Tüntetést szerveznek az SZFE hallgatói az egyetem szabadságának utolsó estéjére
Szeretnék megünnepelni az egyetem 155 éves múltját, ami szeptember 1-jétől nagy veszélybe kerülhet az egyetem modellváltása következtében.
Szeretnék megünnepelni az egyetem 155 éves múltját, ami szeptember 1-jétől nagy veszélybe kerülhet az egyetem modellváltása következtében.
A demonstrációkon részt vevő nők mellett fejezték ki szolidaritásukat, akik egy szabadabb jövőért harcolnak.
Mikita Kraucou augusztus 12-én tűnt el, mobilját utoljára a kórház, vagy az amellett található rendőrség épületéből tudták bemérni.
Ha az emberek nem akarnak dolgozni, a kormány nem erőlteti – mondta az elcsalt választáson megválasztott belarusz elnök.
Rejtélyes körülmények között vesztették nyomát egy nap alatt három sztrájkot vezető munkásnak. Közben Minszkben újra forrósodik a helyzet. Cikkünk frissül.
A 43 éves Gennadij Sutovot augusztus 11-én lőtték fejbe, szerda délelőtt halt bele sérüléseibe a kórházban.
Több hónapja tartó tüntetéseket követett a puccs, amely azonban káoszba taszíthatja az afrikai országot.
A szélsőjobbosok zászlót égettek, a melegjogi aktivisták zászlókat festettek.
Miután Alekszandr Lukasenka több tízezer, a fővárosba buszoztatott hívét hívta ellenállásra, a város egy másik részén óriási ellenzéki vonulás készül ugyanoda. Ma is élőben követjük az eseményeket.
Már a Kremlhez közel álló lapok sem jósolnak nagy jövőt a fehérorosz vezetőnek.