Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Klebelsberg Központ szerint nincs pedagógushiány, de a számok nem hazudnak

Ez a cikk több mint 5 éves.

Minden jel egyértelműen arra utal, hogy másfél héttel a tanévkezdés előtt komoly pedagógushiány áll fenn az országban, Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke szerint viszont erről szó sincs.

Korábban mi is írtunk róla, hogy bár a kormány szerint legfeljebb helyi szintű pedagógushiányról lehet szó, a számok azonban mást mutatnak: a közalkalmazotti álláshirdetéseket tömörítő közigállás.hu-n július végi adatok szerint 2781 tanári állást hirdettek meg. A hiányszám folyamatosan növekszik, ráadásul az is jól látható, hogy Budapesten és vidéken is egyaránt fennáll a probléma. 2017-ben 951 tanító és 3019 tanár jogviszonya szűnt meg, 565 tanító és 840 tanár ment nyugdíjba, ezzel szemben viszont csak 353 tanító és 482 tanár kezdte el a pedagógusi pályáját ezzel egyidőben, így 2400 betöltetlen állás biztosan van.

Vészjósló jel lehet az is, hogy a tanári álláshirdetések hagyományosan a Közigálláson és a munkáltató közvetlen honlapján érhetők el, idén már például a jófogás.hu apróhirdetései között is megjelentek a tanári állások, nem is akárhogy: rengeteg helyen már csak egy szakot adnak meg kötelezően, a másik lehet bármi (pl. informatika-bármilyen szakos tanár).

Emellett az egyik legnagyobb magyar álláskereső portál, a profession.hu is bejelentette nemrég, hogy az elkövetkező egy hónapban minden állami oktatási intézmény számára ingyenesen helyeznek el tanári álláshirdetéseket az oldalon.

A Klebelsberg elnöke szerint viszont nincs itt semmiféle pedagógushiány, ugyanis úgy véli, nyáron nincs értelme az üres tanári álláshelyek számáról beszélni. „Teljesen természetes a fluktuáció, betöltetlen álláshelyek vannak, de nincs országos pedagógushiány” – monda a Magyar Hírlapnak adott interjúban.

„Nem mondhatom, hogy mindenütt minden tanár meglesz, mert nem lenne igaz. De ez minden évben így van. Azt viszont kijelenthetem, hogy bár tavaly is voltak néhány helyen betöltetlen állások, a tankerületek megoldották a problémát. A tankerületi központokon belüli és a tankerületek közötti együttműködés segítségével biztosított mindenhol a szakos ellátottság. Egyébként sokszor úgy jön ki egy-két státusznyi hiány, hogy pár óra van minden tantárgyból. Két óra történelemre, három óra matematikára, egy óra fizikára nem lehet tanárt felvenni, nincsenek hat-nyolc szakos tanárok. Ezeken a helyeken óraadókkal, vagy túlórákkal lehet csak megoldani az ellátást, ez korábban is így volt”

– magyarázza az elnök, aki szerint a következő 7 évben biztosan nem várható, hogy a nyugdíjazások miatt nagyobb utánpótlásra lenne szükség.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azonban korábban rámutatott, hiába nőtt az utóbbi időben a pedagógusi pályát választók száma, a bekerülők 45 százaléka lemorzsolódik, a pályakezdő tanárok fele pedig 1-2 éven belül elhagyja a pályát.

Tavalyi álláspontja szerint az MTA is hasonló véleményen van, miszerint 4-5 éven belül komoly problémát fog okozni a pedagógushiány, főként a természettudományi területeken.

Címlapkép: MIKI Yoshihito, Flickr