Mi a mélyállam?
Ha feltételezzük is, hogy a mélyállamról szóló elképzelés érvényes, bizonyosan nem válik hasznunkra, ha az általa reprezentált versengő érdekeket monolitikusnak fogjuk fel.
Ha feltételezzük is, hogy a mélyállamról szóló elképzelés érvényes, bizonyosan nem válik hasznunkra, ha az általa reprezentált versengő érdekeket monolitikusnak fogjuk fel.
A mélyállam nem anomália, nem visszaélés. Ezért marad kitartóan velünk.
A hatalomhoz közel álló médiák micsoda boszorkánykonyhája kell hozzá, hogy mégis minden a francia identitásról, a veszélyben levő fehér rasszról, a haldokló Köztársaságról, a nagy népességcseréről szóljon…
Lehet-e úgy bírálni az inváziót, a háborúba átcsapó beállítottság aspektusait, hogy közben ne zuhanjunk bele a ruszofóbia vermébe?
„Nem vagyunk egyenlőek sem a kockázatok, sem az azok megelőzésére hozott intézkedések tekintetében” – emeli ki 2020. márciusában adott interjújában a francia filozófus.
Legújabb könyvében Klein és társszerzője, Rebecca Stefoff a tizenéves korosztályt szólítja meg. Céljuk, hogy ihletet, elképzeléseket és eszközöket nyújtsanak a radikális politikai cselekvéshez.
A kapitalizmus nem egyenlő a szabadpiaccal és a liberalizmussal.
Seidman könyvének nagy érdeme, hogy rávilágít azon „névtelen” munkások jelentőségére, akik nem voltak hajlandók ideologikus lózungok hatására önként erősíteni a termelés egy olyan rendszerét és egy olyan államot, amelyekben ők változatlanul bérmunkások maradnak.
A rendszerkritikus forradalmi és baloldali szavakról elsőre mindenki az osztály, a tőke, a kizsákmányolás, a proletariátus fogalmaira asszociál. Kiss Viktor könyve azonban az ellenkultúra, a hasadás, az autonomizmus fogalmait használja egy baloldali forradalmi projekt felvázolásához.
Ahogyan egyre nő az ellenzéken a politikai és társadalmi nyomás, úgy válik egyre kilátástalanabbá érdemi rendszerkritikai üzenetek megfogalmazása. Válasz Büttl Ferenc bírálatára.