Az Országos Bírói Tanácsnak küzdenie, Handó Tündének mennie kell!

2019. május 8-i ülésén az Országos Bírói Tanács úgy döntött, az Országgyűléshez fordult annak érdekében, hogy mozdítsák el az Országos Bírói Hivatal elnökét, Handó Tündét. Az indítvány megalapozottsága legalább annyira egyértelmű, mint amennyire biztosak lehetünk abban, hogy a Parlament nem fogja megszavazni.

Handó Tünde, az OBH elnöke (MTI)

Jómagam még az Igazságügyi Bizottságban lefolytatandó nyílt vita megtartásában is kételkedem, hiszen legutóbb, az OBH elnökének 2018. júliusi meghallgatásánál 7 percet kaptak a bizottsági tagok, hogy feltehessék kérdéseiket, s azok is csak az egy évvel korábbi tevékenységére (!) vonatkozhattak, miközben éppen akkoriban egymást érték az aktuális botrányok.

A párját ritkítóan bátor, nem túlzás azt állítani, hogy történelmi kezdeményezés mégsem haszontalan.

Világos jelzés a bírói kartól, hogy mindent azért velük sem lehet megtenni, a NER finomabb, a látszatokra, olykor az otrombaságok elkerülésére vigyázó vezetési stílusából is kilógó Handó Tünde nem számíthat csendes beletörődésre.

Annak ellenére sem, hogy a bírák a bírósági vezetői kiskirályok 2011 előtti uralma idején sem vizsgáztak éppen jól a jogászi ethosz maradéktalan megőrzése vagy az egymás iránti szolidaritás tekintetében, és a kisember védelme is csorbát szenvedett ezért, bár a politikai pártatlansággal ekkoriban összehasonlíthatatlanul kisebb problémák voltak.

A Handó Tünde felmentésére irányuló OBT-határozat hangulati alapját adó mai elégedetlenséghez nagyon sok együttes tényező járult hozzá. Ide tartoznak a szégyenletes bírói kényszernyugdíjazás, a betű szerinti, igazságtalan ítélkezés OBH-s népszerűsítése a statisztikai eredmények hajszolásával, az új Polgári Perrendtartás és Büntetőeljárási Törvény rigorózus korlátai, és az a szégyenérzet, amely egyes ma főleg a devizahiteleseket, legközelebb másokat sújtó jogvisszafejlesztő jogegységi határozatok kötelező alkalmazása miatt uralkodik a bírói testületekben. Az idősebb ítélkezők elleni aljas, olykor nyílt nyuggerezés, a bíróság és az állam szövetségéről előadott Kövér László-i, s ami még súlyosabb, Handó Tünde-i gondolatok mellett a bírák kizsigerelése az elképesztő munkateherrel, a függetlenség megtartását veszélyeztető, alacsony fizetéssel.

A kontraszelekció a tudást egyébként valaha tisztelő, kezdetben előtérbe állító OBH elnöknél kritikus méreteket öltött, a bírósági vezetőket körülvevő szervilizmus az előrejutás egyetlen esélyét kínálja az ebből a szempontból a régmúltban sem intakt szervezetben.

Mindezek mellett a tágabb igazságszolgáltatás, elsősorban az ügyészség anomáliái is keserűséget okoztak.

A közvetlen okokat pedig Handó Tünde sorozatban szolgáltatta. Nemlétezőnek tekintette a testületet, központi honlapját 2018 végétől nem frissíthették, a személyügyi hozzájárulási, kinevezéssel kapcsolatos, illetve kitüntetésekkel összefüggő jogait semmibe vette, előterjesztéseket sem tett e tárgyban, a költségvetésüket megvonta, a tagok még a pogácsát is saját zsebből fizették az üléseken. Bár Handó most azt hangoztatja, hogy áll elébe minden vizsgálatnak, de az egyetlen törvényes és rendszeres megmérettetéstől félősen megfutamodott, közjogi főnöke, az OBT vizsgálatait ignorálta.

Ebben a helyzetben a bírák képviselőinek, a Bíróparlamentnek a döntése csak annyiban meglepetés, hogy a tagok felül tudtak emelkedni egzisztenciális érdekeiken, s kitartónak bizonyultak törvényi kötelezettségeik teljesítésében.

Az OBT tagjai megtették, amit megkövetelt a haza, annak ellenére is, hogy sejthették, amit én sejteni vélek, hogy

ez a konfliktus kiváló ürügy lehet a rendes bíróságok igazgatásának átalakítására a közigazgatási bíróságok mintájára, az igazságügyi miniszteri felügyelet bevezetésére 2021. január 1-jével, az OBH elnöke (miniszteri bársonyszékbe?) távozásával.

Minden elismerést megérdemelnek, annak ellenére is, hogy az OBT tanácsi szerepfelfogása távol áll tőlem.

Én a nép felé forduló, a népet mint jogkeresőt kevésbé közvetve (azaz nem annyira a bírák védelmén keresztül) segítő, a néptől ezért több aktív támogatást kapó bírói szerepfelfogást tartom követendőnek, hiszen nem a vezetői dolgozószobából kikullogó, leszidott bíró a legnagyobb áldozat, hanem az a felperes, alperes vagy vádlott, aki az igazságos ítélet elmaradása miatt válik jogfosztottá. Ezért is gondolom, hogy  az OBT-nek többet kellene foglalkoznia a jogegységi tanácsok működése átláthatóságával, vagy akár a bírósági várótermek kényelmességének kérdésével. Belátom azonban, hogy harctéri körülmények között erre – ennek az OBT-nek – korlátosak voltak a lehetőségei.

Az egyszer – nem tudjuk milyen távoli jövőben, egy demokratikus fordulatot követően – felálló OBT szabad bíráinak nagyon magasra tették a mércét mai bátor elődeik. Köszönet érte!

Címlapkép: MTI
Olvass tovább!