Rendhagyó demonstráció az egyetemi autonómiáért: karneválos felvonulást szerveznek az SZFE támogatására
Beszédek nem lesznek, óriásbáb igen.
Beszédek nem lesznek, óriásbáb igen.
Vidnyánszkyék a saját kezükbe vennék a teljes oktatást, egyeztetés nélkül, a diákok nem hagyják magukat.
A kormánypárti Demokratának adott interjút a sokat kritizált színházi vezető.
A Jogász Sejt kora reggel függesztette ki a piros-fehér szalagot, és több táblát is a kar épületére, azt írják, nem ez volt az utolsó akciójuk.
Nem annyira kiegyensúlyozottan.
Ez a harmadik figyelmeztetés.
Upor László és gyakorlatilag a teljes vezetőség is feláll.
Fortepan-válogatás a 20. század legszebb és legvidámabb vízparti, nyaralós fotóiból.
Az egyetemes művészet évezredes hagyománya volt a nők kihasználása múzsaként, aktmodellként, de a rengeteg névtelen áldozat után mára a szexuális zaklatások nyilvánosságra kerülésével – és olyan művészeknek köszönhetően, mint Betty Tompkins – megnyílt a párbeszéd a témáról.