Több mint egy évtizeden keresztül együtt vezették a függetlenségpárti skótokat, és 2014-ben karnyújtásnyira kerültek ahhoz, hogy feldarabolják az Egyesült Királyságot, hónapok óta mégis kölcsönös vádaskodásaikkal van tele a skót nyilvánosság. Az Alex Salmond, Skócia egykori, és Nicola Sturgeon jelenlegi miniszterelnöke közötti szoros szövetségesi viszonyt szexuális zaklatási botránysorozat szakította szét végérvényesen, ám

személyes viszonyukon túl a konfliktusnak komoly következményei lehetnek a Brexit után egyre inkább a függetlenség irányába forduló skót társadalomra nézve is.

Május 6-án parlamenti választásokat tartanak Skóciában, és a jelenleg is kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) magabiztos győzelemre számíthat, nincs olyan felmérés, amelyben a függetlenségpárti formáció ne verne legalább 24 százalékpontot a második helyre mért konzervatívokra. A kérdés csupán az, hogy Nicola Sturgeon pártja képes lesz-e egyedül többséget szerezni a 129 tagú törvényhozó testületben.

Mivel ellenzéke széttöredezett és különböző szereplői összeférhetetlenek egymással, még a többség elvesztése sem jelentené azt, hogy megszakadna az SNP 2007 óta tartó kormányzása, de gyengülnének azok az érvek, amelyeket egy második függetlenségi népszavazás mellett felhozhatnak a skót nacionalisták. Márpedig Sturgeon az év elején minden kétséget kizáróan hitet tett amellett, hogy kiírja a referendumot, ha pártja májusban többséget szerez.

Az SNP a COVID-járvány alatt végig az 55 százalékos népszerűségi tartományban volt, köszönhetően annak, hogy a választók jelentős része pozitívan értékeli Sturgeon járványvédelmi tevékenységét. A járvány az ellenzéki pártok szavazói körében is jelentősen javította az első miniszter megítélését, egy januári felmérés szerint a skót munkáspártiak 46 százalékának és a konzervatívok 36 százalékának javult a róla alkotott képe.

Egy március 11-én közétett friss kutatás ugyanakkor nem elhanyagolható méretű csökkenést mutatott Sturgeon számaiban, sőt 2020 tavasza óta először a függetlenség elutasítóinak száma megelőzte a támogatóiét.

Mindez pedig jól mutatja, hogy az elmúlt hónapokban egyre jobban elmérgesedő pengeváltás a skót nacionalisták két vezéralakja között veszélybe sodorhatja nemcsak az SNP parlamenti többségét, de a skót függetlenség ügyét is, amelynek sikerére egyébként mindkét érintett fél egész életét feltette.

A konfliktus gyökerei 2017-ig nyúlnak vissza, amikor is a Harvey Weinstein nagyhatalmú amerikai producer szexuális visszaéléseinek nyomán az egész világon végigsöpört egy önvizsgálati hullám, a #MeToo mozgalom égisze alatt. Miután az SNP egyik rangidős tagja zaklatás miatt távozni kényszerült a közéletből, Nicola Sturgeon úgy döntött, új mechanizmusokat vezet be a kormányzaton belüli visszaélések kivizsgálására. Az első miniszter határozott döntése volt az is, hogy ennek a mechanizmusnak nemcsak a jelenlegi, de a múltbeli kormánytisztviselőkre is ki kell terjednie.

Mint utóbb kiderült, 2018 januárjában két kormányzati hivatalnok is panaszt tett Sturgeon elődjével, Alex Salmonddal szemben, nem megfelelő közeledéssel és zaklatással vádolva meg őt. Az új mechanizmus keretében az illetékes kormányzati szerverek el is kezdték lefolytatni a vizsgálatot.

Az ügy mindaddig nem került a nyilvánosság elé, amíg augusztusban a glasgow-i székhelyű Daily Record bulvárlap nyilvánosságra nem hozta az ex-kormányfővel szembeni vádakat, illetve a vizsgálat tényét. Nem sokkal később Salmond egy videóban jelentette be, hogy a párton belüli konfliktusok elkerülése végett kilép az SNP-ből, a vele szemben megfogalmazott vádakat ugyanakkor tagadja. Sőt adománygyűjtő kampányt is indított annak érdekében, hogy beperelje a skót kormányzatot, amiért az szerinte nem megfelelően, részrehajló módon folytatta le ellene a vizsgálatot. A kampány által megcélzott 50 ezer fontos összeg kétszerese szinte órák leforgása alatt összegyűlt, Salmond be is adta a keresetét, amelyet 2019 januárjában siker koronázott.

Az eljárás során a skót kormányzat elismerte, hogy procedurális hibát vétett, amikor olyan személyt bízott meg a vizsgálat lefolytatásával, aki korábban már kapcsolatban volt Salmond két vádlójával. A bíróság úgy rendelkezett, hogy a kormányzatnak 500 ezer fontnyi perköltséget kell megtérítenie Salmond számára.

A kormányzati vizsgálat Salmond állítólagos szexuális visszaéléseivel kapcsolatban ezen a ponton félbeszakadt. Pár héttel később azonban a rendőrség őrizetbe vette a politikust, 14 rendbeli, különböző szexuális visszaéléssel – többek közt két rendbeli erőszak-kísérlettel – vádolta meg őt. Salmond ezen a ponton is fenntartotta ártatlanságát, márciusban pedig az esküdtszék is vele értett egyet, ejtette mindazt a 12 vádpontot, amely végül a bírósági szakaszba eljutott.

Ugyan a járvány okozta válsághelyzet miatt egy időre a dolog lekerült a napirendről, a márciusi bírósági ítélet után Salmond ellentámadásba kezdett, és mára már nem arról szól az ügy, hogy tényleg zaklató-e vagy sem, hanem arról, hogy Sturgeon és kormánya megfelelő módon járt-e el vele szemben.

Salmond azzal vádolja a kormányzatot és az SNP vezetőségét, hogy szándékosan, előre kitervelve próbálták meg kigolyózni őt a közéletből, elpusztítani jó hírnevét, sőt még akár börtönbe is juttatni. Személyesen Sturgeont is célba vette, akit azzal vádolt meg, hogy félrevezette a parlamentet, és ezzel megsértette a kabinettagokra vonatkozó etikai előírásokat. Ha ez igaznak bizonyulna, Sturgeon lemondását kellene magával hoznia.

Hogy a miniszterelnök tényleg hazudott-e a képviselőknek, az jelenleg két vizsgálat tárgyát is képezi: fut egy a skót képviselőházban és fut egy másik, amelyet egy független ír ügyvéd, James Hamilton vezet.

Február végén és március elején Salmond és Sturgeon is maratoni hosszúságú tanúvallomást tett a parlamenti vizsgálóbizottság előtt. A legfontosabb kérdés, hogy Sturgeon mikor és hogyan szerzett tudomást az elődje elleni vádakról. A kormányfő korábban azt állította, 2018 április 2-án találkozott Salmonddal és utóbbi ezen a beszélgetésen számolt be egykori mentoráltjának a vizsgálat tényéről. Egyes források ugyanakkor azt állítják, Salmond egykori kabinetfőnöke néhány nappal korábban tájékoztatta Sturgeont erről, és eszerint az első miniszternek már tudnia kellett, hogy elődje miért akar vele találkozni azon az áprilisi napon.

És ha tényleg ez lenne a helyzet, akkor Sturgeon valóban megszegte volna a kormányzati etikai kódexet azáltal, hogy egy nyilvánvalóan kormányzati ügyben privát módon tárgyal az egyik érintettel – anélkül, hogy az ülést transzparens módon jegyzőkönyveznék.

Néhány hasonló procedurális ellentmondás miatt állítja Salmond, hogy az ellene folytatott eljárást szándékosan kitervelték. Sturgeon ehhez képest úgy látja, egykori mentora „hamis összeesküvés-elméleteket” fabrikál.

Az elemzők és megfigyelők többsége inkább a jelenlegi kormányfő verzióját tartja hitelesnek, már csak azért is, mert mind a mai napig nem világos, hogy Sturgeon mit profitált volna egy ilyen szándékos támadás megszervezésével. Salmond már évek óta háttérbe vonult, semmilyen politikai fenyegetést nem jelentett Sturgeonre, és bár ebben az időszakban viszonyuk hűvösebb lett, igazán jelentős konfliktus sem alakult ki közöttük.

