A kampányában azt ígérte, hogy „lecsapolja a washingtoni mocsarat”, vagyis megszabadul az amerikai politika és gazdaság korrupt összekapcsolódásáról, és végre elkezd az átlagemberek érdekében kormányozni. Ehhez képest Donald Trump az amerikai történelem leggazdagabb kormányát válogatta össze, az előzetes becslések szerint kabinetjének tizenhét tagja összesen annyi vagyonnal rendelkezik, mint az amerikai háztartások legszegényebb harmada együttvéve. Érdemes tehát gyanakvónak lenni, amikor egy jobboldali populista – ráérezve a korszellemre – azt ígéri, hogy értünk fog kormányozni!
(Fotó: AP Photo / Gerald Herbert)
A november 8-i meglepetésszerű győzelme óta a milliárdos ingatlanmágnás sorra nevezi meg azokat az embereket, akik januártól valamilyen pozíciót fognak betölteni kormányában. Az eddig nyilvánosságra hozott nevekből nem csak annyi derül ki, hogy Trump nem kedveli a bajszos férfiakat, hanem az is, hogy imádja a magához hasonló fehér, milliárdos férfiakat. Kabinetjében eddig négy nő és két kisebbségi kapott helyet, a többség kiérdemesült, 60 év fölötti dúsgazdag fehér férfiből áll. Az új csapat, még ebben a nem befejezett stádiumában is jócskán ráver az Egyesült Államok eddig leggazdagabb kabinetjére. Az ifjabb Bush első kormányát a sajtó „milliomosok csapatának” nevezte, hiszen tagjainak összesített vagyona valahol a 250 millió dolláros magasságban állt. A Trump-grémium eddigi számítások szerint ennek az összegnek a többszörösével rendelkezik, a különböző becslések valahová 9-14 milliárd (!!) dollár közé lövik a tagok összvagyonát. Nem csoda hát, hogy a demokratikus szocialista Bernie Sanders nemrégiben „a milliárdosok kabinetjének” nevezte a januártól hivatalba lépő amerikai végrehajtó testületet.
A kormány összetételét illetően már rengeteg kritika megfogalmazódott, amelyekre Trump győzelmi turnéjának iowai állomásán így reagált: „Egy napilap kritizált engem, és azt mondta, miért nem tudok szerényebb megélhetésű embereket kinevezni. Azért, mert olyan embereket akarok, akik már vagyonra tettek szert. Mert most ők értetek tárgyalnak, oké?”
Az említett napilap a New York Times volt, amely szerkesztőségi állásfoglalásában azt firtatta, vajon tényleg az Egyesült Államok és polgárainak érdekeit vagy épp saját üzleti érdekeiket fogják ezek az újdonsült kormánytisztviselők képviselni.
És a kérdés teljesen jogos.
Ugyanis nem csak annyiról van szó, hogy vajon ezek a dúsgazdag urak tényleg tudják-e és akarják-e az átlagember érdekeit képviselni. Persze ezek is fontos kérdések, és e téren is van miért támadni a Trump-kabinetet. A választási kampány során „a Donald” kipécézte az egyik legnagyobb amerikai pénzintézetet, a Goldman Sachs-et, és azzal vádolta – tegyük hozzá: joggal –, hogy válságba döntötték a gazdaságot, és mindennek az árát a polgárokkal fizettették meg. Legutolsó kampányklipjében a Goldman Sachs vezetője úgy szerepelt, mint egy korrupt világösszeesküvés megtestesítője. És láss csodát, a győzelem után Trump három Goldman Sachs-es ex-bankárt is a kabinetjébe invitált. (Egyik közülük korábban Soros Györgynek is dolgozott, aki szintén felbukkan az ominózus kampányfilmben, mint a világösszeesküvés másik képviselője.)
Hogy ezek a bankárok hogyan lesznek képesek az amerikai polgárok érdekeit képviselni, azt elképzelni sem tudjuk. Az egyik Goldman Sachs-es alak, Steven Mnuchin, akiből Trump most pénzügyminisztert csinál, például „jelzálog-királyként” híresült el, amiért a válság idején veszteséges ingatlan-jelzálogokat vásárolt meg, és utána pedig családok ezreit rakta utcára, a megkaparintott otthonokból pedig jó pénzt csinált. A kereskedelmi tárca élére az a Wilbur Ross kerül, aki magánbefektetőként úgy tett szert milliárdokra, hogy veszteséges vállalatokat vásárolt meg, olvasztott egybe, rúgta ki a dolgozók nagyrészét, majd az így nyereségessé változtatott cégeket szép profitért eladta. Ilyen emberekkel a csapatban teljes hiteltelenné válik Trump kampányígérete, miszerint megvédi az amerikai dolgozókat, és visszahozza az olcsóbb feltételeket kínáló országokba költöztetett munkahelyeket is.
