A Fővárosi Ítélőtábla szerint jogszerűek az SZFE oktatóinak sztrájkkövetelései
Ahogy jogszerű volt a figyelmeztető sztrájk is.
Ahogy jogszerű volt a figyelmeztető sztrájk is.
Addig, amíg a pozitív tesztek száma az összes teszten belül egy héten át 5 százalék alá nem csökken.
Szarka Gábor kancellár pénteken bejelentette, hogy felfüggesztik a félévet, de a hallgatók szerint a kuratórium nem tilthatja be az oktatást.
Vannak, akiknek a munkájával ez nem egyeztethető össze, így akár állásukat is veszíthetik.
Pedig Gulyás Gergely is azt mondta tegnap, hogy a táppénz jár annak, aki a vírus miatt van otthon!
A kuratórium állítólag szeretné, azonban ehhez megköveteli, hogy az SZFE-sek partnerként kezeljék.
Rátóti Zoltán levélben értesítette a diákokat, hogy az előrehozott, aztán meghosszabbított őszi szünet után sem folytatódik az oktatás.
Ezen kívül a szakszervezet úgy véli, azért nem hozzák nyilvánosságra a koronavírussal érintett intézmények listáját, mert akkor több dolgozónak kéne 100 százalékos táppénzt fizetni.
Az EMMI szerint még indokolt a tantermi tanrend, ám a digitális oktatásra átállás potenciálisan rengeted lemaradást hozhat az SNI-s tanulóknak.
Pedig népszerű vád, hogy egy hangos kisebbség uralkodik a higgadt többségen.