Miért nem lázadnak Orbán ellen a nemzeti tőkések?
Orbánék a teljes tőkésosztályt sikerült maguk mellé állítaniuk. Aki demokráciát akar, annak a munkásokat kell megszerveznie.
Orbánék a teljes tőkésosztályt sikerült maguk mellé állítaniuk. Aki demokráciát akar, annak a munkásokat kell megszerveznie.
Az RTL-nek adott interjújában azt mondta, szerinte semmilyen súlyos hiba nem volt a gyárában.
Mindez az MTA-tüntetés után egy nappal derült ki.
Szakály Sándorhoz kerülhetnek a történeti interjúk, de van olyan intézmény, amely inkább letiltaná az összeset, minthogy ez megtörténjen.
Alig néhány napja még egybehangzóan cáfolták a központosítást.
A Magyar Nemzet arról írt, hogy egy szimpatizáns azzal jelentkezett a hatóságoknál, visszaéltek az adataival.
Döntésben ítélték el a Tiborczot utcán kérdező Hír TV-s videót leközlő 444.hu-t.
Az egész elképzelés Achilles-sarka igazából az, hogy az idő nem áll meg senki kedvéért, hogy bevárja, amíg meg tud oldani egy kilenc évvel ezelőtti politikai feladványt.
A cégnek meg kell fizetnie visszamenőleg a díjat, mivel már korábban, jogtalanul elkerítették.
Nem félelmekkel, fegyelmezéssel és privilégiumokkal egybentartott alattvalókból, hanem szabad emberekből álló Magyarországra van szükség.