Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A kétharmad ismét meghosszabbította a veszélyhelyzetet

Ez a cikk több mint 2 éves.

Az Országgyűlés 2022. január 1-jéig meghosszabbította a koronavírus-világjárvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetet. A most elfogadott törvénymódosítás felhatalmazza a kormányt, hogy továbbra is rendeletekkel kormányozzon, illetve, hogy a vészhelyzetben meghozott kormányrendeletek hatályát legkésőbb január 1-jéig meghosszabítsa. A meghosszabbítást 112 igennel és 25 nemmel fogadta el a parlament, a kérdésről vita nem volt.

A parlament a járvány első hullámában rendelte el először a veszélyhelyzetet, amely 2020. június 18-án szűnt meg. A járvány második hullámában a kormány 2020. november 4-től visszaállította a rendkívüli jogrendet, majd az Országgyűlés – ekkor még az ellenzék nagy részének támogatásával –  november 10-én meghosszabbította a veszélyhelyzet hatályát.

Ezt hosszabbították ismét meg február 22-én további 90 napra, május 23-ig, majd akkor újra, az őszi ülésszak kezdete utáni 15. napig, ami most járt volna le. Februárban az ellenzék már egységesen ellene szavazott, mivel a pártok szerint a kormány visszaélt a rendkívüli jogrenddel.

A rendkívüli jogrend rendeleti kormányzást biztosít a kormánypártok számára, azaz számos döntést a parlament nélkül hozhatnak meg és vihetnek végbe. A kormány így tudta például rendeletben megtiltani az egészségügyi dolgozók felmondását (amely korlátozás idén június 15-én szűnt meg).

Ettől függetlenül a kormány a legvitatottabb kérdéseket, mint a felsőoktatási intézmények alapítványi modellbe terelését, a homofób törvényt, az önkormányzatok autonómiájának további megnyirbálását vagy a FUDAN egyetem Magyarországra helyezését mind parlamenti úton döntötte el, kihasználva a koronavírus járvány alatti nehézkes politikai ellenállást (a tüntetések és egyéb csoportos rendezvények, pl. egyetemfoglalások lehetetlenségét). Az ellenzék szerint tehát a kormány nemcsak, hogy nem megfelelően kezeli a világjárvány okozta válságot, hanem határozottan vissza is él azzal, ezért ellenezték a korábbi parlamenti viták során (ma ilyen nem volt) a rendkívüli jogrend meghosszabbítását.

 

Címlapkép: MTI/Kovács Attila