Az ügyben vizsgálódó mindkét szerv a következő hetekben, még a májusi választások előtt várhatóan közzéteszi következtetéseit arról, megfelelő módon zajlott-e a Salmond elleni vizsgálat, illetve Nicola Sturgeon megsértette-e a miniszteri kódexet.

De bármi is legyen a végeredmény, az már biztos, hogy az ügy komoly töréseket okozott a skót nacionalista politikai táboron belül.

Ami nem is elkerülhető, lévén, hogy a konfliktus központjában a mozgalom elmúlt évtizedeinek két legfontosabb vezetője áll. Alex Salmond a hetvenes évek vége óta részt vesz a függetlenségpárti erők építésében, a 79 Group névre hallgató csoport tagjaként a nyolcvanas években óriási szerepet játszott abban, hogy az SNP maga mögött hagyta jobboldali, kispolgári gyökereit, és a legendás skót baloldali gondolkodó, Stephen Maxwell nyomán magához ölelte a jóléti állam és a nem-etnikai, hanem befogadó, polgári nemzettudat gondolatát.

Maxwell nyomán a 79 Group felismerte, hogy a skót nemzet aktív részese volt a brit birodalmi projektben, így az ír mintájú, antikoloniális feháborodásra támaszkodó függetlenségi projekt nem válhat húzóerővé Skóciában. Amit a „maxwelliták” kínáltak a skót népességnek és benne az erős munkásosztálynak, az egy független szocialista állam víziója volt szemben a nyolcvanas évek thatcheri pusztításával.

De ugyancsak Salmond volt az, aki a kilencvenes évek második felétől hozzákötötte a skót függetlenség szekerét a Munkáspárt decentralizációs törekvéseihez – a Tony Blair vezette New Labour tette ugyanis lehetővé, hogy az Egyesült Királyság régiói önálló jogkörökkel rendelkező parlamentet és kormányt állítsanak fel. Ezt a fokozatosan építkező, gradualista modellt követi ma is Salmond egykori mentoráltja, Nicola Sturgeon.

A Salmond-botrány most kiváló alkalmat adott az SNP és szakadár csoportjai környékén arra, hogy Sturgeon politikáját kritizálják. Vannak, akik azzal vádolják az első miniszter, hogy nem is elkötelezett az ország függetlensége mellett, vagy legalábbis nincsen konkrét stratégiája a függetlenség megvalósítására. Mások Sturgeon technokrata, a pártfegyelmet mindenek fölé helyező autoritárius vezetési stílusát kritizálják, és megint mások pedig a szociáldemokráciától való elfordulást, piacpárti elhajlást rónak fel neki.

Ám ahogy a már megidézett Stephen Maxwell fia, Jamie Maxwell nemrégiben rámutatott, a Sturgeon-vezetéssel szembeni kifogások valójában a Salmond-vezetés megkésett kritikáját jelentik, hiszen utóbbi volt az, aki a brit decentralizációhoz kötött, gradualista irányvonalat megalapozta, és ugyancsak ő kényszerített szigorú pártfegyelmet a mozgalomra, elhallgattatva annak radikálisabb, republikánus és szeparatista tendenciáit. És ugyancsak ő nem oldott fel rengeteg stratégiai ellentmondást a függetlenségi mozgalmon belül.

Márpedig ilyen ellentmondás rengeteg van, kezdve attól, hogy egy függetlenséget vágyó régió miért őrizné meg a kárhoztatott Anglia államfőjét és pénznemét. És bár a Brexit feltüzelte a brit régiók közül leginkább maradáspárti skótokat, egyúttal az ellentmondások sorát is növelte kezdve a vámkérdéstől az EU-ba való visszajutás kérdéséig.

Mert míg az Egyesült Királyság az EU tagja volt, egy békés szétválás után nagy eséllyel Skócia is könnyen taggá válhatott volna, ám most szinte elképzelhetetlen, hogy a saját területi integritására oly érzékeny tagállamok, mint Spanyolország, Románia vagy épp Ciprus rábólintana egy független Skócia felvételére.

Ugyan drámai választási gyengülést nem okozott az SNP-nek, a Salmond-Sturgeon konfliktus épp azt a néhány százalékot veheti el, amely egy új függetlenségi népszavazás indoklásához szükséges lenne. És egyúttal olyan mozgalmi kérdéseket hozott felszínre, amelyek hosszú távon is befolyásolhatják a skót függetlenségi gondolat jövőjét.