Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Amikor arra gondolunk, hogy mit mutat a tévé Minszkben, akkor gondoljunk arra is, mit mutat a mi tévénk!”

Ez a cikk több mint 3 éves.

Szolidaritási demonstrációt tartott szerdán este 18:30-kor a Kossuth téren a Magyarországon élő belarusz közösség, hogy kiálljanak honfitársaik mellett, és tiltakozzanak az anyaországban az elmúlt hetekben a békés tüntetőkkel szemben alkalmazott állami erőszak ellen.

Azért erre az időpontra esett a választásuk, mert ma volt pontosan egy hónapja, hogy országszerte tart a tiltakozás Belaruszban.

Mint ismert, egy hónappal ezelőtt független megfigyelők szerint szabálytalanul választottálk elnökké a  majdnem húsz éve éve hatalom levő Alekszandr Lukasenkát. A választás napján tömegtüntetések kezdődtek, a következő napokban, hetekben pedig országos sztrájkok szerveződtek, az ellenzék elnökjelöltje azóta külföldre menekült, az ellenzék más politikusait pedig sorban tünteti el a hatalom. A Mérce is kiemelten foglalkozik a fehérorosz eseményekkel, cikkeink a témában ide kattintva olvashatók.

„Szeretnénk kifejezni támogatásunkat az elidegeníthetetlen emberi jogokért folytatott békés küzdelemért, mint például a szabad és átláható választásokhoz való jog, az erőszakmentesség és az önrendelkezés joga. Erőteljes üzenetet szeretnénk küldeni a világnak, miszerint mi belaruszok képesek vagyunk megválsztani elnökünket és kérjük a világot, hogy segítsen nekünk az ország belügyeibe való külső beavatkozás megakadályozásában, különösen Oroszország beavatkozásának megakadályozásában”

– áll a tüntetéshez tartozó Facebook-esemény leírásában.

Mivel a belarusz tüntetések egyik jelképévé váltak a fehérruhás, kezükben virággal tüntető nők, így a szervezők azt kérték a szolidáris demonstrálóktól, hogy aki teheti, viseljen fehéret. Az eseményen több tucat fehérbe öltözött tüntető jelent meg, és elegalább ekkora nézőközönséget is kaptak a zenés performanszok és a szónoklatok.

A Magyarországon élő belarusz diaszpóra szolidaritási tüntetése a Kossuth téren 2020. szeptember 9-én. Fotó: Mérce

„Valódi fasizmus zajlik Belaruszban” – fogalmazott kendőzetlenül az egyik szervező, utalva ezzel a tüntetők tömeges megverésére és bebörtönzésére és nyom nélküli elhurcolására, megemlítve a rendőri erőszak halálos áldozatait is.

A Magyarországon élő belarusz diaszpóra szolidaritási tüntetése a Kossuth téren 2020. szeptember 9-én. Fotó: Mérce

Egy másik tüntető arról beszélt: a hatalom, amely a nép akaratát figyelmen kívül hagyta a választásokon, párbeszéd helyett kiképzett fegyveres erőket küldött a tüntetőkre. Az emberek és szabad véleménnyilvánításhoz és szabad választáshoz való jogotszeretnének, ezt pedig csak megismételt választásokkal lehet elérni – mondta. Hozzátette: a belarusz egy békés nép, amely megérdemli, hogy boldogan éljen és szabadon válasszon.

Szót kapott a tüntetésen a Momentum két prominens politikusa, Donáth Anna európai parlamenti képviselő és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes is.

Donáth Anna szerint a fehéroroszok ugyanazt szeretnék, amit a magyarok: boldogságot és jövőképet.

A Magyarországon élő belarusz diaszpóra szolidaritási tüntetése a Kossuth téren 2020. szeptember 9-én. Fotó: Mérce

„Aki szerint nem változik semmi attól, ha kimegyünk az utcára, az nézzen Minszk felé” – mondta az EP-képviselő. A belarusz népnek szerinte szüksége van a támogatásra, kiállásra, szolidaritásra, és már azzal is sokat segítünk az ügyüknek, ha megosztjuk a médiában egyébként kis számban megjelenő, belarusz eseményekről szóló híreket.

„Ne várjunk a felismeréssel addig, amíg elfogy a levegő körülüttünk, hogy egy olyan diktátor ül a nyakunkon, mint Lukasenko”

– mondta Donáth.

Kerpel-Fronius – aki három héttel ezelőtt ugyancsak ott volt a belarusz nagykövetség elé szervezett szolidaritási demonstráción – arra hívta fel a figyelmet: mi a kényelmes foteljeinkből néztük a fehérorosz tüntetők által elneszndvedett szörnyűségeket. „Amikor nézzük azokat az embereket, akik kijönnek az előzetes letartóztatásból, és elmesélik, hogyan kínozták őket, nem gondolhatjuk azt, hogy Minszk messze van tőlünk, mert valójában közelebb van, mint Párizs” – mondta.

A Magyarországon élő belarusz diaszpóra szolidaritási tüntetése a Kossuth téren 2020. szeptember 9-én. Fotó: Mérce

„Amikor arra gondolunk, hogy mit mutat – vagy mit nem mutat – a televízió Minszkben, akkor gondoljunk arra is, hogy mit mutat a mi televíziónk”

-utalt arra, hogy az M1 tudósításaiból gyakorlatilag semmit nem tudunk meg a mostani belarusz valóságról.

A Kossuth téri szolidáris tüntetők egy holland támogatója is rövid beszédet mondott, aki azt emelte ki, hogy ha nem is a magunk számára, de a gyermeink és az unokáink számára kell megpróbálnunk egy jobb világért küzdeni, ezért éri meg olyan ügyek mellé állni, mint amilyen a belarusz népé is.

A beszédeket dobos-zenés performasz követte, majd nyolc óra magasságában ért véget a tüntetés.

A Magyarországon élő belarusz diaszpóra szolidaritási tüntetése a Kossuth téren 2020. szeptember 9-én. Fotó: Mérce

Az eseményt teljes egészében közvetítette a Mérce, itt tekinthető meg a felvétel:

Belarusz melletti szolidaritási tüntetést tart a magyarországi fehérorosz diaszpóra a Kossuth téren. Élőben a Mércén!

Gepostet von Mérce am Mittwoch, 9. September 2020

Kiemelt kép: A Magyarországon élő belarusz diaszpóra szolidaritási tüntetése a Kossuth téren 2020. szeptember 9-én. Fotó: Mérce