Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

RTL Híradó: az SZFE polgárai szerint bizonytalan, hogy elfogadják-e a félévüket

Ez a cikk több mint 3 éves.

Bizonytalanok a Színház és Filmművészeti egyetem polgárai azzal kapcsolatban, hogy érvényes lesz-e a 2020. őszi félév, miután a kuratórium felfüggesztette az oktatást az intézményben, ezúttal a véleményük szerint aggasztó higiénés és tűzvédelmi helyzetre hivatkozva – írja az RTL Klub híradójára hivatkozva az Eduline. A híradószpotot az alább tudjátok megnézni:

 

A tévériporterek bárkit is kérdeztek, legyen hallgató vagy sztrájkoló oktató, nem tudták megmondani, hogy érvényes lesz-e az aktuális félév, aminek során egyébként a fenntartó részéről keltett morális pánikkal szemben (ti. isznak és dohányoznak) zajlik az oktatás.

A tanköztársaság ugyanis továbbra is működik, és amellett, hogy az egyetemi polgárok közösen határoznak a működési keretekről, az órákat továbbra is megtartják, miközben a higiénés és járványvédelmi szempontokat is figyelembe veszik, például a fertőtlenítést végző személyzetet is beengedték.

Mindazonáltal a kuratóriumot sikerült elérnie az RTL Klubnak, tőlük azt tudták meg, hogy szeretnék, ha érvényes lenne a félév, e célt szolgálja a november 3-ra meghirdetett tárgyalás is, melyre a hallgatók és az oktatók képviselőit is várják a Bajor Gizi Színészmúzeumba.

Ezzel voltaképpen az eddigi tendenciákba illeszkedő módon kényszerhelyzetbe hozzák az egyetem polgárságát, tekintve hogy az ügyben épp azzal a kuratóriummal kellene tárgyalniuk, melyet nem fogadnak el, a korábbi fenntartó Innovációs és Technológiai Minisztériumot nevezvén meg legitim tárgyalópartnerként.

Amennyiben azonban nem mennek el a tárgyalásra, a kuratórium ismét mondhatja azt, hogy noha nyitott lett volna a tárgyalásra, az SZFE tiltakozó polgárai nem kívántak elmenni, így olyan lehetőséget szalasztanak el, aminek folyománya az oktatás folytatása lehetne.

Amennyiben a félévet nem fogadják el, azzal azt az üzenetet közvetítik, hogy nem ismerik el az egyetemen jelenleg folytatott oktatást, ugyanakkor jelen fenntartói érvelés adminisztratív, nem tartalmi megalapozottságú, vagyis noha kommunikációjukban rendszeresen kritizálják a fenntartó és a kormány képviselői, valamint holdudvaruk az SZFE-t, mint kormány (és nemzet) ellenes műhelyt, hivatalosan nem ez a vélt hozzáállás és minőségi kérdés vezetne a félév el nem fogadásához.

A Színház és Filmművészeti Egyetem körüli eseményekről és csatározásról rendszeresen beszámolunk a Mérce hasábjain, vonatkozó cikkeinket ezen a linken találjátok.

Frissítés, 15:43

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak és oktatóinak közleménye
2020. 11. 01.

Alulírottak, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói, kijelentjük, hogy a higiéniás, a tűz- és balesetvédelmi szabályok érvényesítésében az illetékes szakemberekkel felelősen együttműködünk, a fertőtlenítőtakarítás mindhárom épületben megtörtént.

Nincs valódi indok a fenntartó részéről az oktatás felfüggesztésére.
Az oktatás a tanév kezdete óta megfelelőütemben zajlik – ennek ellenőrzésére minden hivatalos információ rendelkezésre áll.

Az Oktatási Hivatal ellenőrzési eljárásához szükséges összes adatot határidőre
összeállítottuk, az újonnan kinevezett kancellár azonban hetek óta gátolja annak
továbbítását.

Az internet lekapcsolásával, a termek lezárásával, az értelmetlenül hosszú őszi szünet ürügyén a hallgatók és oktatók kitiltatásával, és most az oktatás felfüggesztésével a vezetés és a fenntartó minden jogszerűtlen eszközt megragad akkreditált egyetemi oktatásunk akadályozására.

Mi, az Egyetem hallgatói és oktatói kijelentjük, hogy mindezek ellenére folytatjuk a munkát, amihez jogunk van: tanulni és tanítani akarunk!

