Házelnök úr, vajon a napi 15 kilakoltatásért is a képzelt „genderizmus” a felelős?
Havonta 10 ezer ember veszíti el otthonát, Kövér László mégis inkább egy egyetemi szak ellen visel hadat.
Havonta 10 ezer ember veszíti el otthonát, Kövér László mégis inkább egy egyetemi szak ellen visel hadat.
Mindenkinek van – politikailag terhelt – véleménye a témáról, amelynek többnyire minden szakmai megfontolás nélkül, érzésekre alapozva és a hozzáértés illúziójának minimális fenntartása nélkül ad hangot.
Az ELTE internetes felületén próbálták megkeresni a jövő félévi tantárgyakat. Nem jött össze.
A tények makacs dolgok.
Az egyetem célja nem az, hogy betanított munkásokat neveljen, hanem, hogy képességeket fejlesszen, általános műveltséget adjon át, segítsen a világban tájékozódni és rugalmasan gondolkodni, hogy ha majd felnőve valaki kilép a munkaerőpiacra, akkor ott el tudjon helyezkedni az igényeinek megfelelő, jól fizetett állásokba.
Az alapvető jogok biztosa elé viszi a társadalmi nemek szakok betiltásának ügyét az LMP társelnöke.
Pontosan ezért, az ellenállásnak csak politikai, „ellenkulturális” és szervezet szinten van értelme, úgy, hogy ugyanúgy egy világkép álljon szemben a Fidesszel. Minden más csak sebkenegetés és időpocsékolás.
A kar holnapjára került ki egy közlemény, amelyben az ELTE Társadalomtudományi karát vezető Juhász Gábor dékán kiáll a Társadalmi Nemek mesterszak mellett.
Az ELTE tegnapi közleménye, amelyben lényegében jóváhagyta, hogy a kormány bezárassa az egyetem egy szakát, mérföldkő, és kiválóan megmutatja, milyen Magyarország jön el.
Az ELTE tegnap adott ki közleményt amelyben lényegében jóváhagyta a döntés megszületése előtt, hogy a kormány megszünteti az egyetem egyik mesterképzéses szakját a társadalmi nemek szakot.