Komjáthi Imre törvényben kötelezné a Suzukit a szakszervezetek beengedésére
Ujhelyi István eközben levélben figyelmeztette a cég japán elnökét arra, tartsa tiszteletben a magyar törvényeket és dolgozókat.
Ujhelyi István eközben levélben figyelmeztette a cég japán elnökét arra, tartsa tiszteletben a magyar törvényeket és dolgozókat.
Az állomány 40 százaléka fontolgatja, hogy leszerel, derült ki a Népszava értesüléseiből.
Tiltakoznak a cég ellen, amely nem akarja elismerni a szakszervezetet.
A visegrádi országokat tekintve is elkeserítően magas egyenlőtlenségi szint van Magyarországon.
Szabad választásokat, demokráciát, szakszervezeti jogokat szeretnének.
Az egész régiónkra jellemző a kényszerű alacsonybér-szakosodás, de Magyarország még szomszédainkkal összehasonlítva is rosszabbul teljesít.
A rendőr- és tűzoltóállomány egy részét már most is csak az elhivatottság tartja a pályán, a Belügyi Érdekegyeztető Tanács ülésén azonban a Belügyminisztérium semmilyen érdemi javaslattal nem állt elő.
Fél éve vette kezdetét az éves túlórakeret megemelése ellen szerveződött tüntetési hullám.
A tárgyalásra azért lett volna szükség, mert a múlt hónapban komoly konfliktus éleződött ki az érdekvédelmi szervezet és a munkáltató között.
A Vasas az emberek segítségét kéri a kirúgott titkár ügyében.