A járványkezelés mindenképpen politikai kérdés
„Vakcinapolitika” mindenképpen lesz, legfeljebb a rezsim minden hülyesége és gonoszsága ellenállásmentesen fog érvényesülni.
„Vakcinapolitika” mindenképpen lesz, legfeljebb a rezsim minden hülyesége és gonoszsága ellenállásmentesen fog érvényesülni.
A felszámolási piacon számos olyan cég jelent meg, amelyeknek áttételesen vagy közvetlenül kormányzati kötődésük van.
A rendszer működtetői immáron kifejezetten szakmai, ítélkezési eszközökkel is élnek. Az újdonság az úgynevezett korlátozott precedensrendszer.
Navalnij ellenzéki működése, politikája és retorikája – az „antikorrupció” – áthatja a magyar ellenzéki politikát is
Megváltozna a teleülési beépítést szabályozó rendelkezések rendszere, ezt is elveszítené az önkormányzat.
Mindössze 21 nap alatt lökte a kormány a „modellváltás” bizonytalan útjára jobb sorsra érdemes egyetemeinket.
Hogy tudta maga mögé utasítani a Vén cigány a hazafias versek hadát? Mi többet mond, mint más olyan versek, amelyek kimerítették volna a nemzeti értékek mellett elkötelezett és a keresztény szemléletű intézmény küldetésének megfogalmazását?
Az uralkodó elit arra törekszik, hogy a saját kollektív tudatának megfelelő társadalom- és világképet rákényszerítse az alul levő társadalmi osztályokra, amelyeket így megfoszt a különálló vagy egyenesen ellentétes irányú, kollektív- és osztálytudattól.
Hol vagyunk attól, hogy a politikai irányításra nemet mondó újságírók száma elérjen egy kritikus tömeget?
Amikor a Magyar Postát az ellenzéki pártok a túlóratörvényről kérdezték, válasz helyett sorosozást kaptak. Nem a Fidelitastól, hanem a postától. Egy olyan intézménytől, aminek csak a levelek szállításával kapcsolatban kellene, hogy mondanivalója legyen.