Magára hagyta az ukrajnai menekülteket a kormány, de az újabb veszélyhelyzetet simán rájuk keni
A kormánynak kapóra jönnek a menekültek saját túlhatalma fenntartására.
A kormánynak kapóra jönnek a menekültek saját túlhatalma fenntartására.
A kormány közel ezer rendeletet hozott a veszélyhelyzet örvén. Számos ezek közül semmilyen módon sem hozható összefüggésbe a háborúval.
Energiaforradalomra van szükség, amely egyben társadalmi forradalom is.
Szerintük már nem kéne maszkot hordani és ezt a kormány inkonzekvens cselekedetei is szemléltetik.
Még fél évig fog rendeletekkel kormányozni a kormány kihasználva a világjárványt.
A Kormányzati Tájékoztatási Központ kedd esti közleményéből derült ki a kormányülésen hozott döntés. Nem sokkal később mentesítették Semjén Zsolt kedvenc eseményét a szabályok alól.
Értelmezhetetlenné vált a kormány költségvetési terve, olyan gyakran alakítják át.
Dermesztő hatása van annak, hogy az állampolgárok a tüntetésre indulás előtt mérlegelni fogják, hogy „ha én vagyok az 501., oda se megyek”.
Új „civiltörvényt” is megszavaztak a honatyák.
Az idei május elseje tökéletes leképeződése annak, hogy mire is használta fel a kormány a világjárványt.