Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Demeter Márta(-ügy) esete a feminista csenddel

Ez a cikk több mint 4 éves.

Nagyon sokszor vetik fel ellenzéki politikusoknak kritikaként, hogy nem tudják megragadni a pillanatot, elmulasztják, hogy egy-egy véletlenül felbukkanó ügy, eset, jelenség kapcsán elmondják, hogy mit gondolnak és miért, valamint az elveikről, a meggyőződéseikről számot adjanak. Vagy akár egy szélesebb értelemben vett nyilvánosságnak illusztrálják: „lám, erről beszélünk”. Demeter Márta, MSZP-s országgyűlési képviselő lemondásakor hasonló módon járnak el a magyarországi nyilvánosság-feministák. Ahogyan a férfi (és nő) politikusok elmulasztják, hogy a negyedik Alaptörvény-módosítás, a Nemzeti Választási Iroda és a kopaszok, a Népszabadság beszántása, a Questor-ügy, stb. kapcsán, valami váratlannal éljenek, hogy előbbiekre médiumként tekintsenek, úgy Demeter Márta búcsúját a politika első vonalából sem fogják pótolni a választásokhoz közeledve mindinkább emelkedő darabszámú „több nőt a politikába” kvóta-cikkek. Bár igazuk lesz állításaikban, de ennek a témának most volt itt egy pillanata.

5845278_10364_b55eef59ab24c6084449eb3476eda12a_wm.jpg

(Fotó: Demeter Márta / Facebook)

Kezdjük az elején, amiről lényegében nem számolt be a nyilvánosság, de aki politika környékén él (az nem mindig azt jelenti, hogy „dolgozik”), az tudhatja, hogy Demeter Mártára igaz az állítás: „A döntő szempont a politikusi alkalmasság és teljesítőképesség. Ebben ma nagyon gyenge a hazai politikai osztály kortól és nemtől függetlenül. A parlamentben pártlogó alatt beszuszakolt férfiak és (kvóta)nők ülnek, akikről sok esetben csak annyi mondható el: lojálisak az adott párt (aktuális) elnökségéhez.”

Demeter Márta elsősorban Mesterházy Attila elnökségének „kvótanője” volt, politikai előmenetelét jelentősen elősegítette Mesterházyhoz fűződő politikai lojalitása. 2014-ben ezzel országgyűlési képviselő lett, országos listáról bekerült. Évekig az volt benne a legérdekesebb a nyilvánosságnak, hogy esztétizálja őt vagy a hobbijáról értekezzen. Az, hogy a digitális infantilisek még ma is azt találják izgatónak, hogy nyílt ajánlatokat tegyenek neki, azt eszükhöz mérjük, de azt már kevéssé tudjuk, hogy miért szükséges a máskor Kovács Ákostól vérvörös szemekbe forduló „progresszív” nyilvánosságnak úgy kezdeni mondatokat, minthogy „a csinos…”. Illetve tudjuk, de nem mondjuk.

Péntek reggel pedig a „megújult” Népszava dobta a reggeli kávémba azt a blogbejegyzés-részletet, amely „nevelgeti”, „tanítgatja” a politikusnőt. Nevetséges okoskodás, beszél a lényegről, de inkább nem, legyen annyi elég, ma is megújult a baloldali nyilvánosság.

Nyilvánvaló, hogy Demeter távozása mögött nem csak az van, amit a Magyar Nemzetnek egy interjúban elmondott. Ha talán azt a kérdést kapta volna: „Úgy látja, hogy Ön, aki az MSZP egyik parlamenti újoncaként a frakció egyik legaktívabb képviselője lett, most érdemtelenül mégsem kapja meg azt az esélyt, hogy 2018-ban is bizonyítson?” Vagy: „Gondolta volna, hogy az MSZP-s képviselők összesített parlamenti aktivitási listájának negyedik helye sem lesz elég az újrázásra, az egyéni indulásra?”. Nagyjából ezek a kérdések azok, amelyek alapján az olvasó is megérthette volna, hogy az addig lényégében nagypolitikai kérdésekben kevésbé aktív Demeter Márta, miért vádolja meg önérdekkövetéssel pártja egyes köreit, és azt, hogy ez mit is jelent. (Várjuk ki a végét, mondhatnánk: Botka László ugyanezt elég erőteljesen mondta ezt ki nyáron, ma ő a párt „miniszterelnök-jelöltje”). 

