Lukasenka Putyin segítségére számít, de a nép úgy tűnik, ellene van
Már a Kremlhez közel álló lapok sem jósolnak nagy jövőt a fehérorosz vezetőnek.
Már a Kremlhez közel álló lapok sem jósolnak nagy jövőt a fehérorosz vezetőnek.
Több prominens személyiséget vádoltak meg kollégáik szexuális zaklatással, sőt, erőszakkal is.
Az orosz politikusoknak egyébként is sötét múltjuk van, felesleges tehát éppen Szergej Furgalt börtönbe küldeni, meg egyébként is lehet, hogy csak koholtak a vádak – vélekednek a helyiek.
Az épp elég baj, hogy néhányan valószínűleg hatalmasat fognak rajta kaszálni.
Népszavazást tart Oroszország az új alkotmánymódosításokról – még akkor is, ha ezeket amúgy már márciusban bevezették, a lebonyolítás körül pedig számos probléma akad.
Mára az internetezők összefogása egyre inkább lekörözi a klasszikus titkosszolgálatokat és hírszerzőket, az internet térnyerésével átalakult az oknyomozó újságírás működése – különösen jól példázza ezt a hobbiprojektből portállá nőtt Bellingcat.
A résztvevő ifjakat fegyverhasználatra, robbantásra és közelharcra is kiképzik.
Még az állami megbízott szerint is duplázódott a családon belüli erőszak eseteinek száma február óta.
Ez az elmúlt húsz év legsúlyosabb olajkatasztrófája.
100 milliós adományt nyújtott át Győrnek az Audi a koronavírus elleni védekezéshez, Dél-Koreában pedig visszatérnek a szigorú korlátozások, mert a lazítások után meredeken megnőtt a betegek száma.