Lemond a szexuális zaklatással megvádolt New York-i kormányzó
A bejelentést megelőző napokban a kormányzó kezét látványosan elengedte a Demokrata Párt.
A bejelentést megelőző napokban a kormányzó kezét látványosan elengedte a Demokrata Párt.
A honvédelmi miniszter reagált a Honvédségben tapasztalt szexuális zaklatási ügyre.
Az alezredessel szemben indított méltatlansági vizsgálat lezárulta után egy komplexebb, átfogóbb vizsgálat lefolytatásának szükségessége körvonalazódott.
A magas beosztású katona egyértelműen visszaélt a hatalmi pozíciójával.
Alex Salmond és Nicola Sturgeon konfliktusának komoly következményei lehetnek a Brexit után egyre inkább a függetlenség felé forduló skót társadalomra is.
A szexuális felvilágosítás helyett a családi életre nevelés ernyője alatt százával képzik a tanárokat arra, hogy hogyan verhetik bele az egyenlőtlen szerepeket és homofóbiát a gyerekek fejébe.
Az Azonnali július végén közölt hosszú riportot, amelyben a Magyar Táncművészeti Egyetem egykori hallgatói 15-20 évvel ezelőtti fizikai bántalmazási és szexuális visszaélési esetekről beszélnek, amelyeket oktatóik követtek el ellenük.
A sajtó júniusban még éppen ennek az ellenkezőjétől volt hangos.
Akár büntetőeljárás is indulhat.
Az Azonnali készített riportot számos egykori növendékkel, akik arról beszéltek, hogy a tanárok verték és anorexiába hajszolták őket, többen pedig szexuális abúzusról is beszámoltak.