Újabb ellenzéki képviselőket büntettek meg a rabszolgatörvény elleni tiltakozás miatt
A december 10-i és 12-i akciók miatti büntetéseket a mentelmi bizottság már jóváhagyta.
A december 10-i és 12-i akciók miatti büntetéseket a mentelmi bizottság már jóváhagyta.
A stróman tőzsdei társaságának központjában bonyolították le minél hamarabb a Mészáros-vezetőség beiktatását.
Az MTA Dolgozói Fóruma szerint a helyzet máris kritikus, a magyar tudomány léte a tét.
Az audis dolgozók sikere akkor lesz igazi siker, ha a helyi bérharcokban megerősödő és megedződő szakszervezetek képesek lesznek újjáépíteni és megerősíteni a szolidaritás szálait azokkal a társadalmi csoportokkal, amelyek gyengék és kiszolgáltatottak.
Giró-Szász Andrástól Kovács Zoltánon keresztül Hollik Istvánig – mit árul el a kormányról az, hogy kit választ szóvivőnek?
A hatalmi koncentráció révén kialakított függőségi viszonyokban áll a rezsim egész működésének a lényege.
Önmérséklet és gondolkodás. Minden, a jelenlegi szituációban részt vevő vagy részt venni akaró szereplő szeme előtt ezek kéne, hogy lebegjenek.
Nyolcpontos követelést fogalmaztak meg, mintegy ötezer dolgozót fenyeget veszély a kialakult helyzet miatt.
Ahogy hazánk politikai berendezkedése egyre több rokon vonást mutat Oroszországgal, úgy egyre gyakoribbak lesznek az ott már megszokottá váló politikai akciók.