Vesztegetéssel vádolják Bige Lászlót
A multimilliárdos az OTP Bank vezérét, Csányi Sándort sejti az ellene folytatott hatósági akciók mögött.
A multimilliárdos az OTP Bank vezérét, Csányi Sándort sejti az ellene folytatott hatósági akciók mögött.
A jelenlegi polgármesteri hivatal szerint a visszaélés következtében havonta 800 millió forintnyi kár éri a kerületet.
43 millió forint támogatást kapott a Fidesz-közeli vállalkozó, majd miután lebukott, Niedermüller Kft.-re változtatta cége nevét.
A dél-koreai multinak létrehozott különleges gazdasági övezetben serénykedhet a nemzet tőkése.
Egy évvel a választások után korrupcióellenes szervezetek munkatársaival és önkormányzati képviselőkkel beszélgettünk. Az eredmény vegyes.
Brazíliában Carrefour szupermarketeket, Guatemalában a kongresszus épületét gyújtották fel a demonstrálók.
Bősz szabadságharcos üzemmódba kapcsolt péntek este a Hír TV-ben Deutsch Tamás.
János Károly nemrég mondott le, és menekült az Egyesült Arab Emírségekbe a korrupciós vádak elől.
Az EU éves jogállamiság jelentése súlyos helyzetről tanúskodik több tagállamban is, köztük mindenekelőtt Magyarországon. De lesz-e a jelentésnek bármi következménye?
A szervezők szerint Izrael-szerte több mint 100 ezren tüntettek a korrupt vezetés ellen.