A történelemben először mentek utcára a magyar bírók és bírósági dolgozók
A szombati tüntetés nem jelenti azt, hogy a pályát elhagyó bírók útjára lépnének a mostani kiállás szervezői: azért mentek utcára, hogy „a rendszeren belül legyen jobb”.
A szombati tüntetés nem jelenti azt, hogy a pályát elhagyó bírók útjára lépnének a mostani kiállás szervezői: azért mentek utcára, hogy „a rendszeren belül legyen jobb”.
A hétfői ülésnapon nemcsak a a kúriaelnök személyéről döntött az Országgyűlés: állami ingatlanok vagyonkezelő alapítványoknak történő átadásáról is szavazott a parlament.
A bírókkal lassan két éve állandó konfliktusban lévő Handó így bukhat felfelé.
Ahogy a kétharmad júniusban megvédte Handót, most Handó is megvédi törvénysértő kinevezettjét.
A bírók másfél éve küzdenek kormánypárti főnökükkel, most a kétharmad pontot tett a konfliktus végére.
Az OBT elment a falig.
Fél óra alatt lerendezték.
A Nemzetközi Bírói Egyesület készített jelentést a magyar bírósági rendszer helyzetéről, és ebből az derül ki, az Országos Bírói Tanács és Handó Tünde közötti feszültség felelőse egyértelműen az Országos Bírósági Hivatal Fidesz által kinevezett vezetője
Mertek volna elhatárolódni?
2019. május 8-i ülésén az Országos Bírói Tanács úgy döntött, az Országgyűléshez fordult annak érdekében, hogy mozdítsák el az Országos Bírói Hivatal elnökét, Handó Tündét.