„Respect the roots but we live for today // Fighting against the grain // Live by the code, the diehard remain the ethics, traditions kept // Live by the code // The freedom to live” (Terror: Live By The Code)

„a városért mindennap egy harc indul itt, hééé” (Pain: Mesél az élet)

Forrás: nlcafe.hu

Békés Mártonnal közösen jegyzett kordiagnózis könyvünk megírása idején minden politikai fantáziánk ellenére sem tudtuk volna elképzelni, hogy két évre rá ellenállás bontakozik ki a bulinegyednek hívott tőkeintenzív butikmultikulturalizmus, a kerület történeti és emlékezetjellegét leginkább csak piacilag értelmező megszállása ellen. Az itt és a főváros több pontján zajló „kapitalista realista” fordulatok kapcsán majd mindenben igazunk volt, de azt is el kell mondanunk, hogy nem egyedül voltunk azok, akik előre jelezték, hogy miként szorulnak ki a kerület lakói életük, múltjuk minden közvetlen tapasztalatából, a sok évvel ezelőtti hunvaldiánus állagmegóvás után elveszített épületeik után hogyan veszítik el azok helyét is.

Az Erzsébetvárosban zajló új gyarmatosítás/imperalizmus, amelynek a „turizmus” kifejezéssel udvarol a nyilvánosság, kisajátítja a közösségi tereket szimbolikus értelemben és gyakorlati „megoldásokon” át egyaránt. A helyiek nem a kerület lakói, hanem problémák, akadályok, zavarók. Hajnalba nyúlóan az egykori gettó kereszteződéseiben csiripelő szelfihordák tellegetnek a képkultúrának, a zsidóságot a sötét évtizedekben körbe záró gettófalak maradékait legénybúcsúturisták vizelettel „vakolják” újra, hogy aztán az utcai áramlás – és nem gyaloglás – az apartmancápák Airbnb-vendéglátásában – és adóoptimalizálásukban – érjen véget.

A „jó éjszakát” fordulatát már csak képzeletből és emlékezetből ismerő helyi lakosok most visszakövetelik helyeiket. Helyesen nem a turizmus, nem Budapest ismertté tétele és nem a külföldiek ellen emelnek szót, hanem Budapest budapesttelenítése, kerületük turista-tőzsdeként történő használata ellen. Javaslataik nem arra irányulnak, hogy a kerület süllyedjen vissza egy olyan kádári, majd 1990-es évekbeli állapotába, amelynek szürkesége és szakadt szövete szintén nem az „otthon” volt, hanem az ellen lépnek ma fel, hogy tereik (életük) kizárólag a piaci logikának, a globális városok versenyképességi versenyének legyenek alárendelve.

Évek óta foglalkoznak itthon is kritikai városkutatással, kutatják a hetedik kerület átalakulását, most a helyi lakosok tér-visszakövetelése láthatóvá tette ezeket a kutatásokat, illetve azok következtetéseit. A városrész kapitalizálódása, a lakosság kiszorítása, a városrész bérleti árainak emelkedése, a romkocsma miliő átalakulása, a kulturális sokszínűségének elvesztése, a Gozsdu környékén megjelenő bűnszövetkezetek, a befektetői szint- és gangfelvásárlások, az éjszaka is nappali zajban élő városrész, a rend(őrség) hiánya, a tér kontroll nélkülisége (szabad felhasználása a szájon keresztül történő gyomorürítéstől kezdve az elapadhatatlan vizelésig), a rossz anyagi helyzetben lévő bérlők költözéskényszere – csak pár olyan jelenség, amelyek ellen ma a helyi lakosok tüntetnek, és amelyek nem függetlenek Budapest kapitalista valóságától, a demokratikus városi nyilvánosság negligálásától.

A városhoz való jog (vissza)követelése, ha nem is antikapitalista tett, de ma nem lehet úgy csendrendeletet követelni, hogy ne legyünk kapitalizmuskritikusok. S legyünk is azok bátran, nem kell tartani a bulinegyedben reprezentálódó különböző társadalmi hátterű nyugati, továbbá bizonyossággal középosztályi, Nyugat- és mókamikifétisben züllő hazai fogyasztók osztálykoalíciójától, flegma, cinikus támadásuktól. Ez a Budapest múltja és lakói szociális helyzete iránt kevés kegyeletet tanúsító falka nem harap (meg egyébként is, „Richard Florida Is Sorry”).

Budapest és Erzsébetváros sokat nyert a bulinegyed megszületésével, de sokat is vesztett. Egyik legnagyobb vesztesége lakossága eltűnése, hogy Erzsébetvárosban nincs éjszaka. A mai demonstráció és a továbbiak a visszatéréséért és a visszaszerzéséért folynak.

Böcskei Balázs