A Kúria az MSZP-nek adott igazat, kampányidőszakban ingyen lehet oszlopokra plakátolni
A fővárosi önkormányzathoz tartozó cég pénz fizetésére kötelezte volna a pártot.
A fővárosi önkormányzathoz tartozó cég pénz fizetésére kötelezte volna a pártot.
Ujhelyi István szerint a Fidesz azért indított kampányt Bangóné mondataival kapcsolatban, mert addig sem kell „számot adniuk az ellopott országunkról, a hatalmi maffia bűneiről, az egészségügy súlyos betegségéről, a kivándorló százezrekről.”
De azért kicsit megrendszabályozták Sántha Péternét.
A törvény azonban nem tartalmaz direkt jogkövetkezményt arra az esetre, ha egy politikus saját népszerűsége növelésére használ fel gyerekeket.
Megtartotta EP-választási kampánynyitóját a Demokratikus Koalíció. Felszólalt Nagy Blanka is.
Bemutatta programpontjait a főpolgármester-jelölt.
Megválasztása esetén ő lenne az Egyesült Államok első zsidó származású elnöke, mégis ellene kampányol az ország legbefolyásosabb Izrael-barát lobbiszervezete.
Az Index úgy tudja, MSZP-Párbeszéd kampányában a tervek szerint néhány óriásplakáton is feltűnik majd a páros, noha erről egyelőre nincs hivatalos döntés.
A listát támogatja az Európai Baloldal és a V21 is.
A szociális Európa üzenetét juttatnák el a választókhoz.