A számok nyelvén a Képviselőfigyelő adatbázisából: Demeter Mártának 193 felszólalása volt, 649 önálló indítványa. Utóbbival a képviselők közül az 5. helyen van, felszólalásaival a 28-29. helyen. Egyik fő témája a Honvéd Egészségpénztár károsultjainak ügye volt. Utóbbiban, úgymint a Buda-Cash-botrányban, önhibáján kívül mintegy 27 ezer, többségében katona, rendészeti és titkosszolgálati dolgozó veszítette el az egészségügyi céljaira félretett, megspórolt megtakarítása egy (jelentős) részét. Demeter hajtotta a témát, egy magát baloldalinak vallónak ez a téma ajándék és felkarolási kötelesség is. Más kérdés – és sajnos nem elhanyagolható –, hogy Demeter kevéssé domborította ki ennek strukturális helyzetét, az egész spekulatív kapitalizmus baloldali szemmel is elsődleges elutasítását. Általában is fontos, hogy egy baloldali politikus, ha nő, ha férfi, képvisel-e és mond-e valamit az egyenlőtlenség tekintetében, képes-e erre ráfordulni, még ha „csak” szakpolitikusnak is vallja magát, s retorikája nem merül ki abban, hogy az „MSZP szerint…”. Nem csak MSZP van, hanem baloldali politikusi karakter is, azt pedig a politikusnak kell megrajzolnia magának. Ha nem tudja – Bruno Kreiskyvel szólva –, csak ügyintéző lehet. 

Demeter 2018-cal tehát kikerül a parlamentből, nyilván akadnak lojalitási problémák, belső pártérdekek, könyöklés és egyéb. Nem meglepő jelenség. Ami annál inkább, az fülsüketítő csend a máskor minden jelentős és még jelentősebb (és persze kevésbé jelentős) témában okkal és helyesen véleményt formáló feminista aktivizmus részéről. Holott egy ilyen ügyben kicsit táncoltatni a nyilvánosságot – nem Demeter Márta mellett, hanem az ügy/jelenség kapcsán – többet ér, mint egy újabb írás, hogy kell-e kvóta vagy sem. Mert kvóta kell, de fel is kell mutatni, hogy miért. S erre Demeter Márta ügye lehetőség lett volna. Hogy előfordulhatott volna-e ez akkor is, ha a nő férfi? Vagy, hogy csak nőként lehet kiesni frakcióból a negyedik legaktívabbként?

Ez ügyben azoknak a feministáknak, akik hozzáférnek a nyilvánossághoz, kifejezetten nagy felelősségük van. Nem lehet azt mondani – de lehet –, hogy ez „pártpolitika”, hogy az Isztambuli Egyezményre ratifikálásra vonatkozó demonstráció fontosabb (de jó lett volna, ha ott nem került volna stigma alá minden „hófehér, nagymagyar férfi”), hogy Demeter hatalmi pozícióban van azokhoz a nőkhöz képest, akiket terhelnek a strukturális egyenlőtlenségek. Ez utóbbi igaz, de aki egy kicsit is jártas a magyarországi feminizmus (digitális) vitáiban – megszámlálhatatlan Facebook zárt csoportjában –, az tudja, hogy vitázni és megszólalni Obama nemi diszkriminációra vonatkozó lépései, a gyűlölt „Melania Trump öltözködési módja, mint a patriarchális társadalom újratermelődése”, esetleg az amerikai egyetemek és az identitáspolitikai (ellen)forradalmak kérdése kapcsán semmivel sem közelibb, mint Demeter Márta ügye. Mert ilyen ügyek még lesznek, és az érintett pártokat nem a választások környékén meglőtt aláírásokkal, publicisztikákkal, meg sok-sok, „kvóta vagy sem” kötelező (és így akkora újdonságértékkel is bíró) „konferenciákkal” lehet rábírni a progresszióra, hanem az egyértelmű még láthatóbbá tételével (sajnos ez van, errefelé nem egyértelmű az sem, ami magától értetődő).

Nem megvédeni kell – de lehet – Demetert (aki maga is hatalmi pozícióban volt, és lett volna lehetősége és tőkéje a nőkre vonatkozó elismerési politikák erősítésére), hanem esetét felhasználni arra, hogy rávilágítsunk: volt egy nő, aki meghúzta a munkát, aki a „több nőt a politikába” érvét megtámasztotta, aki vitt Magyarországon leginkább férfiakhoz „rendelt” témákat, és az elvégzett munka nem számít. S hogy persze lesznek/vannak olyan baloldali feministák, akik szerint Demeter nem beszélt eleget a nőket érintő strukturális egyenlőtlenségről (és valóban nem), vagy hogy nem adta jelét, hogy ismerné a kortárs művészeti aktivizmus nőkre vonatkozó, kevesek számára – leginkább budapesti elitértelmiségi nők és férfiak számára – hunglish nyelven írt, szótárakkal megérthető projektjeit. S ebben igazuk van – mármint az előbbiben, és nem abban, hogy ismernie kellene a „nincs olyan, hogy művészet, és nincs olyan, hogy »a« nő” kísérleti aktusokat.

Viszont a nőkre vonatkozó elismerési politikát eredményesen akkor lehet folytatni, ha politizálunk, jelen esetben meglátjuk az ügyet, mint médiumot, belépünk a diskurzusba, rámutatunk, és annak kapcsán nevén nevezünk. Mert Amerika messze, egy magyar női képviselő elvesztése pedig közel. Azért, mert a politikusok nem az előbbi módon járnak el, az nem ok az önfelmentésre, ha mi is mulasztunk.

Böcskei Balázs 
A szerző politikai elemző

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.