A tusványosi beszédek jelentősége mindig az volt, hogy Orbán Viktor felépítette politikája köré azt a szellemi erőteret, ideológiai magyarázatot, amelyben politikáját láttatni akarta . Idén viszont semmi ilyesmi nem történt. Orbán ebben az évben lényegében csak egy dologra koncentrált: a hatalompolitikára, és arra, hogy európai szintű politikusként mutassa be magát.

A miniszterelnök által Tusványoson elmondottakat lényegében három gondolatban össze lehet foglalni. Egyérszt Magyarországon minden maradékot el fogunk foglalni, másrészt fel kell adni a szabadságot a biztonságért cserébe, harmadikként pedig Orbán lényegében bejelentkezett a putyinista, szélsőjobboldali EU-s hadjárat vezető szerepére.

A Magyarországról mondottak idén nagyon kis részét tették ki a beszédnek. Megtudhattuk viszont, hogy minden jól megy, és hogy a még megmaradt, Fidesztől független területekre is lecsapna a kormányzati térhódítás.

Orbán a belpolitikai problémákat lényegében ténylegesen azzal a gondolatmenettel zavarta le, amellyel megnyerte a választásokat is: ha nem a Fidesz jön, akkor jönnek a migránsok, és mindennek vége lesz. Ha pedig ezt nem akarjuk, akkor nincsenek is más lényeges kérdések. Tessék szépen beletörődni, sőt, önként felajánlani a szabadságjogaitokat, hogy megmaradjon a stabilitás.

Ami érdekes volt a beszédben, az főleg az volt, hogy Orbán ezt a gondolatmenetet összeurópai szintre is kiterjesztette, méghozzá azzal, hogy lényegében a teljes putyini propaganda minden állítását jóváhagyta a hanyatló nyugattól kezdve a béna EU-n, Ukrajna feladásának fontosságán és az orosz szankciók feloldásán át az álhírek elleni fellépés károssá nyilvánításáig. Az egészet pedig szépen leöntötte az orosz és a nyugati szélsőjobboldal kedvenc mantrájával, mely szerint nyugaton már el is veszett a szólásszabadság.

Ezt annak az országnak a vezetője mondta, aki meghívta a nyugati, PC-ellenes „szabadságharc” nagy élharcosait (Milo Yiannopoulos és Steve Bannon), majd emberei nem hagyták, hogy kérdezni is lehessen tőlük. És akit majd’ egy évtizede nem lehet interjúhelyzetben kérdezni, aki a szólásszabadság védelmében folyamatos támadás alatt tartja, megszünteti vagy felvásárolja a számára nem szimpatikus médiát.

Ez utóbbi jól is mutatja, valójában itt tényleg csak retorikai állításról van szó, a nyugat elbukásának és a szólásszabadság nyugati modelljének végének vizionálása nem más, mint ezeknek a keleti féldiktatúráknak az önigazolása a szabadság korlátozására. Add fel a szabadságod – ettől lesz stabil a rendszer, és akkor nem kerülsz olyan veszélybe, mint nyugaton.

Persze a nyugat kritikájának ebből a fajtájából mindig hiányzik a tőke kritikája. Orbán is csupán a nagy techcégeket említette, mint bármilyen gazdasági tényezőt, ami hathat a rendszerre. Ez pedig nem véletlen, hiszen az orbáni rendszer stabilitását egyre inkább a külföldi tőkének való kedvezés adja meg. Az orbáni rendszer egyik tartópillére ugyanis pontosan az, hogy a külföldi tőkének adott különböző kedvezményekkel vásárolja meg a rendszer stabilitását. A társasági adó csökkentése miatt a kedvezményekkel együtt ma egy multi 3-4 százalék körül is adózhat Magyarországon, miközben kétszer annyi vissza nem térítendő támogatást kaptak ezek a nagy cégek Orbán alatt, mint a szocialista-liberális kormányok alatt.