Ács Petra
Al-Farman Petra
Almási Tamás
Andella Mirtill
Antal Attila
Antal Bálint
Aradi Fanni
Ari Zsófia
Artim Rebeka Zita
Aujeszky Nóra Ilona
Babinchak Atanáz
Baditz Dávid
Bagossy Bálint
Bagossy Júlia
Bagossy László
Bajor Lili
Balázs Gábor
Balázs-Piri Noémi
Balla Gábor
Balogh Máté
Balogh Zsombor
Bánföldi Rebeka
Bánky Sára
Bányai Tamás

Báron György
Bársonyosi Dávid
Bartal Dóra
Bartha Bendegúz
Bartha Zsófia
Bartos Ágnes
Becz Péter
Bedécs Lola Liza
Bedő Gabriella
Benkó Bence
Berecz Péter
Berényi Nóra Blanka
Béres Bence Vilmos
Berkó Boglárka
Bezerédi Bendegúz
Birkenstock Rebeka
Biró Bence
Biró Dorottya
Biró Panna
Biró Zsombor
Bódi Zsófia
Borhi Lilla
Bosnyák Miklós
Botos Dániel
Bozsó Ágnes
Börcsök Olivér Benjámin
Brezovszky Dániel György
Csák Balázs
Csákvári Géza
Csákvári Krisztián
Csarkó Bettina
Császár Dániel
Csató Kata
Csehi Rebeka
Cseke Tamás
Csémy Melinda
Cserepes Gyula
Cseri Hanna
Csernai Mihály
Csernák Norbert
Csík Barnabás
Csizmadia Tibor
Csukrán Viktória
Cziczó Dániel
Czirják Liliána
Daoud Dániel
Dauner Domonkos Pál
Dér Asia
Dési Áron

Dévényi Zoltán
Devich Botond
Dobri Dániel
Dohy Balázs
Domonkos Balázs
Dyssou Bona
Ecsedi Csenge Berta
Elefánti Emma
Elek Judit Sára
Előd Máté
Erdélyi Attila
Erdélyi Dániel
Erdős Lili
Fahn Rebeka
Farkas Áron
Faur Anna
Fazekas Csaba
Fekete Ádám
Fekete Ernő
Fekete Patricia
Fenyvesi Mihály
Ferenczy-Nagy Boglárka Róza
Fodor Orsolya
Forgács Péter
Forrai Áron
Forrás Anna
Forró Boldizsár
Földényi F. László
Földesi Ágnes Villő
Fröhlich Kristóf
Fuchs Máté
Fullajtár Andrea
Fülöp Kristóf
Gaál Anna
Gaál Krisztina
Gabnay Máté
Gál Eszter
Gálhidy Gizella
Gálhidy Sára
Gálosi Dóra
Garai Judit
Gardenö Klaudia
Gigor Attila
Giliga Ilka
Gimesi Dóra
Golden Dániel
Goll Kata
Gombó Viola Lotti
Grósz Zsuzsanna

Gyombolai Gábor
Gyöngyösi Ádám
Háda Fruzsina
Hajdu Szabolcs
Hajdu Tamás Miklós
Hámor Anna Csillag
Haragonics Sára
Hegedüs Csenge
Hegedűs D. Géza
Hegyi Frigyes
Hegyi Vivien Kitti
Hencz András
Heppes Áron
Herczeg Dániel
Hernádi Szabolcs
Hevesi Fanni
Hevesi László
Hevesi Tóth Evelin
Hlinyanszky Domonkos
Hoffer Károly
Holczer Sára
Horgas Ráhel Anna
Horkay Barnabás
Horváth Ábel
Horváth Csaba
Horváth Dominika
Horváth Eszter
Horváth Lilla Melinda
Horváth Viktória
Hrapka Zsófia
Hrisztov Toma
Hudi László
Hutlassa Tamás
Jákfalvi Magdolna
Janisch Attila
Jeney Luca Viktória
Juhász Bence
Juhász Tibor
Juhász Vince
Juniki Noémi
Kabdebon Dominik
Kádár Hanna Sára
Kádár Kinga
Kajlik Eszter
Kántor Dávid Ádám
Kanyó Kata
Kármán Emese
Kárpáti Liza
Kárpáti Péter

Karsai György
Katona Péter Dániel
Kedves Csaba
Kékesi Attila
Kelemen Kristóf
Kelemen Roland
Kende János
Kende Sára
Kenéz Ágoston
Kerek Dávid
Kerkay Rita
Kertész Bertalan
Kiss Diána Aida
Kiss Eszter Ágnes
Kiss Éva
Kiss Nikolett
Kizlinger Lilla
Kocsonya Zsófi
Kollányi Tamás
Kolosi Péter
Koltai M. Gábor
Komlósi Orsolya
Kondákor Ajsa Panka
Konrád Franciska Zsuzsanna
Koós Boglárka
Korom Anna
Kóti Eszter
Kovács Blanka
Kovács Dorottya
Kovács D. Dániel
Kovács Janka
Kovácsovics Lili
Kozma Veronika Mária
Kővári Judit
Kövesi Zsombor
Krasznai Vilmos
Kristóf Marci
Kudar Máté
Kukk Zsófia
Kun Barnabás
Kuttner Bálint
L. Nagy Attila
Ladányi Jancsó Jakob
Láng Alexandra
László Bernadett
László Gáspár
László Panna
Lázár Helga
Lázár Zsigmond

