Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Kemény munka, megalázó bérért – nem könnyű dajkának lenni Magyarországon

Ez a cikk eredetileg a Kettős Mércén jelent meg, de áthoztuk a Mércére, hogy itt is elérhető legyen.

Napi nyolc óra kőkemény fizikai munka – éhbérért. Sokan (egyre többen) ismerik ezt az életformát. De arról indokolatlanul keveset beszélünk, hogy olyanok is ebben az élethelyzetben vannak, akik hihetetlen felelősséget cipelnek a vállukon: a gyermekeink jövőjét.

p1110581.jpg

Fotó: a miskolci Nyitnikék óvoda. / miskolc.hu

Ha az oktatási kormányzat szavait hallgatjuk, könnyen belebódulhatunk a rózsaszín ködbe, amiben minden a legjobb úton halad. Csakhogy a ködben rengetegen bolyonganak, akiknek egy paraszthajszállal sem lett jobb a helyzetük. Ők azok, akiket a kormány egész egyszerűen az út szélén hagyott. A gyerekek nevelését-oktatását segítő dolgozók.

Tény és való: a pedagógus életpálya-modell keretein belül sokaknak emelkedett a fizetése. És sokaknak nem. A különbség persze, a részletekben rejlik: az óvónők például valóban kaptak béremelést. A dajkák nem.

„Egész nap az óvodában vagyok. A gyerekekkel viszont jóformán alig találkozom. Leginkább takarítok, illetve a konyhai munkákban segédkezem. Terítek, tálalok, ha eldugul a vécé (és elég gyakran megesik ez), akkor én oldom meg a problémát” – meséli az 54 éves Judit. 83 ezer forintot keres havonta. „Félre ne értsen, én szeretem ezt a munkát. Szeretek a gyerekekkel lenni, és hiszek abban, hogy számukra az a legjobb, ha biztonságos, szeretetteli környezetben fejlődhetnek. És igyekszem is nap mint nap így menni munkába, hogy hivatásként élem meg, a szép dolgokat keresem benne. De ez a hónap harmadik hetében már nem segít, amikor már nyomaszt a tudat, hogy ki fogjuk-e bírni a következő fizetésig, vagy sem. Fáradt vagyok, ideges, és nyomott. De ha dolgozom, mosolygok, mert muszáj, mert a gyerekek megérdemlik, hogy jó környezetben legyenek. Csak nekem ez egyre nehezebb.”

A kormány úgy tálalta a béremelést, mintha ez valójában mindenkire kiterjedt volna. Ez azonban nincs így. A pedagógus életpálya-modellben valóban fokozatosan, több évre elnyújtva araszol felfelé a fizetés – ám tegyük hozzá gyorsan: a pedagógusok bérét még mindig a 2014-es minimálbérhez viszonyítva számolják, így például hiába ígérget Orbán Viktor béremeléseket, az amúgy a régióban jelenleg is kirívóan keveset kereső pedagógusokon ez nem fog segíteni (egy kezdő óvodapedagógus kb. 130 ezer forintot keres jelenleg).

De a nevelést-oktatást közvetlenül segítők (NOKS-dolgozók) bére érdemben most sem emelkedett. Idén tavasszal ugyan beígértek nekik egy kétszer 35 ezer forintos egyszeri juttatást (az első kör botrányosan sokat csúszott, a másodikról sem sok szó esik mostanában), ráadásul nem készpénzben, hanem Erzsébet-utalványban. És hogy még megalázóbb legyen a helyzet: csak és kizárólag azok kaptak ilyen juttatást, akik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) felügyelete alá eső intézményekben dolgoznak, vagyis ebből a körből a bölcsődei és óvodai dajkák és gondozók többsége kimaradt, mivel ezek többnyire önkormányzati kézben vannak.

„Képzelheti, mekkora feszültséget okoz ez munka közben. Én is tudom, hogy egy óvónő sem keres sokat, de legalább valamivel többet kap, ahogy telik az idő. Rólunk viszont legtöbbször elfelejtkeznek, mintha nem lennénk épp olyan fontosak, csak más szempontból egy óvoda életében” – mondja Judit.

És valóban, reményük sincs: Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár ugyanis bejelentett 2017. január elsejétől egy (egyébként minősíthetetlenül alacsony) béremelést: 7 százalékkal emelkedik a NOKD-osok bére, és plusz 3 százalékot differenciáltan lehet szétosztani köztük. De megint csak – kizárólag a KLIK alá tartozó intézményekben. Azok a dajkák, akik nap mint nap, 8 órában igenis nehéz fizikai munkát végeznek, takarítanak, rohangálnak a gyerekek után, semmit sem kapnak.

A 60 feletti Rita pedagógiai asszisztensként dolgozik, szintén óvodában. Korábban dajka volt, de miután ebben a munkakörben valóban szinte alig találkozott a gyerekekkel, viszont a fizikai megterhelés nagy volt, egy OKJ-s képzés elvégzése után kategóriát lépett (dajkaként legfeljebb érettségivel lehet elhelyezkedni, a pedagógiai asszisztensi munkához már főiskolai végzettséget is elfogadnak, így magasabb fizetési kategóriába esik az ember). Így nagyjából 120 ezer forintra tornázta fel a fizetését.

„Tisztában vagyok vele, hogy egy óvodapedagógusnak jóval több munkája van, mint nekünk. Rettenetes adminisztrációs terheik vannak, emellett a felelősségük is nagyobb. Ráadásul egyre több a valamilyen problémával küzdő gyerek, akikre külön is oda kell tudni figyelni. Én még így is azt gondolom, hogy kevesen vagyunk a gyerekek mellett. Pedagógiai asszisztensre például az előírás szerint 3 csoportonként egyre van szükség. És mivel az óvónők fizetése emelkedett – de még mindig messze van a szükségestől –, most óriási a szakadék köztük, és a többi, a gyerekek mellett dolgozó dajka, pedagógiai asszisztens között. Ami nem normális, bár nyilván figyelembe kell venni a munkakörből fakadó különbségeket is” – magyarázza.

Nem csoda tehát, hogy rengeteg helyen keresnek jelenleg is dajkákat. Ilyen fizetésért, ekkora terhek mellett valóban nem kifejezetten vonzó pálya ez. Miközben maga a munka, a gyerekekkel való foglalkozás, a fejlődésük segítése fontos, emellett szép hivatás is. Kár, hogy ezt az erőfeszítést a közalkalmazotti bértábla megálmodói egyáltalán nem értékelik. Többezer emberről beszélünk. Akik nap mint nap keményen dolgoznak azért, hogy az apró gyerekek megfelelő környezetben nevelkedjenek. Munkájuk tiszteletreméltó, megbecsültségük viszont elkeserítő. A helyzet tarthatatlan – de úgy tűnik, ez a kormányt a legkevésbé sem érdekli.