba? Évekkel ezelőtt már előállt az állam az ötlettel, akkor az Alkotmánybíróság ezt az emberi méltóságot sértőnek találta, kimondta, hogy a koncepció alkotmányellenes, és megsemmisítette a vonatkozó törvényi rendelkezéseket. Így mit volt mit tenni, meg kellett oldani okosba, és bele kellett vésni aranybetűkkel a módosított Alkotmányba. Hát így megy ez. Varázslattal, a törvényesség illúziójával. Eddig 2639 ügyvéd gondolta úgy, hogy jogokra érzékeny szakemberként ezt nem nézheti szótlanul. Itt olvashatjátok az izgalmas petíciót és az aláírók indoklásait is.

Köszönöm a figyelmet, figyeljünk egymásra!

Az írást természetesen elkértük, és mielőtt közzétettük volna, Eszter még annyit fűzött hozzá:

„Nem bátor vagyok, pusztán így igyekszem feldolgozni azt a közösségi traumát, ami épp megtörténik mindannyiunkkal: a lakókkal, a járókelőkkel, a hajléktalanokkal, a rendőrökkel, a bírókkal, ügyvédekkel, az egész szociális szakmával, az albérleteiket egyre nehezebben befizető ismerőseimmel, az emberekkel, akik épp ráeszmélnek, hogy itt valóban bármi megtörténhet.”

A poszt itt található: