Új MTA-elnök: „A gyenge kutatókat továbbra is kritizálni fogom”
Bemutatkozó sajtótájékoztatóján azt MTA új elnöke a közélmúltban tett, egy Mandiner-interjúban a kormánykritikus társadalomtudósokra tett megjegyzése ellen tiltakozóknak is válaszolt.
Bemutatkozó sajtótájékoztatóján azt MTA új elnöke a közélmúltban tett, egy Mandiner-interjúban a kormánykritikus társadalomtudósokra tett megjegyzése ellen tiltakozóknak is válaszolt.
Online tisztújító közgyűlést tartott az MTA, Freund Tamás agykutatóval, az MTA jelenlegi alelnökével szemben alulmaradt Pléh Csaba nyelvész-pszichológus, de most döntöttek az új főtitkár, főtitkárhelyettes és alalnökök személyéről is.
Nem ez az első eset, hogy így járt a kormánypárti lap.
Ráadásul a járványügyi intézkedéseknek vannak negatív környezeti következményei is.
Günther Oettinger kinevezése azonban nem puszta szimbolikus lépés, ő és új társai mindennél inkább jelzik, kik is kerültek nyeregbe.
A párt szerint mindamellett, hogy meg kell előzni a pánikkeltést és a téves információk terjedését, olyan cselekvési tervet kell kialakítani, amely segít az egészségügyi dolgozóknak és a lakosságnak is abban, mi a teendő, ha esetleg járvány alakulna ki.
Sokadik állásfoglalásában marasztalná az Akadémia a múzeumot.
Harry Potter és Pókember helyett népmeséket és katonadalokat mindenkinek!
Szakértők és aktivisták beszéltek az oktatás központosítása, az oktatói bérek letörése ellen.
Az intézetben attól is tartanak, hogy az ingóságokhoz hasonló rejtett államosítás az MTA ingatlanait is utolérheti.