Különösen igaz ez ott, ahol, mint hazánkban, a kormányzati intézkedések és elképzelések a gazdaság megmentése érdekében arra korlátozódtak, hogy további, szinte korlátlan jogokat kapjanak a munkáltatók.
Az idősgondozás körüli rendszerhibák nem fognak maguktól megoldódni vagy elmúlni. Ellenben egyre inkább súlyosbodnak és egyre nagyobb tömegeket érintenek. Családtagjaink és saját időskori ellátásunk érdekében érdemes megfontolni, hogy várunk-e tovább a csodára, vagy megpróbálunk együtt cselekedni.
Amikor a munkások kerülnek bajba, mert tartalékaik elfogynak, akkor „lusták” és „rövidlátók”, amikor a vállalatok és bankok tartalékai fogynak el, az nemzeti tragédia.
A válság rádöbbenthetett volna bennünket, hogy a piacosítás rossz út, de a magyar kormány a még megmaradt társadalmi intézményeket is piacosítani szándékozik. Mert a levéltárakban, múzeumokban, könyvtárakban dolgozó húszezer ember közalkalmazotti státuszának elvétele nem más, mint ezen intézmények piacosítása.
A járványra adott társadalmi válaszok azt mutatják, hogy ha az embereket megfelelően tájékoztatjuk a veszélyekről, akkor hajlandóak akár radikálisan is változtatni az életmódjukon. Miért ne történhetne meg ugyanez a klímaváltozás megállítása érdekében?
Az önszerveződés a szükség szülte bátorsággal karöltve hegyeket fog még megmozgatni – ha nem engedjük el.
Az iskolák, óvodák és bölcsődék bezárása miatt otthon maradó gyerekek felügyeletének megszervezése mellett fontos kiemelten figyelnünk a környezetünkben élő idős emberekre is, akiknek a jelenlegi helyzetben nem ajánlott sűrűn közösségbe járni.
A MÁV úgy döntött, lezárja éjszakára a pályaudvarokat. A hajléktalan emberek úgy döntöttek: nem hagyják, hogy semmibe vegyék őket.
A chilei események lendületet adtak a digitális eszközök felhasználásának is a demokratikus önszerveződésben.
Tisztában kell lennünk azzal, hogy az ellenzék érdekei nem mindig esnek egybe a közérdekkel, és ezt észben tartva kell stratégiát alkotni.
