A kohéziós politika a szolidaritás fontos eszköze az Európai Unióban. A 2004-es csatlakozási hullám óta a források ilyen típusú uniós áramlása különböző mértékben járult hozzá a konvergenciához, de a legtöbb új tagállamban jelentős hatása volt a gazdasági és társadalmi fejlődésre. A régió infrastrukturális befektetéseinek és fejlesztési programjainak zömét részben uniós források finanszírozták. Az átutalások az újonnan csatlakozó országok GDP-jének 5-6%-át is elérhetik évente – nehéz elképzelni, hogy ezek a gazdaságok miként működnének uniós források nélkül.

Mégis, a következő többéves pénzügyi keretről szóló tárgyalások során egyre több kérdés merül fel a kohéziós politika hatékonyságát illetően. Olyan javaslatok is napirenden vannak, mint az Európai Bizottság azon felvetése, hogy a kohéziós politika kapcsolódjon egy feltételrendszerhez, melynek a jogállamiság adja az alapját. De a kritériumok közt felmerült az Európai Ügyészséghez való csatlakozás, vagy a közös európai politikában való részvétel, például a bevándorláspolitika esetében.

Ezek a javaslatok az alábbi három, részben független következtetésen alapulnak:

1. Az elmúlt években az európai intézmények fájdalmas lecke árán tanulták meg, hogy nincsenek sem megfelelő, sem hatékony eszközeik arra, hogy az alapvető európai jogokat és értékeket átültessék az uniós tagállamok gyakorlatába.
2. Az ebből a szempontból kritikus tagállamok mindeközben rendkívüli mértékben függenek az EU pénzutalásaitól. Ebben a helyzetben a konfliktusok megoldására egyre gyakrabban merül fel az EU-s támogatások felfüggesztése, vagy különböző politikai feltételekhez kötése.
3. A kohéziós politika eredményeivel és hatékonyságával kapcsolatos aggodalmak egy további oka az egyre több tapasztalat azzal kapcsolatban, hogy egyes tagállamokban a kohéziós támogatások az intézményesült korrupció eszközévé válnak.

Míg Brüsszelből nézve a javaslat jónak tűnhet, fontos megérteni, hogy

a kifizetések esetleges felfüggesztése e tagállamokban nem csupán a kormányokat bünteti, hanem az ott élő állampolgárokat is, akiknek nem kellene az országukat vezető kormány cselekedetei miatt ilyen módon bűnhődniük.

A kohéziós politika a közös piac nagyon is összetett gazdasági rendszerének a része, egy eszköz, melynek célja, hogy kompenzálja a kevésbé versenyképes gazdaságokat a piacaik megnyitásából fakadó  hátrányokért, és hogy az egységes piacon a tőkeáramlás egyensúlytalanságait kiegyenlítse.

A kohéziós politika tehát nem politikai, hanem gazdasági eszköz, amely a gazdasági és pénzügyi egyenlőtlenségeket hivatott kezelni.

A politikai problémák megoldására – például a jogállamisággal kapcsolatos deficit esetében – az EU-nak politikai megoldásokat, eljárásokat és intézményeket kellene teremtenie, ahelyett, hogy az uniós támogatásokat használná szankciós eszközként, ezzel megfosztva a tagállamokat attól az alapvető szolgáltatáshoz való hozzáféréstől, mely egyébként egy igazságos európai gazdaság főeleme volna. Sem az aggodalom, hogy ezekhez a politikai megoldásokhoz a szükséges politikai konszenzus nem érhető el, sem a bátorság hiánya a megfelelő politikai intézmények és eljárások létrehozására nem szolgálhat indokul ennek a könnyű, ámde igazságtalan technikai megoldásnak.

Az intézményesült korrupció azonban a kohéziós politika elemi célját, a gazdasági felzárkózást akadályozza meg, és gyors válaszlépést igényel: meg kell akadályozni, hogy az EU-s adófizetők pénzét politikailag jól beágyazott oligarchák gazdagítására költsék, vagy hogy az uniós költségvetésből a szervezett bűnözést finanszírozzák.

