Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az orvos, aki a legtöbb holttestet látta a világon

Lampedusa egy mindössze 25 négyzetkilométer területű olasz sziget, Tunézia, Málta és Szicília között, alig több mint 6000 lakosa van. Itt született 59 évvel ezelőtt Pietro Bartolo, a sziget egyetlen állandó orvosa, aki az elmúlt 26 évben több mint negyedmillió embert vizsgált meg: mindannyian a Nagy Kékség túloldaláról jöttek. A szám az ENSZ Globalizációs Intézetétől származik, Bartolo az Intézet barcelonai konferenciáján vett részt a napokban, és ott készített vele interjút az El País spanyol napilap.

Pietro Bartolo, Forrás: Facebook

„Én vagyok az, aki gyakorló orvosként a legtöbb holttestet vizsgáltam meg a világon. Erre a rekordra egyáltalán nem vagyok büszke. És jobb szeretek emberekről beszélni, nem számokról.”

Ha valaki látta Gianfranco Rosi tavaly Arany Medvét nyert Fuocoammare (Tűz a tengeren) című filmjét, biztosan emlékszik Pietro Bartolóra. Ő az, aki a főszereplő kissrác mellett a legfőbb viszonyítási pont a filmben, és emberséget visz a legszörnyűbb jelenetek, a halottakkal és beteg, legyengült emberekkel tömött hajók látványa mögé.

Bartolo egy könyvet is írt Lidia Tilotta újságírónővel, ahol a menekültek drámájáról megjegyzi, hogy „a nácizmus alatt az embereknek volt mentsége arra, hogy nem cselekedtek időben, mert nem tudtak róla, mi történik. A mi generációnknak azonban még ilyen mentsége sincs. Ebben a pillanatban is emberek fulladnak meg a Földközi-tengerben, és ezt mindannyian tudjuk. 20 év múlva a fiatalok majd minket vádolnak azzal, hogy mindez a mi felelősségünk.

Az orvos 26 évvel ezelőtt látott el először 3 olyan afrikai menekültet, akik hajón érkeztek a szigetre. A legális vízumok számának csökkenésével a legközelebbi európai terület, Lampedusa a tengeren át érkezők egyes számú célpontja lett. Olyannyira, hogy 1997-ben Bartolo felkérte a sziget kormányzóját, építtessen befogadó központot.

Mintha a menekült válság történelmi emlékezetét hordoznám. A kormányzók, polgármesterek változnak, én pedig maradok.

A mobilja sosincs kikapcsolva, őt értesíti először a parti őrség, ha feltűnik egy hajó a partok közelében. „Akkor kimegyek a kikötőbe, ami olyan már, mintha az otthonom lenne. Az utóbbi években több időt töltöttem ott, mint a saját lakásomban.

Először a hajókhoz viszik, ott vizsgálja meg az érkezőket, kihűlés, kiszáradás,  sokkos állapot jeleit keresve, és égési sebeket; majd a szárazföldön újra alaposabban. A hajókban sokan szenvednek el súlyos égési sérüléseket, amit a lélekvesztőkben felgyűlő vízzel keveredő üzemanyag okoz.

Bartolo gyakran végez boncolást is: „Most van egy három-négy fős orvosi csapat, akik segítenek, de nem akarom, hogy ők részt vegyenek ebben, mert tudom, mit érez ilyenkor az ember: félelem, sírás, hányinger. Sosem szoksz hozzá a halott kisgyerekek látványához. Minden egyes alkalommal rosszabbul viselem én is.”

Az egyik fekete betűs dátum Lampedusa történetében 2013. október 3. Azon a napon egy, a líbiai partok felől érkező hajó felborult a sziget közelében. 518 ember utazott rajta, és közülük 366-an meghaltak.

„Megérkeztem a kikötőbe, és a mólón 111 holttest várt. Kinyitottam az első zsákot, egy kétéves kisgyerek volt benne, fehér pólóban és piros nadrágban. Belenéztem a nyitott szemébe, és ösztönösen megpróbáltam újraéleszteni. De már halott volt. Azóta négy év telt el, és képtelen vagyok kiűzni a képet az agyamból, gyakran megjelenik a rémálmaimban, ahogy sok más kép is, túl sok mindent láttam.”

A múlt héten elláttam egy nőt egy hajótörés után. Három lányát elvesztette. Megpróbáltam vigasztalni, de mit lehet ilyenkor mondani?

Olaszországba 181.436 ember érkezett a tavalyi év folyamán. Bartolo szerint „ez azt jelenti, hogy 1000 olaszra sem jut egy menekült. Ha a politikák olyan idióták, hogy mindannyiukat egy városba zsúfolják, akkor persze, hogy gondok lesznek”.

A Líbia és Olaszország között februárban létrejött egyezséggel kapcsolatban, amelynek lényege, hogy az olaszok fizetnek a líbiaiaknak, hogy ne engedjék Európába a menekülteket, Bartolo azt gondolja, hogy csak ront a helyzeten.

Az egyezséget, amely egyes információk szerint közvetlenül a csempészhálózatok vezetőivel köttetett, számos emberjogi szervezet kritizálta, akárcsak az EU hozzáállását, mert ahelyett, hogy legális beutazási lehetőségeket nyújtana a menekülteknek, olyan országokra bízza a probléma megoldását, ahol köztudottan csak még több szenvedés, jogtiprás, erőszak és alkalmasint rabszolgaság várja az útra kelőket.

Bartolo szavaival, „ez csak a populista trend része, szégyen Európára. Így mintha nem létezne a probléma”, holott köztudott, hogy Líbiában igazi koncentrációs táborok működnek, és ezek most csak rosszabbak lettek. Az orvos szerint kontinensünk szem elől tévesztette legfontosabb értékeit, és az, „amit szociális Európának nevezünk, már nem létezik.

(El País)

Olvass tovább!