Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Gödöllő ellenzéki polgármestere a hajléktalanokat hibáztatva áll ki a büntetésük mellett

„Azt kérem mindenkitől, ne vigyenek ennivalót, ne adjanak pénzt, a kocsmában köt ki, bort vesznek belőle. Az utcán való életvitelszerű tartózkodás pedig olyan közegészségügyi problémákat jelenthet, amit senki nem akar. A főtéren félmeztelenül rohangászó emberek voltak az elmúlt időszakban, odapiszkítottak a padra, ott végezték el a dolgukat és hadd ne soroljam azokat a problémákat, amik miatt komoly gond lehet. Hiszen az önök gyereke vagy unokája ugyanarra a padra fog leülni és aztán Egy tudhatjuk azt, hogy milyen betegséget kap.”

Gémesi György Gödöllő polgármestere. Gödöllőn állították elő és ítélték el az első hajléktalan embert, akinek mindössze annyi volt a bűne, hogy életvitelszerűen az utcán tartózkodott.

Gémesi György 1990 óta Gödöllő polgármestere, ő Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnöke, tavaly Új Kezdet néven pártot alapított, a 2018-as országgyűlési választásokon az LMP-vel közösen mérettették meg magukat. Gémesi az országos lista harmadik helyéről bejutott, de inkább a polgármesterség mellett döntött.

Gémesi Györgynek, mint ellenzéki politikusnak, sok mondanivalója lenne a hajléktalan emberek kriminalizálásával kapcsolatban. És mint a Magyar Önkormányzatok Szövetségének az elnöke, szintén rálát a problémára.

Ám ahelyett, hogy felvetette volna: a magyar állam embertelen és kegyetlen gyakorlatot iktatott törtvénybe, amikor olyan, végletekig kiszolgáltatott embereknek tiltotta meg, hogy az utcán éljenek, inkább beállt egy könnyebb, és a felelősséget maximálisan hárító diskurzusba, mi szerint a hajléktalan emberek borra költik a kapott pénzt, koszosak és büdösek, betegségeket terjesztenek, szóval inkább hagyjuk őket a sorsukra.

A város polgármestereként közzétett egy videót, amelyet a gödöllői hajléktalanszállón és éjjeli menedékhelyen vettek fel, az intézmény vezetőjével.

Ebben a videóban az intézményvezető kifejti, hogy a napokban elítélt férfit ők ismerik, korábban igénybe is vette a szolgáltatásaikat, csakhogy – és ezt már Gémesi is kimondja – az volt a problémája, hogy „vannak szabályok”.

És ez – mondjuk ki bátran – áldozathibáztatás, felsőfokon.

Ma a hajléktalan emberek már nem választhatnak az utca és a szálló között, ezt a döntést meghozta helyettünk a kormány azzal, hogy kriminalizálta az életvitelszerű utcán tartózkodást. Tette mindezt úgy, hogy nincs elég férőhely az ellátórendszerben, hogy a körülmények nem emberhez méltóak, és nem látunk ma olyan intézkedést, ami ezen a helyzeten egyáltalán változtatni akarna.

Csak ismételni tudom magam: amikor néhány napja a XVIII. kerületben három, kunyhóban élő embert látogattunk meg, ketten közülük konkrétan azt mondták:

Előbb ölik meg magukat, mint hogy bemenjenek egy szállóra.

És nem azért, mert nincs jobb dolguk, mert amúgy olyan nagyon szeretnének az utcán – vagy saját kezükkel épített kunyhókban – lakni, és mert nem kérnek az állam segítségéből.

De, abból kérhetnének – ha lenne miből, csakhogy ma a szegénységben élőknek legfeljebb az üldözése folyik (ne felejtsük el, hányakat lakoltatnak ki, dobnak utcára önkormányzati lakásokból), miközben a szociális védőháló gyakorlatilag eltűnt, és a mélyszegénységben élők legfeljebb kiszolgáltatott elszenvedői a kormány intézkedéseinek.

Gémesi György videója épp azért végtelenül káros, mert ugyanazokat a sztereotípiákat erősíti, amelyekkel a kormány is operál: azért kell eltüntetni a hajléktalan embereket az utcákról, mert zavarják a közt, mert koszosak, mert isznak, mert nem szeretik a szabályokat.

Arról azonban a polgármester sem beszél, hogy a probléma inkább az: a hajléktalanszállók egy része ma nem megfelelő hely arra, hogy egy utcán élő ember úgy döntsön, feladva utolsó személyes életterét, önként bevonuljon oda. Mert meglopják, mert ha addig nem is volt tetű a hajában, akkor most majd lesz, mert nem szeret mások által korábban használt ágyban, poloskák közt feküdni. Vagy pusztán azért, mert szüksége van arra, hogy legyen egy olyan hely, amit csak a magáénak mondhat.

Azzal érvelni, hogy valaki nem szereti a szabályokat, puszta figyelmen kívül hagyása annak, hogy a szabályok és körülmények nem minden helyen megfelelőek. Arra kérni Gödöllő lakosságát, hogy ne vigyenek ételt és ne adjanak pénzt a rászorulóknak – ez viszont különösen kegyetlen, az együttérzést és a szolidaritást kioltó kérés, amely az utolsó lehetőségek egyikét veszi el a hajléktalan emberektől, hogy valahogy még életben maradjanak, ha már az állam nem segíti őket, emellett bűntudatot is kelt azokban, akik még (nagyon helyesen, minden tisztelet megilleti őket!) segítik a kiszolgáltatottakat.

Pont ezért kíméletlen dolog üldözni az utcán élőket: mert hova menjenek, ha nem élhetnek az utcán? Miből egyenek, ha senki sem segít rajtuk? És ha inni akarnak egy üveg bort – már miért ne tehetnék meg??

Ráadásul Gémesi szavai arra tökéletesen jók, hogy a köz szimpátiáját elnyerje (hát ki ne szeretne egy olyan polgármestert, aki aggódik a köztisztaság, a padok állapota, meg a többi miatt?), cserébe viszont méltóságukban alázza meg a hajléktalan embereket, akik közül természetesen van, aki iszik és van, aki nem, van, aki piszkosabb és van, aki nem, és így tovább. Mint ahogy igaz ez mindenki másra is, tekintet nélkül arra, hogy van-e fedél a feje felett vagy sem.

De azért azt tényleg ne felejtsük el: ezek az emberek nem önszántukból élnek az utcán, az ő állapotuk nem önként vállalt, és hibáztatni, pellengérre állítani őket ezért felelőtlen és kegyetlen dolog.

Gémesi György végezetül egyébként még azt is hozzáteszi, hogy a hajléktalanságot kriminalizáló törvény jó (bár még túl puha is). Így jutunk el tehát odáig, hogy egy város vezetője, gyakorlatilag a kormányzati retorikán végigsuhanva áldozathibáztató módon menti a saját mundérjának a becsületét.

Gémesi György videóját itt lehet megnézni:

Olvass tovább!