Magyarországon a baloldali populizmussal kapcsolatos vitákat tíz évvel ezelőtt kellett volna lefolytatni. Akkor elkerülhető lett volna, hogy a neoliberális globalizáció populista ellenpólusát kizárólag Orbán Viktor építse ki – saját ízlésére hangszerelve valamennyi témát, amit a baloldalnak kellett volna középpontba állítania.
A neoliberális meritokrácia gyilkos versenyhelyzetet alakított ki, amelyben „mindenki a saját szerencséjének kovácsaként”, magát reklámozva – árusítja magát mint terméket a véget nem érő játszmában.
Elkeserítő helyzetből fordult gazdasági növekedésbe Portugália António Costa volt lisszaboni polgármester újbalos koalíciója alatt. De mi a siker forrása, és mennyire lehet az példaértékű?
A kelet-európai társadalomelméleti vitákból nem véletlenül tűnt el az osztályfogalom. Hasznos lenne újra felfedeznünk az osztályviszonyokat, még akkor is, ha ez a nemzeten belüli konfliktusok feltárásával jár.
„Egy szörnyeteg jött ki a barlangjából. Egyszerűen nem tudom elhinni, ami ma este történt” – mondta a bejelentés után meghirdetett spontán tüntetésen a Mérce tudósítójának Livia Letts, perui politikai aktivista.
Friedman neoliberalizmusa tehát nem csak a piaci verseny szűküléséhez és a száz éves rekordot elérő társadalmi egyenlőtlenségekhez vezetett, hanem a demokráciák leromlásához, a jobboldali illiberális populizmus térnyeréséhez. Épp itt az ideje róla egyetemet elnevezni!
Múlt héten Genfben ENSZ-békedíjat vett át, ekkor beszélt a kívánatos új világrendről. A globális kizsákmányolás felszámolása, a nemzetközi segélyezés és a nemzetközi szervezetek újjáélesztése jöhet, ha egyszer ő lesz a miniszterelnök.
Ha a Monsanto a melegjogok, és úgy általában az emberi jogok okleveles bajnoka lehet, akkor ott valami nagyon nem stimmel.
A neoliberalizmust az emelkedő fasizmus ellenében fogalmaztak meg, mégis annak réméhez vezet minket vissza azáltal, hogy elpusztította a társadalom kötőszöveteit, az emberekből pedig fogyasztó-zombikat kreált. Hogy kerülünk ki ebből?