Nem nagyon érdekelt addig sem Németország (Budapest-Belgrád vasútvonal, Paks II., autógyártó cégek), sem Oroszország (Paks II., letelepedési kötvény), sem Kína (Budapest-Belgrád vasútvonal), sem pedig Törökország  (Tiborcz Istvánnal kapcsolatos ingatlanbizniszek) egy magyar változásban, ameddig a kormányzat által kapott kedvezményeket élvezik a cégei. Sőt, ezek a kedvezmények egyre kedvezőbb külpolitikai tárgyalási lehetőséget is jelentenek Orbánnak.

Ez pedig a harmadik kétharmad után elhozta Orbánnak a teljes politikai stabilitást, és saját tőkés osztályának felduzzasztásával, valamint a két, alapvetően inkább baloldali értékrendű társadalmi osztály, a közalkalmazottak és a dolgozói-, vagy simán szegénységben élők erőforrásainak a középosztály felé való átcsorgatásával.

Ebben a keretben érdemes értelmezni azt az európai célt, amit Orbán megfogalmazott, és amelynek már korábban is látszottak jelei.

A horvát, a szlovén jobboldal támogatásával, illetve a bajor CSU és a lengyel szélsőjobb szövetségével már EU-s szinten is nagyon erős blokkot kezd Orbán létrehozni. Erre a blokkra pedig szüksége van az Európai Néppártnak, és esetleg szövetségese lehet egy új európai jobboldal is.

Ami ebben a térségben Orbán meghatározó szerepének elsősorban stabilitást kölcsönözhet, az csak látszólag a migráció kérdése. Valójában emögött több más gazdasági érdek is áll (lásd feljebb), például egy olyan, gazdasági követelés, amelynek a magyar miniszterelnök zászlóvivője lehet, ez pedig az Oroszország elleni, 2014-es, és a legújabb szankciók visszavonását támogató európai lobbi. Egyes német, francia és még skandináv iparmágnások, energiacégek és kereskedelmi konglomerátumok ugyanis már régóta szeretnék, ha Oroszország nyersanyagpiacához újra akadály nélkül hozzáférnének. Orbán az idei tusványosi beszéddel egyértelműen melléjük is állt, amikor ezt az EU-s politikai döntést kritizálta.

Fontos az is, ahogy az elmúlt időszakban maga a magyar oligarcha-társadalom is elkezdett terjeszkedni. Szerbiában, Horvátországban, Szlovéniában, Szlovákiában is felbukkannak újabban a Fidesz érdekkörének cégei, ezek a felbukkanások pedig politikai alkukat is hozhatnak magukkal. Ezekkel a kialakuló paktumokkal az orbáni politika bele akarhat majd szólni a kelet-európai államok politikai versengésébe is.

Amikor Orbán kelet-európai gazdasági szövetségről beszél, akkor arról is beszél, hogyan lehet képes Kelet-Európába exportálni jobboldali populista politikáját a gazdasági hatalmon keresztül, saját gazdasági hatalmát erősítve.

Márpedig ha ez sikerül – és Horvátországban, illetve Szlovéniában is sikeresnek tűnik ez az export –, a CSU, a lengyel kormánypárt, a PiS kapcsán létező szövetségről beszélünk, ténylegesen megvan arra az esély, hogy régiós jobboldali populista kulcsszereplővé válik a Fidesz.

Lényegében az erre való igényt jelentette be Orbán akkor, amikor ma jelezte Európának a 2019-es EP választások előtt, hogy ők jönnek.

Persze azért a beszédnek olyan pillanatai, mint amikor lényegében mint régiós vezető szólt le Romániának, jól mutatják, hogy ez még nem valóság, hanem csak elképzelése az orbáni politikának. Hiszen ezekből a valószínűsíthetően Székelyföldre vonatkozó mondatokból politikai ügy lesz majd Romániában, és egyszerűen ez a fajta leszólás egyáltalán nem tükrözi a tényleges erőviszonyokat.

Már csupán az a kérdés, hogy mit választ Orbán: az Európai Néppárton belüli harcot, vagy egy új, jobboldali populista pártszövetség létrehozásával és vezetésével önálló aktor szeretne-e lenni Brüsszelben.