A technikai malőr után végül Orbán gazdasági döntéseket jelentett be
A miniszterelnök hiteltörlesztések befagyasztásáról és a járvány által súlyosan érintett gazdasági szektorok megsegítéséről tett bejelentéseket.
A miniszterelnök hiteltörlesztések befagyasztásáról és a járvány által súlyosan érintett gazdasági szektorok megsegítéséről tett bejelentéseket.
Az európai helyzetet elnézve úgy tűnik, az autóipar visszaesése, a beszállítói láncok összeomlása és a számos gyárban észlelt koronavírusos megbetegedések elkerülhetetlenül hatással lesznek a magyarországi gyárakra is.
Jön? Nem tudjuk. Többször megjósolták már az utóbbi években, hogy hónapokon belül tőzsdei összeomlás következik be, melyet globális gazdasági recesszió követ majd.
A járvány alábbhagyott a Távol-Keleten, de Európában még csak most jön a java.
Bár környezeti szempontból sok előnnyel jár, ha világszerte lassul a termelés, a járvány nyomában terjedő gazdasági visszaesés a munkásságnak fog igazán fájni.
Hála az egykulcsos jövedelemadónak.
A G20-találkozón többen is szorgalmazták bevezetését.
De a cégek jól járnak.
De semmi gond, az alapító magyar származású volt.
25 liba és 3 disznó miatt büntethetik meg.