Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Nyomozás indult Erzsébetváros előző, fideszes vezetése ellen

Ez a cikk több mint 3 éves.

Nyomozást rendelt el a Nemzeti Nyomozó Iroda Erzsébetváros előző, fideszes vezetése ellen – erősítette meg a hírt az Országos Rendőrfőkapitányság az MTI-nek.

A nyomozás nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt zajlik, a Király utca 23-29. ingatlanok értékesítésének ügyében.  (Az önkormányzat előző vezetése vállalta, hogy három Király utcai házból néhány hét alatt kiköltöztet negyvenöt lakót teljesen felújított lakásokba, az így kiürített házakat pedig eladják.)

A feljelentést a jelenlegi önkormányzati vezetés, a DK-s Niedermüller Péter vezette polgármesteri hivatal tette meg. A hivatal kijelentette:

„A rendelkezésekre álló dokumentumokból kiderül, hogy az önkormányzat előző vezetése úgy vállalt többmilliárdos fizetési kötelezettséget, hogy ennek nem volt meg a pénzügyi fedezete, ezt a költségvetésében nem tüntette fel.”

Habár a tavalyi önkormányzati választások után a korábbi vezetésnek kötelessége lett volna tájékoztatni az új, ellenzéki vezetést a kerület érvényes szerződéseiről, Vattamány Zsolt, Erzsébet város előző, fideszes polgármestere nem számolt be a király utcai ingatlanok ügyéről, pedig addigra már 2 milliárd forintnyi kötbérrel tartozott a kerület.

A polgármesteri hivatal szerint a visszaélés következtében havonta 800 milliárd forintnyi kár éri Erzsébetvárost; ennyi kötbérfizetési kötelezettsége keletkezik az önkormányzatnak.

A polgármesteri hivatal hozzátette:  „nincs egyetlen olyan jogszabály sem, amelyet a fideszes kerületvezetés betartott volna” és a végrehajtó eljárásával meg tudták előzni, hogy „a fideszes kerületvezetés hűtlen kezelésének a gyanúja anyagilag működésképtelenné tegye a kerületet”.

Niedermüller Péter még november 5-én közölte, hogy a bíróság előtt fogja megtámadni az erzsébetvárosi önkormányzat egyik szerződését, amelyet még a kerület fideszes vezetése kötött. A szerződés miatt korábban, bírósági végrehajtás alapján 417 millió forintot „emeltek le” az önkormányzat számlájáról.

Niedermüller akkori bejelentése után Bajkai István, a kerület fideszes országgyűlési képviselőja azt közölte, hogy hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesz Niedermüller Péter ellen, és egyben lemondásra szólítja fel, mivel szerinte a kötbér leemelése egy 2003-ban megkötött, a Hunvald-korszak szerződése alapján történt, amelyet az előző vezetés a kerület érdekeinek megfelelően módosított.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Bruzák Noémi