A sokadik per indul az ágyszámok nyilvánosságra hozataláért
Az elleznék és a független sajtó is próbálja kisajtolni a kórházakból a pontos számokat, eddig kevés sikerrel
Az elleznék és a független sajtó is próbálja kisajtolni a kórházakból a pontos számokat, eddig kevés sikerrel
A kormányhivatalok tehettek volna ellenük, de valahogy egyswzer sem sikerült.
Megkérdeztük a TASZ-t és a WHO-t is, mit gondolnak a magyar kormány adatközlési gyakorlatáról.
Nem mindenki ért egyet azonban a jogvédőkkel, vannak olyan civilek is, akik a törvénymódosításnak örülnek.
A KESMA tulajdonában lévő propagandaportál megszerezte és közzétette a demonstrációt előkészítő beszélgetés jelenléti ívét, a rajta szereplő szervezőket pedig titkos, „sorosista” összeesküvés résztvevőinek állította be.
Az első és legfontosabb, hogy tanulnunk kell, hogy meg kell hallgatnunk, hogy mit is jelent az intézményes rasszizmus a mindennapokban az érintettek számára.
Ha Semjén Zsolt legújabb törvényjavaslatait ebben a formában elfogadják, az a kormány újabb határozatlan ideig tartó rendeleti kormányzását teszi lehetővé, és ezúttal már a minimális alkotmányos garanciák sem érvényesülhetnek – írja a TASZ, a Helsinki és az Amnesty International.
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat elvileg csak a beszélgetéseink metaadatait ismerheti meg, a tartalmukat nem. Viszont az előbbiből is rengeteg következtetés levonható a magánéletünkre vonatkozóan.
Egyikük ellen már megszületett a kiutasítási határozat, de úgy tűnik, az nem is volt jogszerű.
149 otthon létszámáról kapott adatokat a TASZ, az összesítések bizonyítják, hogy súlyos válságban van a szociális ágazat.