A szexuális zaklatás és erőszak az Unió brüsszeli „buborékjában” is rendszerszintű probléma

A Politico „Brussels Playbook” blogján ír arról, hogy bár többé-kevésbé nyílt titok, hogy a szexuális zaklatás és erőszak az EU brüsszeli szervezeteinél is gyakori, mégis nehéz erről tudósítani. Ennek ellenére már 57 nő és 4 férfi számolt be ilyen tapasztalatról a blognak – és másokat is erre biztatnak, bizalmasan kezelve az így kapott információkat. Más médiumok tudósításai is ezt sugallják, már csak az a kérdés, mikor lépnek fel a brüsszeli intézmények az áldozatok védelme érdekében?

Az eddig begyűjtött esetek széles skálán mozognak: a szexért cserébe „felajánlott” munkaszerződésektől, a bárokba és vacsorákra küldött, a képviselőknek szexuális „kegyeket” ígérő lányok vagy zaklatott, majd kirúgott férfiak történeteiig.

A blog által összegyűjtött sztorikba itt lehet belehallgatni, de más médiumoknál is megjelentek olyan beszámolók, amelyek a jelenség elterjedtségére utalnak. Így például a Le Figaro francia napilap egy parlamenti asszisztens, Jeanne Ponté gyűjtéséről számol be: a 27 éves nő egy füzetbe jegyzi fel 2014 júliusa óta az általa vagy kollégái által elszenvedett, különböző fokozatú szexista vagy szexuális agressziónak, zaklatásnak minősíthető viselkedéseket.

Akad köztük olyan, amely a francia törvények alapján már büntethető lenne: „Egy politikai tanácsadó az éjszaka közepén küld át nekem fotókat rólam, amelyeket tudtom nélkül készített egy értekezleten, és hiába utasítom el, újra és újra vacsorázni hív.” „Egy képviselő egy konferencia után elállja az utamat a kijáratnál, átkarolja a derekamat, és megkérdezi, hogy régen dolgozom-e itt, és meginnék-e vele egy kávét…” „Egy másik képviselő egy megbeszélés közepén arról érdeklődik, milyen márkájú a harisnyám… A férfi kollégáim öltözékére soha nem tett volna megjegyzést.

Ponté célja a füzet vezetésével az volt, hogy tudatosítsa magában, mindazt, ami történik, és hogy erősítse a nők közötti szolidaritást. „A parlamenti asszisztensek nehéz helyzeteket élnek át, de nagyon keveset beszélünk róla magunk között. Azt hiszem, a nők félnek erről beszélni, és az, hogy nincsenek hivatalos panaszok, még nem jelenti azt, hogy nem léteznek elfogadhatatlan szituációk”.

A fiatal nő szeretné, ha mindez hivatalosan is témává válna a parlamentben, és hozzáteszi, hogy „soha nem tudni, hogy kellene reagálnunk, mert az ilyen viselkedésű férfiak gyakran azzal takaróznak, hogy mindezt humoros nak szánták.”

A Jeanne Ponté által vezetett füzet létezésére egyébként főnöke, Édouard Martin képviselő hívta fel a francia média figyelmét. Ő már évekkel ezelőtt értesült arról, hogy egyes kollégái ilyen „őrült, hányingert keltő” módon viselkednek. A Weinstein-botrány kitörése nyomán bátorította asszisztensét, hogy ő is hozza nyilvánosságra tapasztalatait. Szerinte ez kiváló alkalom arra, hogy megmutassuk, mindez bárkivel megtörténhet, különösen azokkal a nőkkel, akik olyan hatalommal rendelkező férfiak körében mozognak, akik mindenhatónak képzelik magukat.

A Politico idézi a Sunday Times-ban publikált eseteket is, ahol többek között egy 71 éves francia Zöld képviselő, korábban miniszter zaklat sms-ekben egy vacsorameghívását elutasító női asszisztenst; illetve egy másik idősebb képviselő maszturbál egy fiatal alkalmazott előtt.

Saját kutatásai alapján, a Politico szerint kijelenthető, hogy a probléma rendszerszintű, és az Európai Parlament mellett a magánszektorban és a civil szervezeteknél is jellemző. A brüsszeli EU-buborék pici – ezért még nehezebb szót adni az áldozatoknak, akik veszélyben érzik karrierjüket vagy állásukat.

Az is előfordul, hogy egyesek úgy érzik, kötelességük megvédeni az agresszorokat, lojalitásból vagy a „társadalmi hierarchia iránti tiszteletből” – írja a konzervatív lap szerzője.

Amire a lap csak futólag, egy tweet erejéig utal, hogy ez a rendszerszintű probléma be is határolja a nők mozgásterét a brüsszeli intézményekben, akárcsak más területeken: sokan az ilyen esetek miatt hagynak fel karrierálmaikkal, mások, ha maradnak is, rögzítik magukban korlátaikat, amelyeket ez az erőszak határoz meg. Azaz a „szexuális ragadozóként” aposztrofált férfiak, akárcsak a nyílt titkaikat elnéző, félrenéző kollégák és a problémáról tudomást sem vevő, passzív intézmények valójában azt biztosítják, akarva-akaratlanul, hogy a politika, a döntéshozó pozíciók továbbra is a férfiak kontrollja alatt maradjanak.

Ezek a brüsszeli történetek is aláhúzzák, hogy a munkahelyi zaklatás nemcsak a showbiznisz világában elterjedt, nemcsak ott, ahol a női test egyébként is speciális elbánásban részesül. Hanem lényegében mindenütt, ahol különböző hatalmi pozíciókban férfiak és nők dolgoznak. A Weinstein-botrány nyomán keletkezett felháborodási hullám üzenete az is, jó lenne, ha az illetékesek végre meghallanák: hahó, itt az ideje, hogy cselekedjünk végre ez ellen!

Rengeteg a tennivaló: elsősorban az állam és a közhatalom, de a felelős intézmények, jelen esetben az Európai Parlament, illetve a magáncégek feladata is lenne az, hogy felmérjék a helyzetet, szakértők bevonásával, és hozzá kezdjenek olyan gyakorlatok bevezetéséhez, amelyek megvédhetik az áldozatokat. Kérdés, hogy mire várnak Brüsszelben, hogy Jeanne Pontét idézve, témává tegyék a szexizmus és a szexuális agressziók elleni küzdelmet.