„Karácsony volt, szenteste. Négyéves voltam, és az ablakon keresztül repültem ki.”
Az Utak az erdőben c. kötet személyes elbeszéléseken keresztül mutatja be, hogy milyen utak vezetnek Magyarországon a hajléktalanságba. Részletek a kötetből.
Az Utak az erdőben c. kötet személyes elbeszéléseken keresztül mutatja be, hogy milyen utak vezetnek Magyarországon a hajléktalanságba. Részletek a kötetből.
A lakástakarék-pénztári rendszer állami támogatásának megszűnése ennek az oka, a kormány korábban segítséget ígért, ám ez ebben a formában máig sem érkezett meg.
A Soproni Tamás által vezetett önkormányzat konkrét lépéseket tesz az Airbnb megfékezése érdekében, de mennyire tudja mindez ténylegesen visszaszorítani a rövid távú lakáskiadás terjedését?
Így kevesebb marad minden másra, derül ki az Eurostat friss adataiból.
Az egy éve országosan bevezetett kriminalizáció nem csökkentette az utcai hajléktalanság által érintett emberek számát, és mégis az ügy továbbra is inkább egy politikai játszma, semmint egy hatékony társadalompolitika tárgya.
Az egy dolog, hogy nem a kormánypárti polgármesterek vannak többségben a Fővárosi Közgyűlésben, de ettől még az egyes kerületekben nem mindegy, hogy vezetik őket.
A fiatalabb generáció pedig kezd kiszorulni a belső kerületekből.
Ingatlanpiaci szempontból egyre vonzóbb befektetési központtá válik a főváros és Magyarország, lakni viszont egyre nehezebb.
Óriásiak a különbségek a főváros belső és külső kerületei között.
A megfelelő időben nyújtott önkormányzati támogatással meg lehetne akadályozni a nagyon gyorsan kezelhetetlenné váló tartozásokat – ehhez azonban a hatalomról az emberekre kell fordítani fókuszt.