Szijjártó is felszólal a december óta tartó ellenzéki tüntetések miatt szervezett szerb „Békemeneten”
A Szerb Haladó Párt rengeteg résztvevőt vár a mai tüntetésre, akik a magyar külügyminiszter beszédét is végighallgathatják majd.
A Szerb Haladó Párt rengeteg résztvevőt vár a mai tüntetésre, akik a magyar külügyminiszter beszédét is végighallgathatják majd.
Az áldozat a háború után – számos más nőhöz hasonlóan – az ENSZ koszovói missziójához és az EU koszovói jogállamisággal foglalkozó missziójához fordult, sikertelenül.
Belgrádban és Tiranában is több ezren tüntettek a kormány ellen, az albán ellenzék a parlamentet is bojkottálja.
Ezúttal cseles módon egyik tévé székházát sem látogatták meg.
Ismét meglátogatták a tévét, de ezúttal nem mentek be.
Nem fejezték be, mikor kirakták őket a tévéből.
Hónapok óta tüntetnek, ez volt az első komolyabb erőszakos esemény.
Nyolcadik hete gyülekeznek Belgrádban az ellenzéki és a hivatalos politikától független csoportosulások, hogy hétvégenként átlyuggassák a szürkén szivárgó időt, és hangot adjanak az elégedetlenségnek. Mi történik, pontosabban: történik-e valami?
Kétségtelen, hogy van ok az elégedetlenségre, és a tüntetések a létező rossz közérzet kifejeződései, a megmozdulásokra nincs befolyásuk azoknak, akik a tűrhetetlen állapotok miatt fel vannak háborodva.
Sok vidéki városban is ezrek csatlakoztak hozzájuk.