Jelenleg ugyanakkor a Bizottságnak nincsenek megfelelő eszközei a korrupció elleni fellépésre, különösen nem akkor, ha a korrupciót maguk a kormányok és intézményeik működtetik.

A politikai párbeszéd alkalmatlan eszköznek bizonyult a jogállamiság kérdéseit illetően is – és ugyancsak ez a helyzet a korrupció esetében. Az OLAF hatáskörei és tevékenysége, vagy az uniós szemeszter ajánlásai hatástalanok az állami korrupcióval szemben. Valódi eszközökre van szükség – nem csak ugatni, hanem harapni képes kutyákra.

Februárban, a Rzeczpospolita-nak adott interjújában, Vera Jourová igazságügyi biztos úgy fogalmazott a jogállamisággal kapcsolatos feltételrendszerről, hogy „a mechanizmus egy megfelelő vizsgálati folyamat, valamint olyan független és hatékony igazságügyi rendszer szükségességét foglalja magában, amely képes lenne biztosítani a hatásos küzdelmet az uniós forrásokat érintő korrupció és a visszaélések ellen.”

Véleményem szerint a korrupció elleni hatékony fellépés a következő pénzügyi keret tervezés gerincét kellene, hogy képezze.

Intézményi garanciákat és feltételeket kell szabni a korrupció elleni küzdelem segítésére, ahol az intézményeknek hatalmában áll szankciókat kiszabni.

Ezzel együtt nagyon óvatosnak kell lenni, hogy csak és kizárólag a korrupt elitet büntessük, amennyiben lehetséges, és ne okozzunk aránytalan sérelmeket az érintett tagállam társadalmában és gazdaságában.

Sajnálatos módon a legkritikusabb állapotokat kialakító tagállamok némelyike (pl. Magyarország és Lengyelország) nem csatlakozott az európai ügyészséghez (EPPO), az uniós intézmények kezében pedig nincs jogi eszköz arra, hogy erre kényszerítse őket. Mivel a korrupt elit gyakran képes befolyásolni a tagállami igazságszolgáltatást (például az ügyészséget), az EPPO-nak fokozott szerep jut az uniós pénzeket elcsaló korrupt bűnözők felelősségre vonásában. Ezért tehát az EPPO-tagság megkövetelése azoktól a tagállamoktól, akik az uniós források haszonélvezői, a javaslatcsomag egyik legfontosabb elemét kell, hogy képezze.

Mindazonáltal, az EPPO nem képes szisztematikusan monitorozni az uniós pénzek elköltését. Szükség van olyan eljárásokra, amelyek vizsgálják, kiértékelik és elemzik a tagállamokban jelen lévő korrupciót, valamint azok korrupcióellenes tevékenységét. Ha egy tagállamban a korrupció szintje meghalad egy bizonyos mértéket és a hatékony kormányzati fellépés hiányzik, akkor az uniós források elosztásának közvetlen, Európai Bizottság általi irányítása megoldás lehet annak érdekében, hogy a források felhasználása megfelelően történjen. Tehát

nem csak a pénzügyi szabályok teljes figyelembevétele lenne a cél, hanem a lehető leghatásosabb és leghatékonyabb mód megtalálása is, hogy e források ne a korrupt politikusok és üzleti partnereik pénztárgépeként működjenek.

Meglátásom szerint a közvetlen irányítás az egyetlen módja annak, hogy a tényleges haszonélvezők (a tagállamok társadalmai) továbbra is érezhessék a kohéziós politika jótékony hatásait, miközben az állami korrupciót a gyökerénél irtja ki. Ezt az Európai Bizottság maga is képes lenne létrehozni (a kohéziós pénzek kezelését irányító intézmények adott tagállamban történő felállításán keresztül, melyek közvetlenül a Bizottságnak felelnek), vagy pedig független szervezetekkel, mint irányító hatóságokkal kötött szerződések révén.

Meggyőződésem, hogy ez az intézményesült korrupció megállításának és az európai intézményekbe vetett állampolgári bizalom visszaszerzésének egyetlen módja.

A cikk eredetileg angolul jelent meg a blogaktiv.eu oldalon.