A Belügyminisztérium még vizsgálja az iskolák fatüzelésre való átállásának lehetőségét
Kicsit több mint egy hét maradt a nyárból.
Kicsit több mint egy hét maradt a nyárból.
Az utóbbi egy bukott megoldási stratégia erőltetése.
Az energiaárak növekedését nemcsak a lakosság, hanem a kisvállalkozók is meg fogják sínyleni, többek veszíthetik el a megélhetésüket.
A DK szerint úgysem lesz pénze a kormánynak a Fudanra, ezért nem áll be a helyi népszavazás mögé.
Mégis, milyen dolog a sajtóból megtudni egy kollektívának hogy a tulajdonosok bezárják a lapjukat?
Az átlag alatt fogyasztó feltöltőkártyás ügyfeleknek emelt áru áramot adtak el.
A mentősök túlterheltségén sem fog javítani a kerékpáros mentőegység.
Csepreghy Nándor szerint osztrák üzleti körök mozgatják a Fertő tavi beruházás ellen ágáló ellenzéket.
Az átalányadózás magasabb könyvelői költségekkel jár, mint a futárok számára megszüntetett kata. A megnövekedett költségeket a munkavállalkozóknak kell állni. A Wolt új kompenzációs rendszerrel igyekszik megkönnyíteni az átállást.
Ruszin Zsolttal, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének az alelnökével beszélgettünk a kormány ekhó-átalakításáról, ami a Pénzügyminisztérium közleménye szerint jó alternatíva lehet azoknak, akik a módosítás után kiszorulnak a katások köréből.