Az ellenzéki pártok nem értenek egyet abban, hogy mennyire volt sikeres az EU-csúcs
Dobrev Klára például történelmi összefogásról beszélt, de Ungár Péter szerint nem helyes, ha az ellenzék azt üzeni a szavazóknak, hogy az EU majd megment minket.
Dobrev Klára például történelmi összefogásról beszélt, de Ungár Péter szerint nem helyes, ha az ellenzék azt üzeni a szavazóknak, hogy az EU majd megment minket.
A találkozó legnagyobb kérdése a következő hétéves költségvetés, és a koronavírus helyreállítási csomag összege, illetve ezek feltételei voltak.
Ezt csak részben tudják kompenzálni a szegényebb országoknak juttatott uniós források.
Most tárgyalnak az európai vezetők a következő hétéves költségvetésről, egyelőre azonban még nagy az egyet nem értés a tagállamok között.
Orbán Viktor korábban a szavak szintjén többször kifejtette, hogy mennyire nincs ínyére a hitelfelvétel, most már csak a jogállamisági feltételeket akarná megkerülni.
Az erről szóló javaslatot Kövér László, Kocsis Máté és Simicskó István csütörtökön nyújtotta be az Országgyűlésnek.
A miniszterelnök (persze csak a távolból) kicsit keménykedett az EU-val, és most először megszólalt a Kaleta-üggyel kapcsolatban is.
Pedig Földesi Gábor ügyében rengeteg az ellentmondás.
Éppen ezért ő nem is akar ilyesmit. Mindezt pedig egy fideszes szervezésű nemzetközi konferencián árulta el, amit élőben is közvetített.
A mai azonnali kérdések órájában Orbán cinizmusa újabb csúcsán simán csak úgy tagadta meg a választ számos kérdésre, hogy az írásban feltett változatra majd reagál, a többit pedig hagyjuk.