Vajon mikor a rabszolgák fellázadtak, meg kellett-e volna fontolniuk, hogy a célok, amelyekért küzdenek, az intézmények, amelyeket létre kívánnak hozni, nagyobb szabadságot és jólétet hoznak-e majd nekik?
Magyarországon is történt már olyan, hogy hóvihar miatt másik gépjárműbe kellett volna ülnünk. A londoni Grenfell torony és a Puerto Rico-i hurrikán áldozatainak ügye pedig azt mutatja, nyugaton is kezd teljesen szétesni az állam, és már a katasztrófahelyzetekkel sem tud mit kezdeni.
Az „engem vertek, mégis ember lettem” mondás remekül összefoglalja, hogyan látjuk a gyermekeink életét és saját életünket: nem az a lényeg, hogy boldog emberek legyünk, hanem nagyjából csak annyi, hogy túléljünk.
1980 óta a világ leggazdagabb 0,1 százaléka annyival gazdagodott, mint az alsó 50 százalék. Pedig az egyenlőtlenségek növekedése nem elkerülhetetlen.
Anthony B. Atkinson brit közgazdász meg volt győződve arról, hogy a közgazdászok nem foglalkoznak megfelelően a szegénység és egyenlőtlenség ügyével. Egyenlőtlenség című nagy hatású művében többek közt ezt szerette volna kiigazítani.
Nincs helyes és helytelen rendszerellenzékiség. Inkább a különféle részmegoldásokat kínáló ellenállási gyakorlatokat kell összekapcsoljuk.
Ebben a szerény kis ismeretterjesztő jegyzetben csak arra akartam rábeszélni, hogy olvassa Polányi Károlyt (meg olvasson róla), akinek az eredeti és elmélyült szelleme meg kellene hogy ihlesse szeretett hazája értelmiségét is.
A baloldalnak vissza kell térni ahhoz, hogy a rendszerekről beszélünk, és a rendszerelnyomás ellen lépünk fel. De mit jelent az, hogy a társadalmi rendszert kritizáljuk?
Az Amazon tulajának a vagyona soha nem látott magasságokba repült a kései kapitalizmus fogyasztási ünnepének napján.
Guy Debord maga is kitűnő példája (vagy áldozata) a kései kapitalizmus általa leírt tendenciájának, amely mindennek a banalizálásában és ellaposításában áll.