Lemhényi Réka
Lengyel Adél
Lengyel Anna
Lengyel Benjámin
Leposa Balázs
Lestyán Attila
Lévai Norman
Liber Ágoston Tibor
Lőrinczy Lia
Lukács Ádám
Lukács Luca
Macsuka Patrik
Major Erik
Major Irma
Mari Dorottya
Márk Iván
Márky Anna Diána
Maróthy Anna Zorka
Máté Krisztina
Máthé Tibor
McBrayer Benjamin Robert
Mechle Christian
Meggyes Krisztina
Meister Natália
Mélyi József
Mestyán Lili
Milovits Hanna
Mlynarik Júlia
Mohácsi István
Molnár Attila
Molnár Dorottya Réka
Mózes Gergely
Mucsi Balázs
Muzslai Francisco
Nagy Botond
Nagy Csongor Boldizsár
Nagy Péter István
Nagy V. Gergő
Nagy Zoltán
Nemes Tibor
Németh Áron Valentin
Németh Gábor
Németh Orsolya
Neudold Júlia
Novák Eszter
Nyári Ádám
Nyomárkay Zsigmond
Oláh Tamás
Oláh-Bebesi Bori

Olasz Renátó
Orzói Kristóf
Pál Ákos
Pálfi Szabolcs
Papp Márta
Papp Tamás
Papp Zsuzsanna
Pásztor Dániel
Pataki Zóra
Peczelák Kata
Pethes Vivien
Piacsek Viktória
Pintér Adrienn
Pistyur Veronika
Podlovics Laura
Polák Ferenc
Polgár Csaba
Pongrácz Samu
Porogi Dorka
Prokob Boróka
Pusztai Lőrinc
Rába Roland
Rácz Attila
Radák Judit
Radványi Fruzsina
Rainer-Micsinyei Nóra
Rákos Olivér
Rangits Bernadett
Regős Simon
Rezes Dominika
Rigó Péter
Róbert Júlia
Rohonyi Barnabás
Rudolf Olivér
Ruff-Kiss Ágnes
Sahin-Tóth Sára
Samudovszky Adrian
Sándor Dániel Máté
Sándor Júlia
Sas Virág
Sas Zoltán
Schulze Éva
Schwechtje Mihàly
Sellő Hajnal
Selmeczi György
Siflis Anna
Simányi Zsuzsanna
Simó Ibolya
Sipos László Márk

Soós Márton
Stern Lili
Stőhr Lóránt
Sütő András
Szabó Iván
Szabó László
Szabó Máté
Szabó-Székely Ármin
Szalay Dorottya
Szaplonczay Mária
Szász János
Szauer Lilla
Székely Kriszta
Szekeres Máté
Szemes Zsanett
Szemessy Kinga
Szén Benjamin
Szilágyi Bálint
Szili Maximilián Zombor
Szórád Máté
Szőke Abigél Lenke
Szurdi Panni
Táborosi András
Takács Lejla Fanni
Takátsy Fülöp Márk
Tallér Zsófia
Tárnoki Márk
Tegyi Kornél
Tóth Balázs
Tóth Fruzsi
Tóth Jakab
Tóth Lili Laura
Tóth Péter
Tòth Zsòfia
Tóth-Heyn Máté
Törley-Havas Sára
Török Marcell
Turai Tamás
Turi Péter
Ugrin Julianna
Ujvári Bors Bemedek
Unger Judit Adél
Upor László
Váradi Gergely
Várady Zsuzsi
Varga Gábor
Varga-Járó Sára
Varsányi Péter
Vass Alexandra

Vatamány Atanáz
Végvári Viktória
Vermes Dorka
Veszelovszki Janka
Vilmos Niémi
Visky Ábel
Vízkeleti Dániel
Walters Lili
Wierdl Eszter
Winkler Erika
Zányi Tamás
Zeke Edit
Zétényi Lina
Zoltán Áron
Zrinyifalvi Eszter
Zsigó Anna
Zsille Sara
Zsótér Sándor
Zurbó Dorottya