Valódi érdekképviseletet és roma kulturális intézményeket várnak Karácsonytól az elégedetlen civilek és aktivisták
A fővárosi roma aktivisták számon kérték a főpolgármesteren a kampánya idején elhangzott, be nem váltott ígéreteket.
A fővárosi roma aktivisták számon kérték a főpolgármesteren a kampánya idején elhangzott, be nem váltott ígéreteket.
A polgármester szerint három ponton is felveti az alkotmányosság kérdését a Fidesz lakástörvénye.
A területen dolgozó legfontosabb civil szervezetek összeszedték, mi lenne a lakhatási minimum.
Dvorácskó Balázs arra mutatott rá, a szakszervezetek már helyi szinten is jelentős változtatásokat eszközölhetnek lakáspolitikai kérdésekben.
Öt pontban szeretné segíteni az Airbnb a magyar turisztika újraélesztését, azonban az új vállalásaik pont arra a problémára nem nyújtanak megoldást, ami már évek óta sújtja a fővárosi lakhatást.
Azt remélik, így talán végre kezdenek valamit a döntéshozók azzal, hogy a világ egyik leggazdagabb országában rengetegen élnek az utcán.
Ezért sokan eleve olyan állást keresnek, amihez jár szolgálati lakás – Budapesten azonban gyakorlatilag nincs ilyen.
A Fidesz által erőltetett lakáspolitika nem működik, és épp olyan eszközökkel kénytelen a kormány befoltozni a lyukakat, amilyeneket a szakmai szervezetek évek óta szeretnének megvalósítani. Csak éppen teljesen átláthatatlanul.
Az, hogy ma Magyarországon egy várandós nő és családja utcára kerülhet, a kormány nem létező lakáspolitikájának és a rászorulókat diszkrimináló családtámogatási rendszerének a következménye.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Szeretetszolgálat fogja behajtani a tartozásokat is.