Hazugnak nevezte az amerikai és az ausztrál vezetést az atom-tengeralattjáró botrány miatt a francia külügyminiszter
A szerdai bejelentésig nem is tudtak a megállapodásról, pedig nekik is 90 milliárd dolláros szerződésük volt a szigetországgal.
A szerdai bejelentésig nem is tudtak a megállapodásról, pedig nekik is 90 milliárd dolláros szerződésük volt a szigetországgal.
Mark Milley amerikai tábornoknak már kétszer is esküdöznie kellett Kínának, hogy nem fog az Egyesült Államok nukleáris támadást intézni ellenük.
Utoljára 2019-ben tartottak országgyűlési választásokat Kanadában, azóta a politikai erőviszonyok nem változtak sokat. Az idei választásnak mégis nagy tétjei vannak.
A hatóságok a legkülönfélébb módokon próbálták ellehetetleníteni Navalnijt, a választások eredményei megmutatják majd, milyen sikerrel.
Jevgenyij Krasenyjikov ragaszkodott hozzá, hogy kamerával rögzítsék az esetleges csalásokat. Súlyos mérgezéssel kórházba került.
A Kis-lengyelországi Vajdaság nem akar elesni az EU-s támogatásoktól.
A győzelemre esélyes Olaf Scholz kapcsán a kereszténydemokraták baloldali fordulattal riogatnak, azonban végignézve a kancellárjelölt politikai pályáján, ez elég valószínűtlen feltételezés.
Szomáliában a kilencvenes évek eleje óta polgárháborús állapotok uralkodnak.
A Putyin-párti Egységes Oroszország még saját felmérései szerint is történelmi mélyponton áll, de segíthetik a teremtett szavazatok, a politikus-hasonmások és a készséges igazságszolgáltatás is.
A politikusok csak a választások után tárgyalnának velük, pedig a pártok klímaprogramjai a Német Gazdaságkutató Intézet tanulmánya szerint sem elég ambíciózusak.