De arról is szó van, hogy az új tisztviselők esetében komoly összeférhetetlenség áll fenn a kormányzati szerepük és üzleti érdekeik között. Ennek talán legjobb példája az egyik legfajsúlyosabb pozícióba, vagyis a külügyminiszteribe kinevezett Rex Tillerson. Tillerson a világ legnagyobb kőolajvállalatának, az ExxonMobilnak a vezetője. Az üzletember legendásan jó viszonyban áll Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki 2013-ban a Barátság Rendjével tüntette ki őt. Ez már önmagában is problémás, hiszen ahogy az amerikai republikánusok egyik legnagyobb tiszteletben álló szenátora, a külpolitika területén is érintett John McCain rámutatott, amikor valaki „egy hentestől kap barátsági kitüntetést”, akkor ott valami gond van.
De Putyin és Tillerson barátságának nem a közös hobbik, hanem a kemény üzleti érdekek ágyaznak meg. A kitüntetés elnyerése előtt ugyanis az Exxon hatalmas kőolaj-kitermelési ügyletet kötött Oroszországgal, amely azonban nem léphetett életbe a Krím megszállása miatt bevezetett szankciók miatt. Januártól azonban egy olyan külügyminiszter dönthet az Oroszországgal szembeni szankciókról, akinek dollármilliós érdeke, hogy ezek a szankciók megszűnjenek. És bármit is gondolunk az amerikai külpolitika ezen intézkedéséről, az egészen fura, hogy a döntésben nem a közérdek vagy az államérdek, hanem a miniszter személyes üzleti érdekei a mérvadók. Ha létezik összeférhetetlenség, akkor ez az.
Ilyen nagyágyúk mellett már nem is érdemes elidőznünk az olyan apróságok fölött, hogy az energetikai tárca és a környezetvédelmi ügynökség élére kinevezett emberek nem hisznek (!) a globális éghajlatváltozásban, vagy a munkaügyi tárca vezetője egy olyan vállalatvezető, aki ellenzi a minimálbér emelését és a munkavállalói jogokat úgy általában.
2016 kétségtelenül a jobboldali populizmus győzelmi menetének az éve volt, és talán 2017 is tartogat még a Brexithez vagy Trumphoz hasonló meglepetéseket. A jobboldali populisták sikerének titka, hogy felfedezték, hogyan kell a széles tömegek gazdasági bizonytalanságok és növekvő egyenlőtlenségek fölött érzett aggodalmaiból gyorsan politikai tőkét kovácsolni. Csakhogy miközben megoldást ígérnek ezekre a problémákra, valójában súlyosbítják őket. Trump kabinetje kiváló példa arra, hogy a jobboldali populizmus nem más, mint egy igazságtalan, kizsákmányoló rendszer friss választói legitimitással való megerősítése, vagyis a pusztán csak a leggazdagabb egy százalék érdekeit szolgáló kortárs kapitalizmus szélsőséges továbbvitele.
Milliomos / milliárdos vállalkozók eddig is jutottak már politikai pozícióhoz, és a politikai és gazdasági elit eddig is rendesen összefonódott, függetlenül attól, hogy a „nemzeti burzsoáziát” építő Magyarországról vagy a multinacionális vállalatok lobbistáival bratyizó nyugati államokról van-e szó. Ez az összefonódás pedig komolyan károsítja demokratikus rendszereinket, és egyre kevesebben hiszik már el, hogy a dolgok a démosz érdekeit, nem pedig a vállalatokét szolgálják. A nyugati demokráciák eme képmutatása fölött érzett népi dühöt csatornázzák be most a jobboldali populisták, Orbántól Trumpig. Csakhogy a dühöt nem arra használják, hogy igazságosabb, egyenlőbb, és következésképp élhetőbb országokat teremtsenek, hanem épp arra, hogy extrém módon ráerősítsenek az általuk kárhoztatott rendszer tendenciáira, és túlpörgetve azokat, még egyenlőtlenebb és még igazságtalanabb társadalmakat építsenek Ne dőljünk hát be nekik semmi szín alatt!
Kövesd a szerző bejegyzéseit a Facebookon is!
Ez a cikk a ti támogatásaitokból készült el, a Kettős Mércét a ti adományaitokból tartjuk fenn!A Kettős Mércét nem támogatják oligarchák. Mi úgy őrizzük meg függetlenségünket, hogy a csak az olvasók támogatásából írjuk cikkeinket.Célunk, hogy a társadalom számára fontos kérdésekről beszéljünk: az egyenlőtlenségekről, a szegénységről, az egészségügyről, az oktatásról, a nők jogairól, és hogy támogassuk azokat az alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek egy igazságosabb Magyarországért küzdenek!A Kettős Mérce fennmaradásához és fejlődéséhez 1000 állandó támogatóra van szükségünk. Jelenleg 356 állandó támogatónk van.Legyél te az egyik a hiányzó támogatók közül, támogass minket havi 1000, 2000, 5000 vagy 10000 forinttal, vagy egyszeri átutalással, és járulj hozzá ezzel a független sajtó fennmaradásához Magyarországon!
